hvg.hu: A májusban a Nemzeti Színházban bemutatott Ady-est egy olyan prózával kezdődik, amiről szinte nem lehet eldönteni, hogy az egy százéves Ady-szöveg, vagy az ön mondatai 2014-ből. Nem szokott ez zavart okozni a nézőkben, hallgatókban?

Hobo: Ady Poéta és publikum című publicisztikájának részletével nyit az előadás. Sok visszacsatolást kaptam ezzel kapcsolatban: mondták, hogy úgy érzik, ez a szöveg rólam is szól, de voltak, akik tényleg azt hitték, én írtam. Számtalan olyan publicisztikája van Adynak, amelyek döbbenetes módon analógok a mai Magyarországgal. Mintha ma írta volna ezeket a szövegeket! „S ma, mikor… összeállanak bigott mágnás-nőstények, beérkezett nagy írók, rabszolgatartók és diakónusok, zsidók és keresztyének: már azért is érdemes felolvasó estét tartani, hogy egy ember, ha halk, ha rossz, de élőszóval is mondja meg: hohó.” Számomra ez azt jelenti, ne egymást gyalázzuk, hanem inkább csináljunk valamit. Ezért is van az Ady-est, az Ady-lemez. A műsor kialakítását hosszú kutatómunka előzte meg. El kellett olvasni az Ady-életmű jelentős részét. Végül kiválasztottam 90 verset, amit meghúztunk harmincra, majd rendezőként Vidnyánszky Attila berakott a műsorba még néhány lírai költeményt. A végére 33 vers és a bevezető próza maradt.

Fazekas István

hvg.hu: A valóban hátborzongatóan aktuális írásokkal azért a mai közállapotokról mond lehangoló véleményt.

Hobo: Egyáltalán nem erre játszottam. Semmilyen aktuálpolitikát nem vittem bele a műsorba, nem verek oda egyik politikai oldalnak sem. Az Ady iránti tiszteletem miatt csinálom, és azért, hogy továbbadjam, amit én kaptam. Persze rá szeretném irányítani olyan dolgokra az emberek figyelmét, amit ez a múlt század elején élt zseni már akkor tűélesen megírt. Lemezeket és darabokat is írok és szeretem magam pontosan kifejezni, de mi tagadás, Ady és József Attila sok-sok mindent jobban megírt az engem ma legjobban foglalkoztató dolgok közül. Akár az öregedő férfi szerelméről, az elmúlásról, akár a perc-emberkék dáridójáról van szó. A lemezborítón is szerepel A perc-emberkék után című versből: „Ez a ricsaj majd dallá simul át, / Addig halottan avagy éberen, / Pihenjen a szent láz s az értelem, / Míg eltűnnek a mai figurák.”

hvg.hu: A közszolgálati adókon időnként (pl. a Zsenik vakvágányon című műsorban) néhány szakértő azt fejtegeti, hogy bár jó költő volt József Attila és Ady, de különböző ideológiai csoportok befolyásolták őket és onnantól kezdve már kevésbé írtak zseniális verseket. Mit szól Ady és József Attila ilyen – erősen ideológiai szempontú – relativizálásához?

Hobo: Nem tudok mondani egyetlen olyan „fölkent” személyt sem, akinek joga lenne szájára venni Ady Endrét vagy József Attilát. Milyen alapon ítélik meg őket? Mi az a magasabb rendű szempont, amit képviselnek ezek a…? Ady és József Attila költészete átsugárzik a 20. századból a 21. századba. Ha tetszik, ha nem. Ha politizáltak, ha nem. Ezek a legjelentéktelenebb részletei az ő megítélésüknek. Ha valaki nem hisz Istenben, megkérdőjelezheti Ady hitét? Akik nem tartják magukat magyarnak, megkérdőjelezhetik József Attila magyarságát? Nem tudom, hogy honnan van valakinek ehhez olyan tudása, önbizalma, szellemisége, hogy ilyesmiket „kinyilatkoztasson”. Hogy is mondta Ady: ”…Milyen hígfejűek a törpék…”

hvg.hu: József Attila, Pilinszky, Faludy, Viszockij, Villon, Ginsberg, Jim Morrison után miért csak most nyúlt Adyhoz?

