Ennio Morricone: Ha rajtam múlik, én halálomig vezényelek

HVG: Ön már korábban is érzékenyen reagált a menekültválságra. La voce dei sommersi (Az eltűntek hangja) címmel felkavaró hatású szerzeményt írt azoknak az afrikai menekülteknek az emlékére, akik 2013-ban Lampedusa szigeténél hajótörést szenvedtek. Hogyan látja ma a menekülők drámai helyzetét, illetve Európa szerepét, felelősségét?

Ennio Morricone: A reménytelenség kényszeríti menekülésre ezeket az embereket, akik a halál kockázatát is vállalva kelnek útra. Fiatalok, idősek, nők, férfiak, gyerekek hatalmas tömege van kitéve a teljes létbizonytalanságnak. Vajmi keveset tudunk róluk, az életükről. De nem lehetünk közömbösek az üldöztetésük, a szenvedésük iránt! A menekültválság korszakos világdráma, minden európai országnak ki kellene vennie a részét a segítségnyújtásból, a befogadásból. Mélyen egyetértettem Merkel asszony elgondolásával a határok megnyitásáról, a kvótarendszer bevezetéséről. Az egyetlen humánus, igaz megoldásnak azt tartom mind az emigránsokra, mind ránk, európaiakra nézve, ha egységet alkotunk. Hosszú és nehéz út áll Európa előtt, jó lenne, ha végre belátnánk: az Európai Unió fennmaradásának érdeke is azt diktálja, hogy összefogjunk. És nemcsak gazdaságilag, kulturálisan, hanem legfőként az emberiességben.

Ennio Morricone

AFP / ImagineChina

HVG: Az ön zenéje mennyiben járulhat hozzá a közöny, az elutasítás, a gyűlölet, a félelem leküzdéséhez?

E.M.: A zene az érzelmi hozzájárulás eszköze. Ha csak percekre, pillanatokra is, de emlékezni és emlékeztetni kell az áldozatokra, a halottakra, a tragédiákra, a Földközi-tenger vizébe fulladt „hangtalan” áldozatokra éppúgy, mint a két New York-i torony elleni merénylet halottaira, az emberiség történelmének minden névtelen hősére, üldözöttjére, kirekesztettjére. Róluk és nekik szól a Voci dal silenzio (Hangok a csendből) című zenekari művem.

HVG: Ateistának mondja magát – milyen megfontolásból írt misét Ferenc pápa tiszteletére?

E.M.: Mi köze van ennek ahhoz, hogy nem vagyok vallásos? Nagy csodálattal adózom a mostani pápa személyének. Ő igazi misszionárius. Sokat tesz azért, hogy a keresztény és a muszlim világ között egyetértés szülessen. Minden szavával egyetértek, amikor elítéli a nyugati társadalom közönyét, akár a szegényekről, akár a menekültekről van szó. A mise ötlete amúgy nem tőlem származik, hanem az Il Gesú római jezsuita főtemplom plébánosától. Egy napon, amikor találkoztam vele, emlékeztetett, hogy az idén van a jezsuita rend visszaállításának 200. évfordulója. Miért nem írsz valamit erre az alkalomra? – kérdezte. Így született ez a zenemű. Csak azt sajnálom, hogy Ferenc pápa nem tudott eljönni a bemutatóra, mert éppen aznap volt találkozója Putyinnal.

HVG: Úgy tudom, önt is megkörnyékezték politikusok, és egyszer az olasz Demokrata Párt jelöltje is volt.

E.M.: Rosszul tudja. Annyi téves információ kering rólam, hogy nem győzök helyreigazításokat tenni.

HVG: Mit tenne, ha politikai hatalom lenne a kezében?

E.M.: Világéletemben kerültem a hatalmat.

HVG: Mégis, ha döntéshozó helyzetben lenne, min változtatna?

E.M.: A zenei és általában a kulturális nevelésre, az oktatás minőségének javítására fordítanám az energiáimat. Eddig is ezt tettem.

HVG: „Mélyebb tartalmat adni a fájdalomnak, az irgalomnak és az emberiességnek” – ezekkel a szavakkal kommentálta a Sorstalanság című filmhez írt zenéjét. Valóban ez a kísérőzenéje a kedvence, melynek a komponálása a legnagyobb megelégedéssel töltötte el?

E.M.: Nincs kedvencem. Mindig az áll közel hozzám, amin éppen dolgozom. Szép filmnek tartom a Sorstalanságot, Koltai Lajos alkotása méltó Kertész Imre szellemiségéhez. Koltait még Giuseppe Tornatore operatőreként ismertem meg a Maléna című film forgatása idején. Nagy megtiszteltetés volt, amikor felkért a Sorstalanság kísérőzenéjére.

HVG: Tornatoréval tizenkettedszer dolgozik együtt, ezúttal a La corrispondenza című filmjében. Szinte minden közös munkájuk alapmotívuma a megszállottság: a mozi iránt a Cinema Paradisóban, a szépség iránt a Malénában, a zene iránt Az óceánjáró zongorista legendájában. Ezért nevezi Tornatorét a művészi fiának?

E.M.: Inkább szenvedélyről beszélnék, mint megszállottságról. Apa-fiú kapcsolatban állok Giuseppével. Harminc éve ismerjük egymást, együttműködésünk alapja a bizalom és a kölcsönös szakmai tisztelet. Mély és intenzív barátság alakult ki közöttünk az évek során. Két nemzedék, két temperamentum találkozása a miénk, de hasonló az ízlésünk, a látásmódunk.

