Idén is szoríthatunk az irodalmi Nobel-díjért: két magyar is az esélyesek között

Csütörtökön kiderül, ki követi Bob Dylant.

  • hvg.hu hvg.hu
Idén is szoríthatunk az irodalmi Nobel-díjért: két magyar is az esélyesek között

A Ladbrokes fogadóirodánál minden évben lehet fogadni az irodalmi Nobel-díjasra, ami – valljuk be – elég kiszámíthatatlan műfajnak számít. Több író, költő – például Murakami, Philip Roth, vagy a kenyai költő, Ngugi Wa Thiong'o – is sok éve befutónak számít, de a Svéd Királyi Akadémia szóvivője végül mindig más nevet mond ki, amikor bejelenti a győztest.

A tavalyi díjazott, Bob Dylan például ugyan évekig szerepelt a listákon, de soha nem a legelőkelőbb helyeken, nála tavaly esélyesebbnek számított a fogadóirodák szerint például két magyar író: Krasznahorkai László és Nádas Péter.

Ők egyébként évek óta benne ott vannak az élmezőnyben, és nincs ez másként idén sem.

Nádas Péter három nappal a bejelentés előtt a Landbrokes-listán a 11. legesélyesebbnek számít (az előtte állók közül sok a holtverseny) a 28-as oddszával. (Nádas Péter: Brüsszel nem védi meg a demokráciát, mert nem teheti – interjúnk Nádas Péterrel itt.)

Még nála is nagyobb esélyes a fogadóiroda szerint a korábban Man Booker-díjjal elismert író, Krasznahorkai László (Krasznahorkai László: "Szélhámosok vagyunk" – interjúnk itt olvasható), akire – három másik íróval együtt – már csak húszszoros összeget fizetne a Ladbrokes.

A Nobel-díjak győzteseit e héten hirdetik ki: hétfőn az orvosi-élettani, kedden a fizikai, szerdán a kémiai Nobel-díj kitüntetettjeit ismerteti a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A hagyományoknak megfelelően csütörtökre várható az irodalmi kategória nyertesének kihirdetése. Október 6-án Oslóban ismertetik a Nobel-békedíj idei kitüntetettjét, majd október 9-én ismét Stockholmban azt, hogy ki kapja a svéd jegybank által alapított közgazdasági Nobel-emlékérmet. A díjakat, amely mellé idén 9 millió svéd korona jár, hagyományosan az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át.

A 2017-es esélyesek listája jelenleg így néz ki, zárójelben az oddsokkal.

1.
Ngugi Wa Thiong'o
(4/1)

2.
Haruki Murakami
(5/1)

3.
Margaret Atwood
(6/1)

4.
Amos Oz
Claudio Magris
Javier Marias
(mindhárman 10/1)

5.
Adunis
(12/1)

6.
Don DeLilo
Yan Lianke
(mindketten 14/1)

7.
Ko Un
(16/1)

8.
Jon Fosse
(18/1)

9.
Antonio Lobo Antunes
Cesar Aira
Ismail Kadare
Krasznahorkai László
(mindhárman 20/1)

10.
Abraham B Yehoshua
Daniel Kahneman
Joyce Carol Oates
Peter Handke
Philip Roth
(mind az öten 25/1)

11.
Nádas Péter
(28/1)