„Ezek nem áldozatok, hanem túlélők”

A harag napja világosan beszél, a szavak mögött mind ugyanazt a jelentést értjük, mert a Schilling Árpád által választott forma kikényszeríti az egyértelműséget. Maximum annyiban térhetnek el a nézői aspektusok, mennyire vagyunk személyesen érintettek az előadás által felvetett problémákban.

Fájdalmasan ismerősek az egymást követő jelenetek, és az ismerős érzés akkor sem múlik el, amikor a szörnyűségek a végletekig fokozódnak. A sztori azért ismerős, mert valóságos: megtörténik nap mint nap a szomszéddal, a rokonunkkal, a barátunkkal vagy velünk, még ha nem is ilyen koncentráltan és válogatatlanul ér minket a szerencsétlenség.

És pont azért, mert nem veszítünk el egy csapásra mindent, lenyeljük a kisebb veszteségeket, és szépen csöndben maradunk, hogy mentsük, ami menthető. Az előadás vége felé feljönnek a nézőtéri fények, Láng Annamária és Rába Roland állnak velünk szemben, áldozatokat keresnek a nézőtéren, bámulnak minket, legyintenek és beszólnak: „ezek nem áldozatok, hanem túlélők. Ha volt pénzük és idejük idejönni, akkor túlélők” – ezt mondják, igazuk is van.

Addig nem emeljük fel a seggünket a székből, amíg a rendszer nem a személyes egzisztenciánkat fenyegeti, és akkor is mindegy, mert mindenki csak annyira szolidáris, mint amilyenek mi lennénk másokkal szemben: nagyon kell vigyázni a kis összekuporgatott szemétdombunkra.

És akkor itt van ez az Erzsi nevű ápolónő – Sárosdi Lilla játssza -, aki szintén a maga kis szemétdombja (túlórapénze) miatt megy ki az utcára tüntetni, de mégis valami általánosan és mindenki számára jobb világ reményében, és aztán magára marad, s így könnyen iktatja ki a rendszer. Mert az előadás eleji tüntetés után szépen kitünteti őt a kamerák előtt a miniszter úr, de arról már elfelejt szólni, hogy büntetés is lesz: megszűnik a kórház koraszülött osztálya, ahol Erzsi eddig dolgozott, és elindul a brutális lejtmenet a nő életében.

Jön a telefonálgatás, hogy „helló, nem tudsz-e valami munkát”, azért ilyesmivel is találkoztunk már, a vonalak végén Rába Roland és Láng Annamária rengeteg ismerőst eljátszik, akik nem, sajnos nem tudnak munkát, meg segíteni se, de azért biztosítják Erzsit, hogy lélekben vele vannak. A nyomasztó telefonbeszélgetésekből kiviláglik: igazából nem csak társadalmi szolidaritás nem létezik itt, hanem semmiféle, nincs olyan területe az életnek, ahol kiállnánk egymásért.

Aztán beindul a munkakeresés, és itt válik különösen fontossá, hogy a főszereplőnk negyvenéves, egyedülálló nő, akinek egy kamasz lányról és beteg édesanyjáról kell gondoskodnia. Erzsi egyre kétségbeesettebben keres, és nem talál a szakmájában munkát. A magyar (orvos)társadalom hímsovinizmusát kitűnően példázza az, hogy a tüntetés másik főszervezője, Viki (szintén Láng Annamária játssza) kap munkát egy másik osztályon, persze ő sem a szakmai kompetenciáinak köszönheti szerencséjét, hanem annak, hogy a főorvos úr szeretője.

És jellemző pillanat az is, amikor Erzsi egy szépségszalonba jelentkezik kozmetikusnak, és Rába Roland főnök úr felvilágosítja arról, hogy öreg, elhasznált nőket nem áll módjában felvenni, de maradhat az Erzsike takarítani, ha úgy gondolja, Erzsinek pedig nincs lehetősége mást gondolni.

