szerző:
Cz.T.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egy párt soha nem lehet több, mint eszköz – a hivatásos országimázs-építőből az idén tízéves Müpa vezérigazgatójává átvedlett Káel Csaba Európában hisz, de az állammal üzletel. Az egykori kormánykommunikátor szerint a szabad verseny csupán idea, ugyanakkor meggyőződése, a ködös előéletből is lehet előnyt kovácsolni, különösen, ha a kompenzáló eredmény a régió kulturális zászlóshajója. Mi a baj a magyarok értékrendjével? Hogyan vezethető piacra a magaskultúra? És mennyi idő alatt bomlik le a szocializmus? Interjú.

hvg.hu: Immár négy éve, hogy átvette az azóta elhunyt Kiss Imre helyét a Müpa élén. Mennyire érte váratlanul a pozíció?

Káel Csaba: Nem kifejezetten. Imrével a kezdetek óta együttműködtem, és mivel neki a gyorsan romló egészségi állapota miatt a szerződésében foglalt időintervallumot megszakítva kellett lemondania, evidens volt a kérdés, át tudom-e venni a stafétát? Ez is egy olyan pozíció, amelyről nem sokat tud az ember, amíg ténylegesen bele nem vág. 2005 óta voltam a Müpában művészeti tanácsadó, illetve az operaprogramok szerkesztője, mégis, tíz év után is, mintha az ismeretlenbe ugrottam volna fejest.

A Müpa a kulturális életben a század első felének legnagyobb dilemmája volt: ennek az intézménynek egyszerűen nincs előzménye, nemcsak Magyarországon, de a régióban sem. Nem lehetett átugrani Bécsbe ellesni a trükköket, mert a formula gyakorlatilag mindenhol újnak számított. Az európai építészeti kultúra hagyományosan szeparáltan kezeli a színházat, a zenét és a képzőművészetet, ezek egy légtérbe helyezése inkább a frissen épített amerikai városok művészeti központjainak modellje, illetve ma már Kína is ezt a vonalat viszi.

©

Azonban Európában – és így Magyarországon is – ez a formula jóval többet jelent, mint praktikussági összevonást. Az évszázados tradíciók miatt nekünk nemcsak a különféle műfajokat, de az azokhoz kapcsolható tradicionális közönséget is újra fel kellett fedeznünk, újra meg kellett hódítanunk a komolyzene szerelmeseitől a jazzrajongókig a legszélesebb publikumot  Ez rendkívül sokrétű feladat, amelynek – szinte mint egy darabnak – dramaturgiája van. Az egészben kulcsfontosságú a kommunikáció, én pedig a film és a színház mellett világ életemben marketinggel is foglalkoztam.

hvg.hu: Gyakorlatilag az ön nevéhez fűződik a Müpa bevezetése a piacra. Hisz a szabadversenyben?

K. Cs.: A szabadverseny gazdaságtörténelmi fogalom. A torzítatlan piac mindig is idea maradt. Pontosan tudjuk, hogy az úgynevezett szabadversenyben is jelen vannak azok a támogatási területek, melyekkel befolyásolható a közeg, ez alól pedig a kultúra sem kivétel. Persze lehet vitatkozni, hogy egy produkció honnantól showbiznisz, honnantól kultúra. A nyolcvanas években Magyarországon például még nagy tézis volt, hogy a kultúra nem árucikk.

hvg.hu: 2015-re azzá változott?

K. Cs.: Mindenképp termékként kell gondolnunk rá, amelynek a gazdasági mellett vannak filozófiai, társadalmi tulajdonságai is. Ennek ellenére a kultúra kizárólag piacra támaszkodva rövidúton elhal, ez a történelem során már többször bebizonyosodott.

hvg.hu: Egy 2011-es interjúban úgy fogalmazott, a jóléti állam, a közpénzből fenntartott kultúra modellje nem életszerű. Nem érzi jelenlegi pozíciójából árnyaltnak ezt a kijelentést?

K. Cs.: Valószínűleg arra céloztam, hogy az állami támogatás mellett a piaci viszonyokat sem lehet a szőnyeg alá söpörni. A szocializmusból hozzuk magunkkal azt a kényelmes megszokást, hogy mindent az államnak kell fedeznie: félreértés ne essék, nagy szükségünk van az állami pénzekre, de csak a piaci résszel együtt lehetünk működőképesek.

