szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Március 12-én tölti be 70. évét Fenyő Miklós, akiről e cikkben azért sem fogjuk leírni, hogy „örökzöld”.

Amikor összeállítottuk minden idők legfontosabb magyar poplemezeit, kérdés sem volt, hogy e 30-as listára bekerül-e a Hungária együttes csúcslemeze, a Hotel Menthol. Ezt írtuk akkor:

„Duci Juci és a Taxi Szaxi. A Hotel Menthol zárványszerű képződmény, egy Magyarországon már szinte abszurdnak ható stíluskavalkád, a rockabillytől kezdve a ska-n keresztül a twistig. Annyira optimista, és naiv lemez ez, hogy az egyetlen helyes reakció a meghallgatása alatt és után a felhőtlen mosolygás.

Fenyő Miklós egy életérzést próbált hazánkban meghonosítani a 70-es évek végén, 80-as évek elején, és ez az elképzelése legjobban ezen a lemezen jött össze. Bugyuta szövegek, a minden számból kiszivárgó kóla-mámor, és a rágógumiként fülbe tapadó dallamok egy egész országot vettek le a lábáról.

Valószínűleg minden háztartásban található legalább egy Hungaroton-kiadás a lemezből (amin egyébkén angolul és oroszul is ott szerepelnek a számcímek), sőt, az együttes sikertörténetéről még 2009-ben is sikerfilm készülhetett Made In Hungaria címen. Akármilyen megmosolyogtató, de attól még igaz: Fenyő, Szikora, Novai és a többiek 43 percre egy képzeletbeli amerikai állammá (álommá?) tették Magyarországot.”

Bár nem a mélységei miatt, hanem inkább a bravúros formai megoldásai miatt Fenyő Miklós az egyik legfontosabb szövegírója is a magyar popzenének.

"A jampecok a Chevroletben agyba-főbe nyomják a dudát.
Úgy bírom a dumád!
Hullajó a szipkád,
Mindened tömény,
Erre bukom én.
Gyere velem, rázzuk meg
A rockabilly-t kis csibém!"

Fenyő 1947-ben született Budapesten, családja az 1956-os forradalom után elhagyta az országot. Néhány év múlva azonban hazatértek, és mivel szülei kisgyermekkorától taníttatták zongorázni, és amerikai kisiskolás évei alatt nagy hatással volt rá a rock and roll zene, amint tehette, zenekart alapított Szent István parki barátaival, többek között Barta Tamással, Ez volt a Syconor, ami Beatles- és Stones-dalokat, a Radio Luxembourgban hallott külföldi slágereket játszott. (Főleg e hőskorról szól a Made in Hungária című film és színházi darab.) Az együttes 1967-ben esett szét, amikor több tagját katonai szolgálatra hívták be.

Fenyő ezután hozta létre a Hungária együttest, amely már hivatásos zenekar volt. 1968-ban tizenhat évesen írt Csavard fel a szőnyeget című rock and rolljával elindultak a Ki mit tudon. A zsűri eltanácsolta őket, de közönségszavazatokkal bejutottak a döntőbe, amelyet meg is nyertek a Nem bújok én többé már a subába című számmal.

A siker ismertté tette nevüket, rendszeresen felléptek az Ifiparkban, 1969-ben a Ki mit tudon közönségdíjat nyertek az Egyszer vagy fiatal című dallal. Első lemezük, a Koncert a Marson 1970-ben jelent meg, 50 ezer példány kelt el belőle. A hanglemezgyár kegyeiből azonban hamar kiestek, koncertezni idehaza nem nagyon engedték őket, nehogy "elvegyék a levegőt" a futtatott együttesek elől, ezért jobbára külföldön turnéztak. 1978-ban felvehették a Beatles-láz című lemezüket, de végül ezt sem adták ki, csak 1997-ben jelent meg.

Fenyő 1980-ban úgy döntött, hogy visszatér a rock and roll hoz, új felállást toborzott össze, énekesnőnek megnyerte az addig ismeretlen Dollyt. Az ötvenes évek jampi jelmezeibe öltözött, a vérpezsdítő zenét ötletes magyar szövegekkel párosító együttes frenetikus sikert aratott, első nagylemezük magyar rekordot jelentő hatszázezer példányban kelt el, ma is minden idők legkelendőbb hazai albumai közé tartozik. 1981-ben a Limbó hintóval megnyerték a Tánc- és popdal fesztivált, százezres példányszámban fogyott Hotel Menthol című lemezük is (ld. feljebb).

A sikert sikerrel halmozó "nagy" Hungária 1983-ban bomlott fel. Fenyő ezután egy szólóalbumot jelentetett meg, majd megpróbálkozott az akkor kedvelt break műfajjal is, 1985-ben az ismét összeállt Hungáriával dolgozott. 1986-ban Bodnár Attilával létrehozta a popos Modern Hungáriát, a nyolcvanas évek végétől fiatalokkal kezdett foglalkozni. Ő fedezte fel és futtatta be Szandit, menedzselte a Step együttest, a Calypso 873 Rádió munkatársa volt. 1994-től sorra jelentek meg az 1960-as évek elejének hangulatát visszaadó szólólemezei. 1995-ben összeállt a nyolcvanas évek Hungáriája, amely 70 ezer néző előtt adott koncertet.

Immár húsz éve, hogy nyáron a Margitszigeten, majd karácsonykor Fenyő-ünnep címmel lép fel.

A mozgalmas és gazdag pálya során a Hungária együttessel és szólóban harmincnál több lemeze jelent meg, köztük többszörös platina- vagy aranylemezek, gyémántlemezt is átvehetett a zenéjével eladott, több mint ötmillió hanghordozóért. 1990-ben kapta meg a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat, 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat, 1995-ben Huszka Jenő-díjjal tüntették ki, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át, és szűkebb pátriája, a XIII. kerület díszpolgára lett. 2006-ban kapta meg az Artisjus Életmű-díjat, 2008-ban a Pro Urbe Budapest-díjat, néhány napja a Fonogram Életműdíjat.

Hetvenedik születésnapját a Kongresszusi Központban természetesen koncerttel ünnepli.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!