Rátkai Sándor 1958-ban a Szakma Kiváló Kisiparosa, 1978-ban az Ipar Kiváló Mestere elismerést kapta meg. 1983-ban a Kiváló Kisiparos aranyfokozatával, 1992-ben pedig a Népművészet Mestere díjjal tüntették ki. 2008-ban ipartestületi tagságának negyvenedik és papucsos pályájának nyolcvanadik évfordulója alkalmából aranygyűrűt kapott. Keze alól nagyjából 70 ezer szegedi papucs került ki.

Régen több tucatnyi papucsos dolgozott Szegeden, az ezredfordulóra azonban csak egy maradt közülük: Rátkai Sándor. A papucsos sokáig nem talált megfelelő utódot, akinek átadhatta volna tudását, a méretes varrott cipőket is készítő Sallay Tibor azonban néhány éve folytatja a hagyományt.

A törököktől itt maradt, alacsony sarkú lábbelit a XIX. században még negyven-ötven mester készítette és árulta a város főterén. A szögedi papucs egy kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-  illetve ballábassá.

Az esküvőkön a szegedi menyasszony két párat is kapott a papucsból. A hófehér volt a menyasszonypapucs, a fejét búzakalász és búzavirág díszítette. A másik papucs piros vagy bordó volt, szintén virágdíszt kapott, de a fejét bársonyból, brokátból vagy plüssből készítették, és mezei csokrot, vagy rózsákat hímeztettek rá. Akadt olyan papucsfej is, amelyik már eleve díszes brokátból vagy plüssből készült, és a mester csak arra vigyázott, hogy a rózsák mindkettőn jól láthatók legyenek.

A helyiek annyira szerették a szegedi papucsot, hogy a fogadalmi templom központi freskóján Szűz Mária is ezt a lábbelit viseli.