Ha hihetünk az irodalomtörténeti emlékezetnek, miszerint az 1901-ban született Egri csillagok már Gárdonyi életében kötelező olvasmány volt, akkor valószínű, hogy a mű már több mint száz éve a mindenkori iskolai tananyag szerves részét képezi. Minek köszönhető az egri vár ostromát megidéző irodalmi alkotás évszázados pedagógiai sikere? A Mesebeszéd 2. szimpóziumon kiderült, hogy a történelmi regény nem csak a 2005-ben megrendezett Nagy Könyv vetélkedőn győzött, hanem a Magyar Olvasástársaság friss felmérésén is a legnépszerűbb kötelező olvasmányok között van.

Diákok az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola könyvtárában

Stiller Ákos

Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint az Egri csillagok azért fontos, mert egyrészt kitűnő történelmi kordokumentum egy olyan időszakról, amely regényben kevés helyen jelenik meg ilyen pontosan, másrészt az Egri csillagok a történelmi regény műfajának iskolapéldája. Varga Betti, a budapesti Arany János Gimnázium fiatal magyartanára úgy véli, az Egri csillagokban a Tamási Áron-féle Ábel-trilógiához hasonlóan „ott van az az X-faktor”, ami miatt ma is szívesen olvassák a gyerekek.

Nyilas Misit Móricz sem akarta kötelezőnek

A jelenlévő pedagógusok szerint a Gárdonyi-műhöz hasonlóan a Pál utcai fiúk sem tud elavulni, mert a barátságról és a bandaszellemről szóló üzenete a mai napig érvényes. Ellentétben Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényével, aminek viszont semmi keresnivalója a felső tagozatos kötelező olvasmányok között, mert szereplői hiába gyerekek, a mű nem a kiskamasz korosztálynak szól. Annak idején egyébként maga Móricz is tiltakozott az ellen, hogy a fehér- és a vörösterror közti élményeinek regényesített allegóriája az iskolai tananyag része legyen.

A mű hiába nem szerepel sem a régi, sem az új kerettantervben, mégis számtalan pedagógus a mai napig ragaszkodik hozzá. Az új tartalmi szabályozás elvileg ad az általános- és a középiskolai tanárok számára lehetőséget a szabad olvasmányválasztásra, ugyanakkor – mint lapunknak Arató András, a Magyartanárok Egylete elnöke elmondta (ld. keretes írásunkat) – a túlzsúfolt szabályozás miatt a gyakorlatban nincs erre lehetőség.

 Megfelelő trükkökkel

Az már egy másik kérdés, hogy a diákokat, főleg a gimnáziumban végzetteket, úgy kell elbocsátani az iskolából, hogy rendelkezzenek „egy közös nyelvvel”: ismerjék az általános műveltség alapjait jelentő irodalmi műveket. Varga Betti ehhez azt is hozzáfűzte, hogy a progresszív, például kortárs irodalmi műveket alkalmazó tanítási kísérletek sokszor azért buknak el, mert az irodalom „pontvivő”, kötelező érettségi tantárgy jellegéből fakadóan a diákokat az irodalom szépségeinél sokkal jobban leköti az érettségin jó eredményt hozó tudás megszerzése.

„Sokszor a tanárnak is lélekölő, hogy verselemzési sablonokat tanít, de sok gyereknek csak ez segít, például azoknak, akik magával az olvasással küzdenek.”

Ennél jóval pozitívabb tapasztalatokról számolt be Bacsó Péter, a budapesti elit Eötvös Gimnázium magyartanára. Ő is érzékeli a gyermeki konzervativitást, és ő is folyamatosan küzd azzal a téves elképzeléssel, hogy a diákok szerint az író csak egy halott, unalmas ember lehet. Éppen ezért a klasszikus művekhez rendszeresen kortárs műveket párosít, például a narrációtechnikát legutóbb az Időfutár című magyar ifjúsági regénysorozaton keresztül mutatta be a gyerekeknek.

