Middlemist Red
Trafó, december 27., szerda, 20.00
A Middlemist Redről, mint az egyik legizgalmasabb fiatal hazai zenekarról már több alkalommal írtunk (például itt), számos alkalommal beszéltünk arról, milyen megkapó dalokban tudnak összehozni többféle világot, úgy, hogy a hatvanas és nyolcvanas évekbeli, vagy éppen a mai hatásokból mégis saját univerzum kerekedik. A zenekar egy nagy presztízsű helyen, egy kifejezetten "odafigyelős" helyszínen, a Trafóban zárja az évet, ahol minden – a milliő, a körülmények, a hangtechnika - alkalmas arra, hogy Nóvé Somáék emlékezetes estével ajándékozzák meg a közönséget.
Bobafett
Ellátóház, december 28., csütörtök, 19.00
Jancsika apukája, akiről többször is írtunk az elmúlt években (többek közt itt), hazatért a ködös Albionból, és az Ellátóház színpadán mond el majd mindent, amit a világról gondol, a politikától a kotorékszeretetig. Az élő klasszikus verbálnovellista és szófolyamköltő, a nyírségi MC Kerouac fellépését különösen ajánljuk.
Kollár-Klemencz László, Meszecsinka, NAGYEDiproject
Fonó Budai Zeneház, december 28., csütörtök, 20.00
Aki eddig élőben nem hallotta a Kistehén-alapító, Kollár-Klemencz László kamara- és népzenei elemeket is felvonultató bensőséges és különleges lemeze, a Rengeteg dalait, az idén még begyűjtheti ezt az élményt. A gitáros-énekes ráadásul nem is egyedül zenél a Fonóban, fellép a szó szoros és átvitt értelmében is hét nyelven éneklő Meszecsinka, mely a balkáni zene felől jön, de számos népzenei motívumot egyesít sajátos világában, és a soult, R&B-t, jazzt, folkot, és klasszikus pop-rockzenét keresztező NAGYEDiproject, Nagy Edina énekesnő produkciója.
Ivan And The Parazol bemutatja: The Melonas (Ivan And The Parazol & Nelson Graf Reis (PT)), I Love You Honey Bunny (CZ)
A38 Hajó, december 28., csütörtök, 19.45
Ez egy olyan koncert, ahol majdnem az Ivan and The Parazol lép fel, de mégsem. Vitáris Ivánék és Nelson Graf Reis portugál punk-rockzenész 2016-ban egy portugáliai alkotótáborban egy lemeznyi dalt írt meg közösen. Az említettek úgy érezték, hogy ezt a páneurópai beat-dalcsokrot érdemes lenne bemutatni, azonban, mivel ez az anyag mindkettejük világától valamennyire eltér, mindezt új név alatt teszik meg. Így jött létre a Melonas, ami most Budapesten bemutatkozik.
Sub Bass Monster
Kuplung, december 29., péntek, 19.30
Bár Sub Bass Monster a legnagyobb formáját a kétezres évek elején futotta, s az elmúlt években talán "kevésbé látszik", legutóbbi sorlemezét pedig négy évvel ezelőtt jelentette meg, ettől még jelen van a hazai koncertéletben. Ezen az estén például a budapesti bulinegyed egyik legkedveltebb klubjában hangzik majd fel, hogy "szív / sűrít / bent tart / kipufog".
colorStar, Sonar, Half Note City
Gödör klub, december 29., péntek, 19.00
A bejglis tál elől egyenesen az űrbe katapultálhatjuk magunkat, ha az egyébként új lemezén dolgozó colorStar évzáró koncertjét választjuk. A zenekar pszichedelikus rockból, elektronikából, és world musicból alakította ki saját világát a kilencvenes évek második felében, azóta többször átalakult, s az elmúlt 20 évben többször is képes volt úgy újrafogalmazni magát, hogy méltó maradjon figyelmünkre. Keleti Andrásék mellett két rokonlelkű zenekart hallhatunk még az év utolsó előtti estéjén.
The Négerz // Mulató Aztékok, trAnzKaPHka
Toldi klub, december 29., péntek, 23.00
A budapesti underground hiphop katedrálisa épül ezen az estén a Toldi klubban a The Négerz kollektíva szervezésében, olyan meghívott vendégekkel, mint a nem csak a nevük miatt fura Mulató Aztékok, valamint a költőként és az A.K.K.E.Z.D.E.T.P.H.I.A.I. egyik feleként egyaránt ismert Závada Péter (idei interjúnk itt) trAnzKaPHka nevű projektjével.
Fekete Zaj 2017
Dürer Kert, december 29., péntek, 18.00
A sötét, artisztikus (vagy épp ösztön vezérelte) zenék köré szerveződő, veretes hagyományokkal rendelkező Fekete Zaj Fesztivál egy, a Dürer kert összes koncerttermét bejátszó egész estés minifesztivállal tér vissza a két ünnep között. A szervezők kitűnő szelekcióval várják a közönséget, a fellépők névsora magáért beszél. Csak, hogy párat említsünk: VHK (mely ezen az estén A semmi kapuin dörömbölve című klasszikus lemezét idézi meg), Volkova Sisters, Gustave Tiger.
Elefánt, Analog Balaton
A38 Hajó, december 30., szombat, 20.00
Az év egyik legjobb hazai lemezét prezentálta az elképesztő(en izgalmas) stíluskavalkádban utazó Elefánt (az albumot a hvg.hu mutatta be), de azt is bátran hozzátehetjük, hogy az egyik legélvezetesebb hazai koncertzenekarról beszélünk. Érzelmek és hangulatok hullámzása a Dunán, az év utolsó előtti napján.
PUNK 76-79 előszilveszter
Beat On The Brat, december 30., szombat, 22.00
Budapest egyik legkultabb kulthelye, a Beat On The Brat évek óta rendez punkbulikat, amikor a DJ-k a hetvenes évek végi aranykorra koncentrálnak. Az idén sem lesz ez másképp, különös tekintettel arra, hogy 40 éve volt az egyik punk-alapzenekar, a Ramones legendás szilveszteri londoni koncertje, mely két évvel később It's Alive címmel lemezen is megjelent. Na ja, egyébként maga a klub is egy Ramones-szám címét viseli.