Dés László: Akárhogy is próbálnak minket elintézni, túléljük
A kultúrharcot mesterséges marhaságnak tartja, és nehezen dolgozza fel, hogy, mint mondja, teljesen szabadon, önként magunknak tesszük tönkre az életünket. Viszont 25 éve vágyott arra, hogy legyen egy olyan lemeze, amelyen a saját dalait adja elő, és ez Éjféli járat címmel meg is született, decemberben pedig az Arénában fog koncertezni. Dés Lászlóval beszélgettünk apátiáról, feketelistákról, az improvizáció öröméről és Esterházy Péter barátságáról.
hvg.hu: Elégedetten, optimistán mosolyog a lemez ősbemutatójának számító koncert plakátján. Az új dalaira mennyire nyomja rá a bélyegét a korhangulat, a társadalmi közérzete?
Dés László: Nagyon fontos állomás az életemben az első szerzői lemezem. Guinness-rekord, hogy 64 éves koromban, mintegy 40 lemez után összehoztam magamnak. Egyben optimista üzenet a világnak, hogy soha nem késő valamit elkezdeni. Azon túl, hogy alapvetően lírai dalgyűjtemény, végig a máról szól, dühös, harcos, szomorú, drámai dalokon keresztül. A Gesztivel közösen írt Túlélem például arról szól, hogy akárhogy is próbálnak minket elintézni, túléljük, ha máshogy nem, a dalainkban élünk tovább.
A kormány Kulturkampfot hirdetett meg az egész jelenlegi irodalmi és bizonyos mértékben a művészeti kánon ellen. Ebbe beletartozik Parti Nagy Lajos, Grecsó Krisztián, Závada Pál, Spiró György, a két éve halott Esterházy Péter. Azt gondolják, a miniszterelnököt is beleértve, hogy „ezeket” le kell váltani, és egy jobboldali kánont kell „kinevezni”. Ez egy mesterséges, politikai és ideológiai alapon kitalált marhaság. Sok mindent lehet tönkretenni, de teremteni, újat létrehozni nem kinevezés, ideológiai hovatartozás, hanem tehetség, tanulás, tudás, tapasztalat, műveltség és munka kérdése.
Ha valamit letettél az asztalra, és találkozik az emberek tetszésével, akkor az egyszer csak beépül, és a magyar kultúra részévé válik. Ezt nem lehet egyik napról a másikra elvenni, semmissé tenni.
Normális országban az éppen időleges hatalom nem tönkretenni akarja az értékeket, hanem segíteni, buzdítani. Ezért ment el ebből az országból például Bartók Béla, a 20. század legnagyobb zeneszerző zsenije, vagy Schiff András, a jelenkor egyik legnagyobb zongoraművésze, aki még koncertezni sem hajlandó Magyarországon. A példákat hosszan lehetne sorolni.
hvg.hu: „A beletörődés hozza magával a megalkuvást, szép lassan berendezkedünk a kádári langypisa diktatúrára” – írja az ÉS-ben megjelent Kádár apánk szelleme című cikkében. Az emberek apátiája vajon abból ered, hogy az ellenzék nem képes alternatívát felmutatni, vagy mélyebbek ennek a gyökerei?
D. L.: Nagyon sok mindenből tevődik össze. A Horthy-korszak parvenü, vérengzéssel kezdődő, aztán diktatúrába fulladó, a nácizmussal rokonszenvező rendszerében, és aztán a Rákosi-korszaktól 1989-ig úgy szocializálódott ez az ország, hogy alkalmazkodnia kellett egy újabb diktatórikus hatalmi berendezkedéshez, amit a Szovjetunió tartott kézben. Most már nincsenek itt a szovjet csapatok. Racionálisan nehéz feldolgozni az irracionalitást, hogy teljesen szabadon, önként, magunknak tesszük tönkre az életünket. A demokratikusan gondolkodó értelmiség döbbenten áll a tény előtt, hogy önként és dalolva megyünk bele egy zsákutcába, ami megint visszaveti az országot akár évtizedekre. 1989 után mindenkiben volt remény, azt gondoltuk, hogy valami normalitás felé kezdünk haladni. Aztán csatlakoztunk az Európai Unióhoz, Európához, amelyhez mindig is akartunk tartozni Ady Endre, Petőfi Sándor, Deák Ferenc, Szent István óta.
hvg.hu: Benne van a magyar néplélekben az önpusztító üzemmód?