©

A kultúra akkor jó, ha a mindennapok részévé, társadalmi szükségletté válik, mint mondjuk egy márkás autó, amelyet az utca embere is értékel, vágyik rá, mivel társadalmi státuszt köt hozzá. Ilyen szempontból a kultúra felvirágoztatása is márkagazdálkodás kérdése: a fő cél, hogy meggyőzzük az embereket, hogy a koncertre, színházba járás is lehet a minőségibb élet szimbóluma.

hvg.hu: Egy Müpához hasonló zászlóshajó vezetőjeként praktikus az állammal való jó viszony, amely az ön múltja révén adott. Mikor és mennyire szereti pártközelinek vallani magát?

K. Cs.: Nem szeretem magam pártközelinek vallani, inkább kultúra-, életközelinek. A kulturális feladataim olyan sokrétűek, hogy egy ország, illetve európaiságunk kultúráját kell képviselnem.

hvg.hu: Eszközként tekint a politikai kapcsolataira?

K. Cs.: Mindenképpen, mégpedig nemcsak a mostani, de a mindenkori kormányokra vonatkozólag. Nekünk minden politikai közegben képviselnünk kell a kultúrát. Ahogy a szocializmusban felnőttek, én is cipelem magammal az előző rendszer terheit. ‘89-ben azt hittük, varázsütésre megváltozik minden, ez is a helyére kerül, de nem így történt.

Emlékszem, 1990-ben fiatal lengyel, cseh és magyar filmesekkel kijutottam egy londoni szemináriumra, ahol három hétig azt magyarázták nekünk, hogyan kell nyugati filmet csinálni. Annyira szép és naiv volt a helyzet, mikor megmutatták a kiépített infrastruktúrát, a finanszírozó bankokat, a világszínvonalú stúdiókat és egyáltalán a nemzetközi piacot, amelyre dolgoztak. Aztán visszajöttünk ide, ahol mindez hiányzott.

©

Magyarországon még a szocializmusból eredően kódolva van, hogy az állam elintéz dolgokat, az állam jobban tudja. Kádár is mindig jobban tudta. Ebben a közegben pedig bármilyen szakmára vonatkozólag az a legfontosabb, hogy egy szakterület képes legyen összerakni magát, legyen struktúrája, legyenek céljai, tudjon képet alkotni magáról és stratégiát, hogy képes legyen a politikával tárgyalni. A politika az érdekérvényesítés terepe, amelynek hatásaival és ellenhatásaival meg kell tanulni bánni.

hvg.hu: Sokan kormánykommunikátorként, országimázs-építőként ismerik. Valóban csak optimizmus kérdése, mit mutatunk a külvilágnak?

K. Cs.: Ez egy többszintű kérdés. Először is tisztában kellene lennünk azzal, mink van, milyen helyzetben vagyunk: a magyarok külső és belső értékrendje sosem volt azonos, hol túl-, hol alulértékeljük magunkat. Sokszor csak egy külföldi képes emlékeztetni arra, hányadán is állnak a dolgok. Meg kell tanulni értékelni, szeretni magunkat, és ezt képviselni.

A legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudjuk artikulálni, a külföld és saját magunk számára is kívánatos termékké fogalmazni a kultúránkat. Nem csak Magyarország, de Európa is nagyon gyenge lábon áll ezen a terén.

Ez persze a kultúrában még nehezebb feladat, hiszen nem egy direkt piacra készült, sorozatgyártott termékekről van szó, hanem egyedi – ha úgy tetszik – luxuscikkekről. Ez pedig nem feltétlen az árat jelenti, hanem pozicionálja a közönséget is, amely befogadó az úgynevezett magaskultúrára.

Ha a disztribúció és az export is jól működik, az visszaköszön az országimázsban, melynek pedig már forintosítható gazdasági haszna van. Az, hogy az utóbbi években Budapest ismét kezd számon tartott európai kulturális csomóponttá válni, előnyös helyzetet teremt, melyet a turisztikai élet bizonyos szegmensei és a civil szféra alapvetően jól értelmez és aknáz ki. Az eszményi kép még mindig a századelő Budapestje, mikor a város a kávéházi kultúra és az ettől gyakorlatilag elválaszthatatlan szórakoztatóipar miatt valóban ékkő volt.

hvg.hu: Intézményvezetőként előnyös, ha nem csak a művészeti megvalósítás terén, de az üzleti életben is otthonosan mozog. Mennyiben tudja a Müpában kamatoztatni például a Happy End tulajdonosaként szerzett tapasztalatokat?