Úgy látja, hogy a diákok többnyire élvezik az irodalmi elemzéseket, és a megfelelő trükkökkel és hozzáállással fel tudja kelteni az érdeklődésüket. Ennek például hatékony eszköze lehet, amikor a magyartanár a kötelező olvasmányok listájának összeállításakor nem csak a diákok érdekeit, hanem a saját ízlését és személyiségét is szem előtt tartja: „Például Jókaitól az Aranyembert nem azért olvastatom, mert rettegek attól, hogy Aranyember nélkül nem lehet leérettségizni, hanem ezért, mert szerintem izgalmas az elképzelésem, a mondanivalóm a műről.”

A kötelező csak traumát okoz

Merőben másképp látja a helyzetet Hartai László, a Magyar Mozgókép és Médiaoktatási Egyesület elnöke, ő ugyanazt várja el az iskolai irodalomoktatásról, amit a mozgókép és média tantárgytól: a pedagógusok egyrészt a műalkotásokon keresztül készítsék föl a gyerekeket a felnőtt élet konfliktusaira, másrészt neveljék őket kreativitásra, továbbá ébresszék rá őket arra, hogy egy műben nem csak a történet a lényeg, hanem az elmesélés módja, és a „történeten túli” is.

Amikor a filmszakértő kollégáival a média és mozgókép tantárgy módszertanát kidolgozta, alapvető szempont volt számukra, hogy a tananyagban ne szerepeljenek kötelező filmek, „mert az csak traumát okoz”. Akkor azt is fontosnak tartották, hogy a megnézett, feldolgozott filmekhez mindig valamilyen alkotó feladat is társuljon. Szerinte ennek mintájára jót tenne az irodalomóráknak, ha a gyerekek kipróbálhatnák például a szonettkoszorú-írást, mert ez közelebb vinné őket a művekhez. Hartai még azt is hozzátette, hogy ő minden további nélkül bevinné az Alkonyat-trilógiát a magyarórára, hogy a gyerekek a népszerű, kevésbé jól megírt műveken keresztül is megtanulják értékelni a remekműveket.

A tanárképzésből hiányzik a gyerekirodalom

A Mesebeszéd 2. szimpózium arra a jellegzetes tendenciára is rávilágított, hogy a bölcsészkari tanárképzésből, néhány kurzus kivételével, mindig is kimaradtak a gyermek- és ifjúsági irodalmi képzések. A tanító- és óvónőképző főiskolai karokon a hallgatók ugyan találkoznak a témával, de többnyire rendkívül elavult formában.

Vásárló egy könyvesboltban

Stiller Ákos

Mivel az elmúlt 15-20 év gyerek- és ifjúságikönyv-kultúrája nem tudott beépülni a tanárképzésbe, ezért a közoktatásba sem szivároghatott át. A szülőket legalább nem éri meglepetés: a gyermekeik a saját gyermekkorukból ismert Gazdag Erzsi és Benedek Elek meséket fogják hallgatni az óvodában, és az iskolai olvasókönyv olvasmányai sem lesznek számukra ismeretlenek. Éppen ezért a Mesebeszéd 2. meghívott egyetemi, főiskolai oktató szakértői mind úgy vélik, hogy a pedagógusképzés jelenlegi helyzetén sürgősen változtatni kell.

Pedig az elmúlt évek összesített könyveladási listáiból egyértelműen látszik, hogy a magyar gyerekkönyvkiadás jobban teljesít. Új gyerek-és ifjúsági könyvkiadók alakultak, egyre több színvonalas magyar ifjúsági regény jelent meg, például az Időfutár, a D.A.C., a Szent Johanna Gimi, a Dobozváros, a Kékhajú lány, vagy a Dühös nemzedék. Lovász Andrea kritikus, mesekutató szerint pedig az utóbbi időben intellektuálisabbá váltak a gyerekkönyvek, és egyre több olyan színvonalas kiadvány jelenik meg, ami a felnőtteknek és a kamaszoknak is egyaránt maradandó olvasmányélmény lehet.