D. L.: Semmiképpen nem értek egyet a néplélekre hivatkozással. Nem alakult ki a civil kurázsi, a citoyen öntudat, így nem tudott megerősödni a Horthy-rendszerben sem, amelyre manapság egyesek polgári demokráciaként hivatkoznak. Köszönöm szépen azt a polgári demokráciát, amelyik úgy kezdte a működését, hogy irtotta a politikai ellenfeleket, és a világon az elsők között meghozta az első zsidótörvényt. Történelemhamisítás, a múlt meghamisítása és letagadása folyik szisztematikusan. Az emberek egy része, ha nem is ért vele feltétlenül egyet, elfogadja, egy része egy szót sem ért belőle, mert nem érdekli, mások lapítanak, vagy tehetetlenek, racionálisan próbálják megfejteni az irracionalitást, az ellenzék meg nincs sehol.
Egy munka kapcsán mostanában eléggé belemerültem Petőfi életébe. Döbbenetes, hogy mennyire ismétlődnek a dolgok. A 25 éves Petőfi március 19-én a Pilvaxban próbálta meggyőzni a hasonszőrű forradalmár fiatalokat, hogy a zsidókat be kell venni a nemzetőrségbe. A válasz minden mondatára egységesen az volt, hogy „nem kell zsidó!” Petőfi mondta ki először, hogy a nemzetiségieket fel kell emelni, integrálni kell, és ugyanazokat a jogokat megadni nekik, mint a magyaroknak. Akkoriban Magyarország 60 százaléka különböző nemzetiségekből állt. Máig nem valósult meg Petőfi fantasztikus gondolata.
hvg.hu: Ellenzékiként felkerült a kormányoldal feketelistájára, korábban előfordult, hogy nem hívták meg a saját darabjai vidéki bemutatójára, mert a fideszeseknek kellett a hely. Képes mindig indulatmentesen kezelni a kirekesztést?
D. L.: „Hiába próbálsz engem bármilyen módon elpusztítani, a dalaimban élek” – Geszti szövege ad erre választ. Esterházyra hiába próbálnak borzalmas hazugságokat rákenni, ő akkor is a világirodalom része már. Világszerte olyan tekintélye van, amit el se tudnak képzelni a magyar politikusok. Rendszeresen szerepelek a Magyar Időkben a kultúrharc kapcsán, mint elvetendő figura. Semmi nem igaz abból, amit rólam írnak, de legalább a kulturális térben szerepel a nevem rosszfiúként. Nemrég Mindszenty József szoboravatásán, Máriapócson a nemzetiségi, civil és vallási ügyekkel foglalkozó államtitkár a beszédében közölte, hogy magyar-, haza- és kereszténygyűlölő vagyok. Ezek már súlyos vádak, arról nem beszélve, hogy hivatalos minőségében egy államtitkár szájából hangzottak el anélkül, hogy egy félmondatot, egy fél gesztust is találnának tőlem ezekre az állításokra. Hogyan hazudhat ilyen gátlástalanul egy kereszténydemokrata politikus? Ez se nem keresztény, se nem demokrata magatartás. És különben is, hogy jövök én Mindszentyhez?
hvg.hu: A Vígszínházban játszott Pál utcai fiúk emblematikus sikere mögött nem nehéz beazonosítani a finom áthallásokat a szekértáborokra osztott társadalomról, a Mi vagyunk a Grund szellemiségéről.