Hobo: A muszáj Herkules című vers miatt. Úgy éreztem, ez olyan ziccer nekem, hogy nem csinálhatom meg.

hvg.hu: Ezt hogy érti? Úgy érezte, pont önről szól például, hogy „Dőltömre Tökmag Jankók lesnek: / Úgy szeretnék gyáván kihúnyni / S meg kell maradnom Herkulesnek.”?

Hobo: Úgy is lehet fogalmazni, hogy közöm van hozzá. Másoktól pedig évtizedek óta ezt kapom. De ilyen József Attila Nagyon fáj című költeménye is. „…De nekem pénzt hoz fájdalmas énekem, és hozzám szegődik a gyalázat….” A legjobb barátaim viszont egyfolytában rugdaltak, hogy mi lesz, mikor csinálom már meg. A muszáj Herkulest egyébként – hogy békén hagyjanak végre – beleraktam a Senkifalva című Hobo Blues Band-album könyvecskéjébe az abban szereplő idézetek közé. Nem volt elég…

hvg.hu: És most tényleg Vidnyánszky Attila nyomására került csak be végül a műsorba?

Hobo: Konkrétan rám förmedt, hogy ezt nem lehet kihagyni, ahogy a Héja-nász az avaront sem. Ez utóbbit nem akartam mondani, mivel igen nagy művészektől hallottam katartikus előadásban. Megriadtam ettől. Amíg eljutok odáig, hogy kiálljak és előadjam az estjeimet, rengeteg munkába, mentális felkészülésbe kerül, és a lírának ezen a táján még nem nagyon jártam. Vidnyánszky egyszer azt mondta, hogy Ady a maga korában és ma, a hagyatékában is olyan, mint egy cunami. Irgalmatlan szigorú ember volt magával, rettenetesen érezte a hazát, a magyarságot. Ez a cunami lett a kulcsszó, ez jellemzi az előadást, és ebből nem lehetett kihagyni e verseket.

Fazekas István

hvg.hu: Az Föltámadás szomorúsága című est 2-3-szor megy a Nemzeti Színházban havonta. Miért nem gyakrabban?

Hobo: Havi fizetésem van a Nemzeti Színházban és a szerződésben meghatározták, hogy havonta mennyit játszom. Szívesen játszanék többet is, amivel Vidnyánszky szerint mulatság tárgya vagyok, mert mindenki arra törekszik, hogy minél kevesebbet játsszon a pénzéért. Én meg azt mondom, hogy ne 2-2 Adyt, József Attilát és Viszockijt játsszunk, hanem sokkal többet. Nemigen fog sikerülni, mert Attilának az a repertoár-stratégiája, hogy minél több előadás menjen, de azok ritkábban.

hvg.hu: A honlapján a minap írt helyzetértékelő-közleményében némileg „odaszúr” a Nemzeti Színháznak, amiért nem hirdették meg az Ady-bemutatót.

Hobo: A kommunikációs osztály, vagy mi, elfelejtette meghirdetni. Ez rosszul esett. Úgy gondolom, és a visszajelzések megerősítik, hogy ennek az előadásnak súlya van, legalább egy kétsoros közleményt megérdemelne. Ráadásul az a keserű dicsőség az enyém (ez kétségbeejtő, és nem a büszkeség mondatja velem), hogy ezzel az egész dologgal – József Attila, Ady, Pilinszky – alig valaki foglalkozik rajtam kívül.

hvg.hu: Ez egyfajta népművelés, küldetés az ön részéről?

Hobo: Ez jó címke, de nem ezért csinálom, nekem ez belső kényszer. Van persze a dologban – ezt nem lehet kikerülni – egy szolgálat. A rám még mindig irányuló figyelem egy részét igyekszem afelé fordítani, amit értékesnek tartok. Legyen az Ady költészete, vagy a Doors, a Rolling Stones zenéje.

hvg.hu: Az előadás alatt kivetítőn korabeli filmfelvételeket látunk, de emellett megjelenik ön is fiatalon, a Hobo Blues Band élén, vagy Jimi Hendrix is. Hogy kerülnek ezek a képek egy Ady-műsorba?

