szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kossuth-díj visszavonásával viszont óvatos lenne.

Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfóján szóba került Gothár Péter ügye. A rendezőtől megvált a Katona József Színház, miután – a közleményük szerint – „erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”. A kedden megjelent közleményben a színház nem közölte, hogy ki a szerződéses munkatárs, egy nappal később azonban Gothár Péter maga állt a nyilvánosság elé azzal, hogy ő az, aki egy évvel ezelőtt „erkölcsileg elfogadhatatlan” módon közeledett egy munkatársnőjéhez.

Ezek után a Hír TV kérdezte meg Gulyás Gergelyt, hogy vajon a kormánynak van-e dolga az üggyel. Gulyás Gergely azt mondta, az első, hogy kivizsgálják az ügyet, hiszen súlyos bűncselekményről van szó, és beismerő vallomás is van. Hozzátette ugyanakkor, hogy a balliberális kulturális oldalon nem először tapasztalja a kormány, hogy a szavak és tettek kettéváltak, hiszen „egy éve tussolnak el egy ilyen ügyet”. „A balliberális kulturális életnek” pedig ki kell vetnie magából azokat, akik szexuális bűncselekményekre hajlamosak.

Gulyás Gergely szerint nyilvánvaló, hogy Gothár Péter méltatlanná vált mindenféle kitüntetésre. A Kossuth-díja visszavonásának ügyében azonban már óvatos lenne.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
V.É. Kult

A Me Too berúgta a Katona József Színház ajtaját

De a színház inkább bezárkózott. Kedd reggel száraz, szűkszavú közleményt adtak ki. Meg kellett tenniük valamit, valakik érdekében, valaki ellen. És senki se akarjon többet tudni. De ez azért nem ennyire egyszerű.

26 millióba kerül az LG új tévéje – cserébe feltekerhető

26 millióba kerül az LG új tévéje – cserébe feltekerhető

Európa egyik legrégebbi közössége kis híján eltűnt az elmúlt 50 évben

Európa egyik legrégebbi közössége kis híján eltűnt az elmúlt 50 évben

Trumpék túllőttek a célon, pedig ukrajnai ügyébe valóban belebukhatna Biden

Trumpék túllőttek a célon, pedig ukrajnai ügyébe valóban belebukhatna Biden