Ami ezután jön, az maga a kénköves pokol annak hétköznapi értelmében: a látását elvesztő idős anya, az emiatt eladott lakás, az aldis szatyorban őrzött, majd ellopott két és fél millió forint már nem is lejtőnek tűnik, hanem csúszdának. Hogy Evelin, Erzsi lánya végül eladja magát egy 57 éves, nős, családos embernek valahogy egyértelműen következik mindebből. A fiatal lány gúnyosan felvázol azért egy másik jövőképet is albérlettel, diákhitellel, agrárszakos hallgató pasival, nyomorral és munkával látástól vakulásig – jaj, de ismerjük ezt is.

Az előadás tere szinte teljesen üres, közepén egy régi kanapé, Erzsi magánszférája: ott ül az anyukája és a lánya, szeretőjével is azon szeretkezik később. Hátul két ruhaállvány van sok jelmezzel, Láng Annamária és Rába Roland itt vesznek magukra újabb és újabb jelmezeket és szerepeket, Sárosdi Lilla is többször átöltözik. A hétköznapok jelmezei ezek: fehér köpeny és papucs, amely alapján beazonosítjuk az egészségügyi dolgozót; tűsarkú és napszemüveg, ezek egy szabad, sikeres nő védjegyei; barna Adidas-melegítőben közlekedő exférj, és szintén barna Adidas-melegítőben közlekedő új felesége.

És ott van Sárosdi rózsaszín, rossz szabású nyári ruhája a hozzá legkevésbé sem passzoló bokacsizmával: nő, akinek hosszú évek óta se pénze, se energiája nem volt magával foglalkozni, de most mégis ki kell öltöznie valamiért, és ezért előrángatott egy húsz évvel ezelőtti darabot a szekrényből, olyat, amiben húsz évvel ezelőtt szépnek látta magát. Aztán egy másik jelenetben fehér lepedőt köt maga köré, mely az egyik pillanatban még menyasszonyi ruhának tűnik, a következőben pedig egy futóbolond öltözékének. Sárosdi játéka teszi ezzé vagy azzá ugyanazt a fehér lepedőt.

A harag napjában nagyszerű színészi alakításokat láthat a közönség. Rába Roland roppant árnyalt figurát hoz a szépségszalon főnökeként: határozott üzletembert, aki szeretetre és odafigyelésre vágyik. Ahogy Láng Annamária is sokszínű minden megnyilatkozásában: sikeres barátnőként ugyanúgy, mint Erzsi összetört szívű kolleganőjeként vagy Evelin félbolond osztályfőnökeként.

Meszléry Judit is roppant konzekvensen alakítja az idős, lányával folyton elégedetlen, tehetetlen és időnként kifejezetten rosszindulatú anyát, Kovács Kata Milla pedig nagyon hitelesen kap kamaszos hisztériarohamokat. Sárosdi Lilla játéka pedig ezerféle emberi érzést vonultat fel: az elégedett boldogságtól, az első kétségbeesésen, a belenyugváson, aztán a szerelmen át, egészen a végső elkeseredettségig, az őrületig.

Sárosdi Erzsije mindent megpróbál, utolsó erejéig küzd, aztán feladja a küzdelmet, maga alá temeti az a világ, amiben élünk. Mindebben nem is az a tragikus, hogy valaki önhibáján kívül elindul a lejtőn, hanem inkább az, hogy nincs semmi vagy senki, ami vagy aki elkapná zuhanás közben. Hogy szenvtelenül nézzük végig az Erzsik zuhanásait, mert mi is túlélésre játszunk.

A harag napja

Rendező: Schilling Árpád Szereplők: Sárosdi Lilla, Láng Annamária, Rába Roland, Meszléry Judit, Kovács Kata Milla Írták: Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők Zene: Vranik Krisztián Dalszövegek: Závada Péter Rendező: Schilling ÁrpádSzereplők: Sárosdi Lilla, Láng Annamária, Rába Roland, Meszléry Judit, Kovács Kata Milla Írták: Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplőkZene: Vranik KrisztiánDalszövegek: Závada Péter Színlap