Hobo: Nem tudtam róla, hogy én is megjelenek, ez csak a főpróbán derült ki és kicsit aláhúzza Vidnyánszky koncepcióját velem kapcsolatban. Jimi Hendrix a Sátán kevélye című vers alatt tűnik fel. Ebben van lehetőségem bizonyos bluesos énekdallamot hozni, ami nagyon sokat segít a vers előadásában. Iszonyú fokozás ez a vers, magába szívja a bluest és az embert. Akárcsak A muszáj Herkules. Az a fajta óriási energia, mint ami Adyban volt, egy más műfajban Hendrixnek is sajátja volt.

hvg.hu: Mit szólnak a Nemzeti Színházzal szembeni irodaházban dolgozó, és a lent sétáló emberek, hogy időnként az Ady-műsorban – mellesleg látványosan hátat fordítva a nézőknek – kimegy az erkélyre és a külvilágnak is „előad”?

Hobo: Bizony, furcsán néznek időként, hogy mit ordítok ott az ötödik emeleten, meg miért spriccelek le szódásüveggel. Ez is Vidnyánszky ötlete volt. Elég szokatlan megoldás.

hvg.hu: Ma már annyira megosztott a színházi szakma és a színházak közönsége is, hogy sokszor egy-egy színdarab már önmagában attól valamilyen állásfoglalás, hogy melyik színházba mutatják be. Mennyiben szólna másról ez az Ady-est, ha nem a Nemzetiben, hanem, mondjuk a Katonában, az Örkényben mutatnák be?

Hobo: Az előadás mondanivalójába – leszámítva az említett néhány lírai verset – senki nem szólt bele. A Nemzeti Színházat beállították valamilyennek, én azonban nem tapasztalok olyasmit, ami ezt indokolná. Most készül Gombrowicz Operettje, már megy Pilinszky KZ Oratóriuma, én meg itt játszom a József Attila-estet, egy a Szovjetunióban játszódó, annak tragikus hőséről, Viszockijról szóló darabomat, ezek egyike sem mondható jobb- vagy baloldalinak. Vidnyánszky eddig még soha nem szólt bele egyik darabom mondanivalójába sem, hanem hűségesen megjelenítette azokat. Csak művészi dolgok kerültek szóba. Egyébként pedig nem vizsgálom az ország színházainak repertoárját, meg hogy melyik milyen oldalhoz tartozik. Örülnék, ha a két nagy zseni művei máshol is színpadra kerülnének, nemcsak itt. Tud ilyesmiről valahol?

hvg.hu: Nem is foglalkozik a mai kíméletlennek látszó kulturkampffal?

Hobo: Csak annyiban, hogy nem dumálok arról, hogy mit kéne csinálni ennek vagy annak, hanem csinálom.  Persze nagyon sok minden nem tetszik. De ha arra fordítom az energiáimat, hogy kifejezzem, hogy mi miért nem tetszik, akkor azt saját magamtól veszem el. Nem tartozom sehová. Ezeknek náci vagyok, azoknak kommunista, a harmadiknak büdös zsidó: ebből látszik, hogy tök jó helyen állok. Persze, nehéz benyelni, amikor mindenféle patkányok mocskolnak, de a céltábla nem lő vissza. Az évtizedek alatt megszoktam és nem álltam fejre, nem adtam fel, nem módosítottam semmit és nem alkalmazkodtam. A közönség megvédett. 140-et játszom évente.

Fazekas István

hvg.hu: Amikor a Nemzeti Színház tagja lett, megkapta, hogy lepaktált azokkal?

Hobo: Persze. Vannak olyanok, akik zsigerből gyűlölnek. Azoknak mindegy, mit csinálok. Vannak olyan újságok, portálok – jobb- és baloldalaik egyaránt –, ahonnan ma is ki vagyok tiltva. Az egyik jobboldali lap pedig évekig szórta rám a mocskot, majd most, hogy a Nemzeti Színház tagja lettem, kuncsorog interjúért. Nem érdekelnek ezek. Mit tudnak ártani? Megírják, hogy nem tudok énekelni, vagy raccsolok, esetleg pösze vagyok? Egy olyan országban, ahonnan elüldözték Baksa-Soós Jánost, Orszáczky Miklóst, és nem vették komolyan Cseh Tamást? Nevetséges. Lehet, hogy ez az ő országuk, de az én hazám.

hvg.hu: A helyzetjelentésében leszögezte magáról, hogy az „ellenkulturális tevékenysége” még mindig nem tört meg.

