Térey János
Térey János

„Kezet fogunk, ő váratlanul átölel, s én alkonyati sugárkoszorúban sétálok ki a képből. Ide jön majd a Vége főcím, és az a nagyon hatásos zene, amit már megkomponált Géza embere”. Forgatás a Káli-medencében, zombik és borterasz. A József Attila-díjas alkotó írása a hvg.hu tárcasorozatában.

Éjszakára az összes ablakot nyitva hagytam, tiszta a levegő. A hajnali hűvösben újraolvasom az évadzáró jeleneteket, amelyeket ma délelőtt és holnap fogunk leforgatni, a mobilom időjárásjelentése szerint harmincfokos kánikulában. Nyolckor visszazárom az ablakot, őrizze az apartman az éjjeli hűvösséget. Nem sorrendben vesszük föl a sorozatot, úgyhogy én sem mindig igazodom ki. Az egyik epizódban az ellenség trükkje az, hogy beépített, mai magyarul beszélő emberei gerillakertészkedéssel próbálkoznak egy elhanyagolt veszprémi kertvárosban. Kifestik az elhagyott házak ablakait és ajtóit, utcai piacot létesítenek. Állítólagos külföldi befektetőkről halandzsázva, a renoválásba az érdeklődő fiatalokat is bevonják. De valójában már ők is zombik belülről, csak még nem látszik a pofájukon.

Jó, hát akkor itt fogunk élni - tárcasorozat a hvg.hu-n

Az eddig megjelent írások

Egyébként olvasva úgy látom, hogy ha jól csinálják, ez a jelenet elég hatásos tud lenni. Annak van szánva, Gézáék elég ügyesen rakták össze. Csak ebben sajnos nem szerepelek.

Az első évadban százhúsz nap telik el, ami a zombik külsején is meg fog látszani – erről Növényi csapata látványos digitális effektekkel gondoskodik. A zárórészben ezerötszáz zombi jelenik majd meg, amennyi egyszerre Magyarországon még nem volt képernyőn. Aki azért nézi ezt a sorozatot, hogy fenyegetően előrehömpölygő hullaáradatat lásson, az most aztán tapsolhat: nálunk egész kiirtott török kori falvak népessége tör előre, és mindössze egy targoncákból és traktorokból rakott barikád tartja vissza őket.

Megyek terepre, kivételesen gyalog, jót tesz a séta. Az a gyalogszer hátulütője, hogy hiába a napszemüveg, a Kelemen-ház előtt mégis ujjal mutogat rám két tinilány, rajongók a szelídebb fajtából.

A Malom-dűlőben forgatunk egy bedőlt parasztporta előtt.

A stáb lakókocsijában Növényi megfésül, és bekeni púderrel az arcom.

Borombovics Géza szokatlanul friss, nem viccelődik, ahogy szokott, ledől egy összecsukható, csíkos székre a stáb sátra alatt. Néz rám üveges tekintettel, idegenül, mintha tegnap nem is léptem volna át a küszöbét.

Tehát: csapó. Jön a jehovás vándorprédikátor, akit Posta Laci alakít. Lesz egy kérdésem Gézához: ha tényleg vándorol a csávó, akkor miért forgat velem egy álló hónapja folyamatosan ugyanabban a faluban? Nem gyanús? Nem tart ő is titokban a Vadamalacoknak hívott martalócokkal?

De most hallgatok. Kihúzom magam, hiszen mégiscsak Isten embere, aki hozzám beszél.

„Ne csüggedj, Botond – kezdi. –  Ragadj meg mindent, amit a Mester számodra készített. Rajta, ragadd meg a legjobb acélból formált fegyvereket! Vedd őket használatba, hogy ki tudd védeni az ördög minden támadását. Mindketten tudjuk, ez nem könnyű, szombat délutáni akadályverseny lesz, amiről aztán komótosan hazasétálunk, és néhány óra múlva már el is felejtjük az egészet. Ez nem játék: ez élet-halál harc az ördög és angyalai ellen...”

