A tavalyi Tűnj el! után ismét egy amerikai színész-rendező-forgatókönyvíró mutatja meg, hogyan kell lebilincselően okos, kis költségvetésű horrort csinálni. A Hang nélkül ráadásul sokak vágyát teljesíti azzal, hogy akár még rendet is csinálhat a moziteremben. Kritika.
Persze, biztosan lesznek olyan vetítései John Krasinski filmjének – mint ahogy volt is sok ilyen külföldön – ahol a csörgős-zörgős-dumálós nézők elrontják majd mások szórakozását. Még vicces oktató videók is születtek a témában. De ha a hatáson múlik, reméljük, leginkább a feszült némaság lesz jellemző az előadásokra. A hivatal című tévésorozat amerikai változatában feltűnt Krasinski olyan történetet írt harmadmagával, és olyanba vitte bele filmbeli és igazi feleségét, a csodálatos Emily Bluntot, amelyben a szereplők szinte csak jelbeszéddel, vagy suttogva kommunikálnak egymással.
Mert ha nem tennének így, már nem is élnének.
És ilyen körülmények között az is hatszoros hangerővel hallatszik, ha valaki csak finoman bedugja a kezét a sósperecet rejtő zacskóba.
Bizony, a Hang nélkül befogadása közben viselkedni kell (kellene), és ez azért szokatlan dolog a multiplexben – hiszen önmagában már az is újszerű lenne, hogy egy szörnyeket tartalmazó hollywoodi filmben nem száll le a hajunk az üvöltő zenétől és a hangeffektektől, ám itt az átélhetőséget is szolgálja a csendre intő trükk. Pontosabban ettől lesz több belőle trükknél: bravúros fogássá válik, amely legalább annyira szolgálja a cselekményt, mint amennyire a hatást.
Ebben a filmben hang nélkül kell sírni, hang nélkül kell félni, hang nélkül kell tűrni és reménykedni – és mindezt 2018-ban akkor is feszülten figyelnénk, ha nem lenne érzelmileg is mély az Abbott család históriája. De az. És pont ezért nem is fontos, hogy pontosan miért jöttek a bestiák, s mennyit irtottak ki eddig az emberiségből, azaz: nem lényeges a háttértörténet. Ez van, és ezt nem kell szeretni a többgyerekes famíliának – ezt kell túlélniük. Eszünkbe se jut, hogy másokkal foglalkozzunk. Ők maguk a világ. A szabályokat hamar és pontosan megismerjük, azok meg vérfagyasztóan egyszerűek. A tét anélkül is óriási lenne, ha nem tudnánk, hogy Abbottéknak hamarosan babájuk születik. S jól tudjuk, hogy ez mivel jár.
Zajjal. Nagyon sok zajjal.
Krasinski filmjének mindahány zsánerszerű kellékét, fordulatát, ijesztgetését nemcsak úgy használja, hanem igen hamar nyilvánvalóvá teszi, hogy így növeszt rémpofát és fogakat az összes szülő rémálmának. A Hang nélkül ugyanis nem másról, mint arról a felfoghatatlan, de nagyon is hétköznapi, nehezen szűnő rettegésről szól, amelyet ilyen-olyan mértékben és számban átélnek anyák és az apák sokmilliói. Akkor is, ha gyermeküket nem akarja elragadni egy förmedvény. Hanem, mondjuk, csak kicsit furán veszi a levegőt alvás közben, vagy elesik a szőnyeg felkunkorodó sarkában.
Szülőnek lenni maga a szent téboly, és a szülő legfontosabb feladata, hogy életben tartsa gyermekét – ezt az érzést nagyítja fel a film, és azt kell mondjam, bravúrosan teszi, pont úgy és olyan mértékben, hogy talán az is visszafojtott lélegzettel és megrendülve üli végig a kíméletes 90 perces játékidőt, aki annyi hasonló filmet látott már, hogy csukott szemmel is pontosan meg tudja mondani, mikor csörtetnek be a Abbotték eldugott kis erdőszéli menedékébe a vak fenevadak.
A szeretet ára az aggódás. Krasinski nem azért paráztat minket, mert erre szól a jegyünk: egyszerűen egy népszerű műfajon keresztül fogalmaz meg valamit, ami érezhetően rettentően foglalkoztatja őt, és nyilván feleségét, Bluntot is. Ritka az ilyen, pláne, ha még azt is leírom, hogy közben ezek a randa izék se néznek ki olcsón: nem azt mondom, hogy eredeti a pofázmányuk, viszont ha belevicsorognak hőseink arcába, bizony mi is hátrakapjuk a fejünket, és nagyon örülünk neki, hogy nem a filmben, hanem a moziban kell csendben lennünk. Ezt hívják azonosulásnak, csak hát ugye olyan ritkán lehet ilyet tapasztalni mostanában, hogy az ember el is felejti, milyen az, amikor úgy drukkol a szereplőknek, mintha magáról, az ő szeretteiről lenne szó.
Ennél többet egy kommersz horror aligha érhet el – utoljára tényleg a Tűnj el! kapcsán éreztem ilyesmit, bár az nyilván másról szólt, s más gombokat nyomogatott meg a nézőkön. Mindenesetre, küldeném ezt is utána, az Oscar-gálára. Hangosan örülnék, ha észrevenné az Akadémia. Megérdemelné, hisz ez is egy olyan remekmű, amely véletlenül sem szeretne az lenni.
Eddig 3,3 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kellett visszafizetni, mert a magyar kormányzati szervek szabálytalanul szereztek be Microsoft-licenceket – tudta meg a HVG. Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is nyomoz, a hatóságok viszont hat év alatt nem jutottak el még a gyanúsításig sem.
Új helyzet van.
Az iráni válaszcsapások 18 embert öltek meg Izrael területén.
A Mercedes E-osztály és az A6-os Audi eladásai meg sem közelítik az 5-ös sorozatú BMW-jét.
A minisztérium szerint nincs „klímakrízis”.
Ez jutott eszébe.
Az SUV-k ma már annyira sokfélék, hogy az ellenük vagy mellettük szóló előítéletek aligha általános érvényűek. Adhatók viszont praktikus vásárlási tanácsok.