Hobo: Ezt sem politikai értelemben gondoltam. De gondoljon bele, a rendszerváltás óta két Hobo Blues Band-koncert volt a Magyar Televízióban! Miközben egyes „kollégák” évente (sőt, akár évente többször is) feltűnnek a képernyőn.

hvg.hu: Ennek mi az oka?

Hobo: Nem tudom, talán az, hogy nem kilincselek. De az azért elgondolkodtató, hogy a még HBB búcsúkoncertjét, amin több mint 20 ezren voltak, sem tűzték műsorra. Nem fogok odamenni Rákay Philiphez, hogy „ugyan, adjátok már le”. Inkább azzal foglalkozom, hogy új dolgokat hozzak létre.

hvg.hu: Nemrég számos – deklaráltan a hatalomhoz közel álló – zenész mellett ön is kapott az NKA-tól 12 millió forintot „hobológia” összeállítására. Ez mit takar pontosan?

Hobo: Magyarországon és a határon túl is hosszú évek óta felhasználják a lemezeimet és DVD-imet az iskolai irodalmi és zenei oktatásban. Vannak egyetemek, ahol tanítanak rocktörténetet, s az én műveimet is bevették a tananyagba. Vannak olyan középiskolák, ahol a Vadászatot adják elő a gyerekek időnként. A zenék, előadóestek mellett vannak köteteim, színdarabjaim, és volt néhány film is, amiben közreműködtem. Eszembe jutott, hogy össze kellene állítani egy anyagot, amit könnyedén és jogtisztán fel tudnak használni az iskolákban. Ennek az összeállításnak az elkészítésére és az anyag szerverre való feltöltésére, hozzáférhetővé tételére nyújtottam be pályázatot és nyertem. A Hobo-archívum címe: „Úton lenni boldogság”. E gyűjtemény összeállítására kaptunk pénzt, amin több szakember dolgozik, én egy fillért sem kapok. A „hobológia” pedig egy önironikus elnevezés (ez, ugye nem divat Magyarországon), ami a néhai költőtől, Mózsi Ferenctől eredt. Ezen mi csak röhögtünk. De vannak rajongók, akik ezt átvették, meg én is hangoztattam sok helyen – főleg olyan rajongói körökben, ahol mások sokkal jobban tudják, mit, mikor csináltam, mint én magam –, hogy nem vagyok egy hobológus.

hvg.hu: Egyes pályatársai ugyanezen a pályázaton az Aréna-koncertjeikhez kaptak milliókat. Miközben mások – például a Hobo Blues Band – egy ilyen koncertet csak piaci alapon tudnak megszervezni. Nem zavarta, hogy összemossák az ön pályázatát azokéval?

Hobo: Megint az a kérdés merül fel, hogy miért foglalkozzak ilyen hülyeségekkel? Miért bíráljam a többi nyertest? Inkább teszem a dolgom.

hvg.hu: Min dolgozik mostanában?

Hobo: Mostani zenekarommal, a Hobo és Bandájával (Póka Egon, Fekete-Kovács Kornél, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenc) dolgozunk a Requiem a bluesért című dupla albumon, ami egy összefüggő mű lesz a blues történetéről. Mivel még nincs kész, nem tudjuk, hogy fogjuk bemutatni. Írom az Utcazenész című darabomat, ez a magyar rockzene és Magyarország utolsó 50 évét dolgozza fel. Meg kellene írnom a Gulag-élményeimet, de még nem döntöttem el annak pontos formáját és nincs is rá most időm. Tavasszal megkaptam valakitől a Történeti Levéltárból a rám vonatkozó akták egy részét, egy 1972-es politikai rendőrségi vizsgálat és házkutatás jegyzőkönyvét. Ebben megtaláltam különböző lefoglalt dalszövegeimet, novelláimat. Megőrizte nekem „a szerv”! A nagyrészüket el is felejtettem már, pedig van köztük néhány egész jó. (Például a Vázlatok egy Petőfi oratóriumhoz.) Arra gondoltam, hogy Elfelejtett dalok címmel feldolgoznánk ezeket Póka Egonnal és Fekete Kovács Kornéllal. És életműsorozatom indul ősszel a Nemzeti Színházban. Ki gondolta volna, hogy lesz nekem ilyen valaha? (Mármint életművem.)

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!