K. Cs.: Az ember nem tud kitérni a múltja elől, így a Happy End-béli tudásomnak is megvan a maga haszna. Az már annál a cégnél is nagyon érdekelt, hogyan tudjuk a legelőnyösebben kommunikálni kulturális adottságainkat vagy az igényeinket. A Müpával kapcsolatban is így fogalmazódott meg a filozófiánk, miszerint mi nem a magaskultúrát, hanem a minőségi kultúrát szeretnénk képviselni, utóbbi ugyanis minden műfajban megtalálható és mindenki számára nyitott.

©

Az operát például klasszikusan a magaskultúra részeként szokás emlegetni, ellentétben a popzenével, melynek azonban mégis vannak területei, melyeket érdemesnek tartunk arra, hogy képviseljünk.

hvg.hu: Jelentékeny filmes múlttal rendelkezik. Könnyű volt elszakadni a vászontól?

K. Cs.: A film a mai napig hiányzik, de be kellett látnom, ennyi lovon már nem lehet egyszerre ülni. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nehéz ma az európai filmben A-ból B-be jutni: a legfájóbb itt is a disztribúció hiánya.

Pedig a mozgókép elsődleges funkciója lenne, hogy rajta keresztül ismerjük meg egymást. Így megtudhatnánk, mégis hogyan él egy olasz, egy francia vagy egy orosz ember. Enélkül csak a hírekből, teljesen más síkon értesülünk arról, mi folyik a világban, mi folyik körülöttünk. Egy játékfilm ábrázolhat egy sorsot, bepillantást engedhet egy közegbe. De melyik hazai moziban, melyik adón látsz ma mondjuk olasz filmeket?

Pedig az internet, a sorozatok segítségével most sokkal többeket lehetne megszólítani és mégis, Európában a filmek döntő többsége nem hagyja el az anyaország határait. Én kifejezetten örülnék egy olyan EU-s döntésnek, amelyik előírná, hogy a közszolgálati adókon meghatározott százalékban európai tartalomnak kellene futnia. Be kellene látni, Európának létkérdés, hogy tudjunk egymásról.

A Müpa tíz éves jubileuma alkalmából március 14-15-i hétvégén a Nemzeti Filharmonikusok, Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Rádió Zenei Együttesei, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Orfeo Zenekar, Purcell Kórus is fellép a Művészetek Palotájában, Fassang László tánckoreográfiával körített orgonakoncertet ad, Szakcsi Lakatos Béla fiatal jazz tehetségeket mutat be, mellettük fellép Palya Bea, a Kaláka, a Sebő Együttes, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Szalóki Ági, a Muzsikás, Fábián Juli, Péterfy Bori, Sena, Jamie Winchester, Beck Zoli (30Y), Likó Marci (Vad Fruttik), Szűcs Krisztián, Lovasi András és a Budapest Bár is. Az esemény alkalmából komoly-, nép- és világzene, jazz, tánc és újcirkusz, valamint számos családi program, Müpamozi, hangulatkoncertek, illetve kiállítás is várja a közönséget.

Névjegy
Káel Csaba 1961-ben Miskolcon született rendező, a 2005-től a Művészetek Palotája (Müpa) művészeti tanácsadója, 2011-től vezérigazgatója. Tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, számos dokumentum- és tévéfilm mellett több mint négyszáz reklámfilmet és 28 videoklipet rendezett többek között olyan előadóknak, mint a Bonanza Banzai, Zoltán Erika vagy Sebestyén Márta. Operarendezőként leghíresebb színpadi munkája a 2002-es Bánk Bán, de rendszeresen dolgozott olyan művészekkel, mint Marton Éva, Rost Andrea, Miklósa Erika, Jevgenyij Nyesztyerenko, Leo Nucci vagy José Cura.
Az ő nevéhez fűződik az első Orbán-kormány egyik kurzusfilmje, az 500 milliós büdzséből forgatott Bánk bán operafilm is.
1991-ben alapító tagja a Happy End Produkciós, Film- és Műsorkészítő Kft.-nek, mely ügynökség 1994 és 2002 között a Fidesz kampányaiért felelt, 2005-ben azonban adóhatósági felszámolás alá került. A cég felszámolásán 925 millió forintot bukott az állam.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Új gomb kerül a Windows 10-be, az újraindításkor lehet hasznos

Új gomb kerül a Windows 10-be, az újraindításkor lehet hasznos

Bolsonaro vállalta, hogy 2030-ig véget vet az illegális amazóniai fakitermelésnek

Bolsonaro vállalta, hogy 2030-ig véget vet az illegális amazóniai fakitermelésnek

Seres: Előjogok – az új normális

Seres: Előjogok – az új normális