A szerep szerint lehorgasztom a fejem, aztán fölemelem. A jehovás makacsul folytatja:

„Készülj föl arra, hogy sokkal több gonosszal állsz szemben, mint ahánnyal egyedül elboldogulnál. Vegyél igénybe minden segítséget, hogy amikor majd elült a csatazaj, és már csak a győztes ujjongása hallatszik, akkor te még mindig talpon állj. Bátorítsd társaidat, hogy senki se szakadjon le a csapattól. – Itt ő közelebb épp, fürkészni kezdi az arcomat. – Isten igéje nélkülözhetetlen fegyver. Jézus tudja, ahogy amikor a kétségek útján jársz, akkor a Szentírásra van szükséged, megfelelő mennyiségű igebevitelre. – És még hozzáfűzi: – Ne feledd, nagyobb az Isten lelke, aki benned van, mint az ördög, aki a világban.”

Ezt mintha már hallottam volna a Káli holtak folyamán más formában, de nyilván refrénnek is írták.

Kezet fogunk, ő váratlanul átölel, s én alkonyati sugárkoszorúban sétálok ki a képből. Ide jön majd a Vége főcím, és az a nagyon hatásos zene, amit már megkomponált Géza embere. Még kétszer fölvesszük a jelenetet a köveskáli vízimalom tövében. Nincs bennem megelégedettség, további három nap munka amúgyis hátra van.

Átballagok a stábbüfébe, ami szintén egy csíkos sátor. Itt ücsörög Pikó Béla mint Karcsi, a sorozatbéli borterasz tulajdonosa. WTF, őt ma nem vártam ide. Karcsi nem szerepelt a számításaimban. Föláll, végigmér, elfordítja a fejét.

„Közmondásos, hogy vulkanikus talajon a fehérbor jegye az ásványi sósság és a keserű mandulaíz – darálja maga elé a frissen megtanult szövegét, miközben kilép a fényre egy talpas pohárral a kezében. – Ugye, kedves barátaim, a Badacsony bazaltos mineralitása közismert?”

Karcsinak a sorozatban van egy saját maga által „cukinak” mondott törpevulkánja, és természetesen kézműves borász, hogy oda ne rohanjunk! Hallgatom tovább, ahogy arcát az égnek fordítva járkál és gyakorol.

„A Burgundiában folytatott terroiralapú borászkodást igyekszem megvalósítani. Éppen a feladatom nehézsége a szép. Burgundi érték a komplexitás, az elegancia és a vulkáni üledékekből származó ásványos ízkép...”

„Oké, duguljál már el – dünnyögöm felé szelíden. – Nem hiszed el, hogy egyszerűen csak gyönyörködni akarok a tájban? Egyébként te ma mit is keresel itt? Nincs is jeleneted.”

„Tessék? – mordul vissza. – És akkor mi van, ha éppen nincs dolgom a kamerák előtt? Viszont az éjszakai jelenetben adóvevőn keresztül hallható a hangom.”

„Fölvették előre?”

„Képzeld, rögzítették.”

„Ott is a talajfajtákról hadoválsz?”

„Hülye vagy? Figyelmeztem a falu népét az invázióra. És Géza szerint ma is fontos, hogy teljes életnagyságban itt legyek, és a puszta jelenlétemmel hozzáadjak valamit a feszültség megteremtéséhez.”

Buzgómócsing. Azért járkál ilyen feszülten járkál az út szélén. Majdnem elüti egy dzsip.

Dél múlt. A VIP-kantin beázás miatt zárva. Megyek enni a nép közé. A stábbüfébe visszalépve mit kell látnom? Jé, két nagybajszú, bő gatyás, bekoszolódott parasztinges zombi egymással ebédel. Ritkán lehet olyan napot kifogni, amikor velük forgatunk, ami elég furcsa, főleg annak fényében, hogy az ő apokalipszisük lesz a sorozat centrumában. Szabály, hogy minden epizódban legalább egy mozgó hullát lásson a néző, és kapjon bizonyságot arról, hogy az illető a török korban kiirtott Káli-medencebeli falvak lakója volt. Én meg úgy űzöm őket, hogy alig találkozunk. Na szóval, a mi egyik török kori zombink, a fél arcán oszlásban lévő bőrt utánzó, és gondolom, fröccsöntött protézissel, elfolyó szemmel, csöpögő szakállal, elképesztő rutinosan próbálja az ebédet műanyag villával a szájába lavírozni. Oké, sikerült, nagy vagy, haver, grat! A másik egy korsó ásványvízzel birkózik. Pár órája még egy nyilvános, promóciós fotózáson nevetgélt velük a falu népe – már akinek a helybenszületett falusiak közül az efféle ökörködés belefér –, itt a kantinban mégis túl élethűnek tűnik ez a két rohadásnak indult arc. Ezért aztán, hiába is szoktam meg a látványukat, evés közben mégsem bírom nézni őket.