HVG: A munkamódszerük is sajátos, ön még a forgatás megkezdése előtt elkészíti a film zenéjét. Nem gondolja, hogy ezzel megköti a rendező kezét?

E.M.: Épp ellenkezőleg, a vizuális inspirációt szolgálja, ha a rendező előre megkomponált motívumokból válogathat, amelyek segítik őt a zene kifejező erejének megértésében. Sok esetben tapasztaltam, különösen Hollywoodban, hogy szinte az utolsó pillanatban kérik fel a szerzőket a zenei aláfestésre, és ilyenkor a rendezők kevésbé értékelik a munkánkat. Jobban szeretem, ha előre megírhatom és hangszerelhetem a filmzenét.

HVG: Tarantino legújabb filmjével ön több mint negyven év után visszatért a western műfajához. Korábban úgy nyilatkozott, hogy túl erőszakosnak tartja a rendező képi világát, ezért nem ír a filmjeihez zenét. Miért gondolta meg magát?

E.M.:Az ég szerelmére, nem ezt mondtam! Félreértelmezték a szavaimat. Tarantinót nagyon tehetséges, eredeti rendezőnek tartom. Ha az erőszak használata a téma és a dramaturgia szempontjából indokolt, akkor nincs ellenemre. Nekem csak bizonyos jelenetekkel volt bajom a korábbi filmjeiben, amelyekhez a zenémet kölcsönözte. Túlságosan erőszakosnak éreztem őket.

HVG: Ön szerint létezik olasz–amerikai „vérvonal” a vadnyugati filmek műfajában? Tekinthetők Sergio Leone filmjei a The Hateful Eight című új Tarantino-western távoli előképeinek?

E.M.: Könyörgök, miről beszél? Egészen más vonalon halad Tarantino, ő rafináltan és meglepően kifordítja a műfajokat. Egyébként is, látott már hófedte tájakon játszódó westernt? Mert ez teljes egészében ilyen.

AFP / DPA / Britta Pedersen

HVG: A Leone iránti emléke, hűsége, barátsága miatt mondott nemet Clint Eastwoodnak, aki többször is felkérte, hogy írjon kísérőzenét a filmjeihez?

E.M.: Sergióval még harmadikos elemista koromban ismerkedtem meg, de csak egy évet töltöttünk együtt az iskolapadban. Aztán elsodort minket egymás mellől az élet. Amikor évtizedek múltán megint összekerültünk, ő már javában azon törte a fejét, hogy mivel alkothatna valami eredetit az olasz filmben. Az Egy maréknyi dollárért óta elválaszthatatlan barátok lettünk. Eastwooddal csak szakmai kapcsolatom volt. Tisztelem a munkásságát, mindazt, amit letett az asztalra a klasszikus westernjeivel, de nem lett volna fair a részemről, ha megcsalom Sergiót. (Leone és Morricone egyik legismertebb közös munkájáról, a Volt egyszer egy Vadnyugatról itt olvashat - a szerk.)

HVG: Továbbra is Janus-arcú muzsikusnak mondja magát, akinek a film az alkalmazott múzsája, míg kortárs zenei munkásságát visszatérésnek tekinti fiatalon elhagyott „szerelméhez”.

E.M.: Mi a különös ebben? Ki ne akarna fiatalon a legjobb karmester, zeneszerző lenni? Olyan műveket alkotni, amelyekkel hozzájárulhat a korához és a zeneirodalomhoz?

HVG: Még ha zenekari művek, kantáták, oratóriumok szerzőjeként kisebb elismertség övezi is, mint a filmzenéi révén?

E.M.: Ez csak természetes! Mindamellett sajnálom, hogy a nem filmzenei tevékenységemet kevéssé ismerik külföldön. Itáliában azért jobb a helyzet, több lehetőségem volt olasz zenekarokkal tolmácsolni a műveimet.

HVG: Zenei pályafutásának hatvanadik évfordulóját huszonkét állomásos európai koncertturnéval ünnepli a jövő év elején. Milyen alapon válogat több mint ötszáz darabból álló életművéből?

E.M.: Amíg a színházak, koncerttermek, sportarénák közönsége kíváncsi a zenémre, addig nem mondok le saját műveim vezényléséről. Akkor sem, ha manapság, a fizikai állapotom miatt, nagy erőfeszítést igényel a színpadi munka. A programot mindig művészi és érzelmi kritériumok alapján alakítom ki. Mondhatni, konszenzusban a közönséggel, amely leginkább az ismert és népszerű filmzenéimre fogékony. Tiszteletben tartom ezt az igényt, de emellett persze mindig beleviszek valami újdonságot a koncertjeimbe, olyan műveket is bemutatok, amelyeken éppen dolgozom.

HVG: Valaha Sergio Leone tanácsára kezdte vezényelni nagyzenekarokkal saját filmzenéit. Hány évre előre köti le ezeket a koncertfellépéseket?

E.M.: A turnékat nem én tervezem, hanem a koncertügynökségek. Felkérésekből szerencsére nincs hiány. De az én koromban már azt kell mondanom, hogy fogalmam sincs, mit hoz az élet. Nem tudok olvasni a jövőben. Ha rajtam múlik, addig veszem kezembe a karmesteri pálcát, ameddig élek.