D. L.: A közönség, legyen jobb- vagy baloldali, szeretne normális világban élni, amelyben vannak játékszabályok, és be is tartják őket. A mai viszonyokhoz képest óriási különbség, hogy A Pál utcai fiúkban mindkét csapatban van valami lovagiasság. A vörösingesek erőszakosak, erővel, hatalommal akarják elvenni a Pál utcaiak játszóterét. A grund, ahogy Nemecsek is mondja, a mi hazánk, Molnár regényében is a haza metaforája. Amikor Ács Feri számára kiderül, hogy a két Pásztor-fiú einstandolt, azaz a gyengébbektől elvette az üveggolyókat, akkor ugyanúgy megfürdeti őket, mint korábban Nemecseket. Vagy amikor megtudja, hogy Nemecsek, akit ő is hősnek tart, beteg, akkor meglátogatja.
hvg.hu: Soha nem volt udvari zenész, különböző politikai kurzusok kegyeltje. Ezt minek tulajdonítja?
D. L.: Esterházynak voltam a Haydnje. Hülyéskedtünk ezen Péterrel, attól függetlenül, hogy Haydn a hercegi ágnak volt az udvari zenésze, Esterházy meg a grófi ághoz tartozott. Rendkívül tisztességes szüleim voltak. Hat gyereket neveltek fel. Kialakult egy morális koordináta rendszer a családban. Alkatomból adódóan magamnak való srác voltam.
A gyomrom jelez, rögtön felfordul, ha olyasmiben kellene részt vennem, ami nem tisztességes.
Egyszerűen méltóságon alulinak tartom, ha a személyiségemmel, a gondolataimmal ellentétesen kellene cselekednem. Az előző rendszerben is elég sokat szívtam. Dzsessz zenészként az Interkoncert kiszúrt velem rendszeresen, a Magyar Rádió BM-es dzsesszfelelőse sem kedvelt. Az volt a mázlim, hogy a lemezgyárból Erdős Péter és Bors Jenő eljött az egyik koncertemre, és látott bennem fantáziát. 1981-ben, 27 évesen végre kiadhattam az első lemezemet a Dimenzióval, aminek sikere lett. Sajnálom, hogy a korábbi évek produkciói nincsenek dokumentálva. Az Interbrass-szel, a Kőszegi Rhythm and Brass-szel közös koncertek, beutaztuk a világot, díjakat nyertünk fesztiválokon. A Dimenzió lemez után 1985-ben kijött a szintén sikeres Udvaros Dorottya-szólóalbum, és onnantól kezdve hitelem lett a szakmában.
hvg.hu: Nemzetközi szinten is stílusteremtő formációt hozott létre a Trio Stendhallal. A rétegzenéből való kitörés vágya, a stílusbeli kalandorkodás vitte a populárisabb műfajok, a filmzene, a zenés színház felé?
D. L.: Ne menjen dzsesszzenésznek, aki arra vágyik, hogy a Népstadionban játsszon, és 70 ezres közönség őrjöngjön neki. Ötven vagy húsz ember előtt is ugyanolyan elánnal, tűzzel, ihletettséggel tudtam játszani, mint egy nagyobb helyszínen, fesztiválon. Ha az ember megteremti a maga univerzumát, akkor abban él és annak a dimenziói tárulnak ki előtte. A Trio Stendhal szabálytalan felállású zenekar volt az ütőhangszeres Horváth Kornéllal, az akusztikus gitáros Snétberger Ferenccel és a szaxofonon játszó Dés Lászlóval. Ebből a szerény felállásból idővel nehéz volt kicsikarni többet vagy mást. Hat év alatt kimerítettük a lehetőségeket. Annak ellenére, hogy egyre nagyobb sikerünk lett, és még évekig játszhattunk volna, kezdtünk zsákutcába kerülni. Snétberger kiköltözött Németországba, idővel elkezdett mindenki mást akarni.
Nekem a Trio Stendhal alatt is voltak más munkáim, főleg filmzenék, de amikor felszabadultam, nagy vállalkozásokba kezdtem. 1993-ban rögtön a feloszlásunk után nekifogtam a Valahol Európában megírásának. Majd rögtön utána jött A dzsungel könyve. Izgatott a dal, a filmzene, a színházi zene, a dramatikus műfajok. Azóta is ezek váltakoznak a pályámon, képtelen vagyok megunni. Legutóbb négy évet dolgoztam A vágy villamosa balettdrámán, ami igazán nagy munka volt és a végtelenül izgalmas. Egészen más a korábbi munkáimhoz képest a szimfonikus kortárs zenei világ.
hvg.hu: Testvéries barátságban állt Esterházyval. Mindig megemlíti, hogy az iróniát és a humort a szaxofon játékában neki köszönheti. Hogyan találtak egymásra?
D. L.: Bachmann Gábor építész elcipelte Pétert 1988-ban a Trio Stendhal egyik koncertjére az Egyetemi Színpadon. Tetszett neki, elkezdte megismerni a zenei világomat, én meg olvastam őt. Már valamennyire ismertük egymást, amikor felkérték Pétert a Hrabal könyve című regénye felolvasására az új Egyetemi Színpadon. A regény visszatérő vonulata, hogy Charlie Parker a botfülű Úristent tanítja szaxofonozni. Ezekhez a jelenetekhez jól jött egy improvizáló szaxofonos előadó. Én alakítottam a botfülű, tehetségtelen Úristent és a szaxofontanárt. Innentől kezdve már ismert a történet.
hvg.hu: Az improvizáció meghosszabbításaként találta ki annak idején a Szó és Zene esteket, a kortárs neves írókkal, Závada Pállal, Parti Nagy Lajossal, Spiró Györggyel, Esterházy Péterrel alkotott irodalmi szupercsapatot.
D. L.: Muzsikusként maga a boldogság ez a fajta szabad zenei asszociáció. Amikor pont kerül a felolvasás végére, a szövegek gondolatiságából, érzelmi hatásából indulunk el, és még mi magunk sem tudjuk mit fogunk játszani. Elhatároztam, hogy négy dzsesszmuzsikus barátommal csinálunk egy ilyen lemezt, úgy megyünk be a stúdióba, hogy semmit nem beszélünk meg előre, csak játszunk. Tulajdonképpen ezt élvezem már a legjobban a dzsessz zenében, a szabad ötletek jegyzékét.
hvg.hu: Manapság milyen viszonyban áll egymással a szóló szaxofonos, a dal- és musicalszerző, a zenés felolvasó esteket szervező vagy éppen a saját dalait éneklő és zongorán kísérő Dés László?
D. L.: Bennem minden rendben van ezen a téren. Csodálkozva tapasztalom, hogy mások nehezen hozzák össze magukban, hogy egy pali ennyi mindent csinál. Aki egész életében csak előadó, azt könnyen, egyértelműen beazonosítják. Az Éjféli járat című szerzői lemezemmel kapcsolatban még szakmai berkekben is kérdezgették, hogy ki az előadó, ki énekel. Miközben, ha máshonnan nem, a 2008-as Férfi Nő produkcióból is tudhatják, hogy sok dalomat magam adtam elő.
hvg.hu: A sokféleség rizikófaktora, hogy nehéz minden műfajban azonos szintet hozni. A sikertelenség elkerülte?
D. L.: Természetesen nem. Több bukásban is részt vettem, és bizton állíthatom, ezekből lehet a legtöbbet tanulni. A siker hamar félrevezetheti az alkotót, és hát minden munkában benne van a siker, de a bukás lehetősége is. Biztosra sohasem lehet menni! A Pantaleón és a hölgyvendégek a Vígszínházban harminc előadás után elsüllyedt. A Brazília címen írt dalt sikerült belőle kimenteni, feleleveníteni Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjéhez Bereményi Géza új szövegével. Ez lett a Nagy utazás.
hvg.hu: Gyakran játszik együtt különböző formációkban a fiával, Dés Andrással, aki dzsesszdobosként egyértelműbb utat jár be. Meddig terjed a közös komponálás igénye?
D. L.: A Pál utcai fiúkban Andris tanította be a színész srácoknak a ritmusokat. Nagyon jó érzéke van ehhez. Alapvetően ő komponálta meg a darabbeli csata ritmusvilágát. Nyáron elment az országból, Bécsbe költözött a családjával. Az tette be végleg a kaput, hogy legutóbb egy már megszervezett nemzetközi turnét mondattak le vele, visszavették a már szerződésben garantált támogatást, és mindezt a szülei, Vásárhelyi Mária és miattam. Milyen ország, milyen világ az, ahol a gyerekeken állnak bosszút?
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