Feszes kis ebédidő, van legalább fél szabad órám. Délután egykor újrakezdjük a forgatást a Szabolcsot alakító Kis Gergővel, aki, BTW, most szerződött a Vígszínházhoz, szintén grat. Növényi, Borombovics, csapó.

„Hát ez hülye.  Na, ez tényleg hülye”, mondom a szerepem szerint, és ökölbe szorított kézzel, fenyegetően lépek előre kettőt.

„A lódoktor? Ennyire szakadék ember hogy lehet már valaki”, csattan föl gyorsan, fújtatva Gergő is.

„Állj, Gergő – inti le azonnal Borombovics. – Semmi meggyőződés nincs a hangodban.”

Érzem, ezt újra fogjuk venni minimum négyszer.

„Onnantól mondod, hogy: Ahelyett...”

„Ahelyett, hogy megerősítené a házát, kinyitja a verandáját az utca felé. Síkhülye, nem?”

„Az.”

„Képzeld, otthon helyett azt mondja: otthol... Komolyan. Tessék? helyett pedig azt kérdezi: Mit?! Mit?! Mit?! A paraszt.”

„Dehogyis paraszt. Műparaszt. Valójában kalapácsfejű parasztproli. Egy kitelepült városi bunkó.”

„Szinte süt belőle a sötétség. De a lánya, Juli, meg kell hagyni, gyönyörű. Engem még az akcentusa sem zavar.”

És ebben a pillanatban a Julit alakító Binder Lívia tűnik föl az operatőr háta mögött; összefont karral, elnéző mosollyal figyelve minket. Ezen a nyáron még nem is találkoztunk. Elfeledve, hogy éppen engem vesz a kamera, majdnem biccentek neki.

 

Térey János
Író, költő, drámaíró, műfordító 1970-ben szültetett Debrecenben. A Tóth Árpád Gimnáziumban érettségizett, 1989-től 1991-ig magyart és történelmet hallgatott a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarának magyar szakán folytatta tanulmányait. Verseit 1990 óta közli az Élet és Irodalom, a Holmi, a Jelenkor, az Alföld és a 2000. 1998 óta szabadfoglalkozású író. Írásait többek között angol, német, cseh, bolgár, horvát, olasz, mongol, héber és cigány nyelvre fordították.


Művei:

Szétszóratás (versek, 1991), A természetes arrogancia (versek, 1993), A valóságos Varsó (versek, 1995), Tulajdonosi szemlélet (versek, 1997), Termann hagyományai (novellák, 1997), Térerő (versek, 1998), Drezda februárban (versek, 2000), Paulus (verses regény, 2001), Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig (válogatott versek, 2003), A Nibelung-lakópark (drámai költemény, 2004), Ultra (versek, 2006), Asztalizene (színmű, 2008), Jeremiás avagy Isten hidege (misztérium nyolc képben, 2009), Protokoll (verses regény, 2010), Teremtés vagy sem (esszék és portrék, 2012), Moll (versek, 2013), Átkelés Budapesten (novellák, 2014), A Legkisebb Jégkorszak (regény, 2015), Őszi hadjárat (válogatott és új versek, 2016)

 

A fenti szöveg részlet a Káli holtak címmel készülő regényből

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

A budapesti lakásépítések több mint felét nem tudják határidőre befejezni

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Trump megnyugtatta a grönlandiakat, nem épít hatvanemeletes szállodát

Trump megnyugtatta a grönlandiakat, nem épít hatvanemeletes szállodát

10 ország is megrendezné a 2023-as női foci-világbajnokságot

10 ország is megrendezné a 2023-as női foci-világbajnokságot

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Ezer ok miatt lehet aggódni azon, hogy belecsap-e a mennykő a világgazdaságba

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig