Schmidt Mária is ott volt Kertész Imre síremlékének avatásán – fotó

Az író szombaton lenne 90 éves.

  • MTI MTI
Schmidt Mária is ott volt Kertész Imre síremlékének avatásán – fotó

Felavatták a 2016-ban elhunyt Nobel-díjas író, Kertész Imre és felesége, Kertész Magda közös síremlékét a Fiumei úti sírkertben, pénteken Budapesten.

MTI / Szigetváry Zsolt

Az avatáson Hafner Zoltán irodalomtörténész, a Kertész Imre Intézet igazgatója mondott beszédet, aki azt mondta: Kertész Imre számára az írás lett az identitás meg- és visszaszerzésének küzdőterepe. "Kertész Imre kívülállásával nem kis árat fizetett, de a legsúlyosabb történelmi időkben is szabad maradt, s könyvei ebben a szabadságban fogantak. Emiatt lehetnek érvényesek ma is" – tette hozzá.

Kertész Imre formát adott életének, mintát és példát hagyva, hogy mindenkinek saját magának kell megalkotnia a saját történetét és életét – fogalmazott. 

A síremléket a 2016-ban elhunyt Kertész Magda elképzelései alapján Czakó Rita és Takács Máté szobrászművészek készítették. A síremlék hátoldalán a "Szeretet megvált" idézet olvasható Kertész Imre egy feljegyzéséből.

Az író születésének 90. évfordulója alkalmából is rendezett megemlékezésen Kelemen Barnabás hegedűművész és Hegedűs D. Géza színművész működött közre, de megjelent Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya és Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója is.

MTI / Szigetváry Zsolt
Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.