Az egykori Batthyányi uradalmi kastélyban működő Intapusztai Pszichiátriai Intézet a hatvanas években fogalom volt a szakmában és a betegek között. A kor megszokott pszichiátriai módszerei helyett (rácsos ágy, erőszakos átnevelés, elektrosokk stb.) itt modern szocioterápiás módszerekkel próbálták rehabilitálni a betegeket. Mindez elsősorban Goldschmidt Dénes igazgatónak volt köszönhető. A zseniális pszichiáterről Dér András és Muhi Klára A szabadság bolond körei címmel készített dokumentumfilmet.

A történettel először Muhi Klára rendező-forgatókönyvíró kezdett foglalkozni. Egy kollégája, barátja, a történelemtanár Jakab György mesélt neki korábban az intézményről. Jakab édesanyjával került Intapusztára, miután apja eltűnt 1956 zűrzavarában. Goldschmidt Dénes befogadta őket, a fiatal anya előbb ápolónőként, később gyógypedagógusként dolgozott ott.

A fiú pedig az intézetvezető lányával, Lizával gyakorlatilag itt töltötte egész gyerekkorát. „Gyuri mindig mesélte, hogy ő egy bolondokházában nőtt fel. Ezen sokat nevettünk. Aztán kb. két évvel ezelőtt felhívott, hogy valami történt Intapuszta körül, ami átírja a gyerekkorát. És ami talán megérne egy filmet” – meséli Muhi Klára. Kiderült, Goldschmidt évtizedeken keresztül jelentett az állambiztonságnak.

A Szabadság bolond körei - trailer from Inforg-M&M Film on Vimeo.

A filmes munkába hamarosan Dér András is bekapcsolódott. „Nem egy múltba merengő szokásos ügynökfilmet képzeltünk el, hanem egy ma is élesen jelen lévő probléma megjelenítését, az emberi magatartásokat ma is befolyásoló sztorit. Egy történetet, amely a mi sorstörténetünk is. Hiszen amit ma az emberek gondolnak, tesznek, annak gyökerei ott rejtőznek a feltáratlan múltban.”

A filmben úgy tárul fel Intapuszta működése, hogy egykori gyermeklakói és dolgozói visszamennek a helyszínre, felidézik, amit ott átéltek, és megpróbálják értelmezni, hogyan lehetett egy ilyen egyedülállóan demokratikus intézmény karizmatikus vezetője egyben a diktatúra besúgója. E múltfeltárásban különösen érzékeny szerep jut Goldschmidt Dénes lányának, a pszichológus Goldschmidt Lizának. „Rögtön tudtuk, ha ő elvállalja a szereplést, akkor meg fogjuk tudni csinálni ezt a filmet.”

Rácsok mögötti szabadság

Intapusztán nem diszkriminálták az embereket, nem volt rajtuk bélyeg. A több mint száz beteg gyakorlatilag együtt csinált mindent, teljes szabadságban. Itt – a rácson belül – nem volt következménye annak, ki mit mond, cselekszik, mindent a bolondság számlájára írtak. Az orvosok és a személyzet (köztük többek között az ápolóként egy ideig itt dolgozó Petri György) együtt alkottak egy sajátos, szabad közösséget.

„A betegek pedig – ha nem is gyógyultak meg feltétlenül – de kinyíltak ebben az érdekes közösségben. Sőt sokszor jobb minőségű életet éltek ott benn, mintha otthon a családjukkal vagy egy rettenetes szocialista munkahelyen sínylődtek volna. Dolgozhattak a helyi nyomdában, a kertészetben vagy a konyhán, festettek, színházaztak, saját rádióműsort csináltak, sportversenyeken vettek részt. A legtöbb beteg – alkoholisták, pszichotikusok, depressziósok – találhattak egy szűk mezsgyét, ahol kapcsolódni tudnak egymáshoz és egy közösséghez” – mondja Muhi Klára.

Mindez egyébként nem Goldschmidt találmánya volt. Intapusztát az ötvenes években az Aranyketrec szerzője, Benedek István vezette, aki azt vallotta, a mentális betegeket hagyni kell a maguk világában, és lehetőségek szerint értelmes életet kell számukra biztosítani. Forradalmi felfogás volt ez abban az időben ahhoz képest, hogy a kor rutinja szerint a pszichiátriai betegeket elzárták a normális emberektől. A korabeli elmegyógyintézetekben a lekötözés, a rácsos ágy volt a jellemző, amitől az ápoltak csak még betegebbek lettek. Ezt oldotta fel Benedek és Goldschmidt a munkaterápiával és a szocioterápiával.

Goldschmidt Dénes

A munkaterápia elnevezés Dér András szerint sajátosan egybecsengett a munkaalapú társadalmat hirdető korabeli szocialista elképzelésekkel. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy Benedek, majd később Goldschmidt elképzeléseit is hagyták megvalósulni.

Goldschmidt nemcsak átvette Benedek módszereit, de ki is szélesítette azokat. A hatvanas években világszerte egyre jobb eredményeket értek el a gyógyszeres kezelésekkel is. Goldschmidt intézményében a szocioterápia, a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés egyaránt jelen van. (Ezzel kapcsolatban Dér arra hívja fel a figyelmet, hogy mára a szocioterápia gyakorlatilag eltűnt a rendszerből és maradtak a gyógyszerek. Ez alól csak az alkohol- és drogrehabilitációs intézetek kivételek.)  

Önálló gazdasági tevékenység a Kádár-korban

Abban is különleges volt Intapuszta, hogy a demokratikus, szabad légkör mellett önálló gazdasági tevékenységet is folytathatott. „Intapusztán például számos pszichiátriai tesztet is gyártottak. Innen látták el az országot, pl. a katonaságot, az iskolákat, a pszichiátriai intézményeket tesztekkel. És az ebből származó bevételek megmaradtak az intézménynek.” Goldschmidt ezen kívül gyakran járt ki Svájcba, szoros kapcsolata volt egy nagy gyógyszercéggel, Intapusztán új, korszerű gyógyszereket is teszteltek.   

A professzor a 70-es évek elején felkerült Budapestre, a Pesthidegkúti Pszichiátriai Intézetbe, ahol mindazt, amit Intapusztán elkezdett, kibővítette a családterápia módszerével. Pesthidegkúton a betegek összetétele is megváltozott. Ahogy egy itt dolgozó orvos fogalmaz, „Voltak itt levitézlett pártkatonák, rebellis ellenzékiek, írók, művészek, zenészek, szociológusok, besorozás elől menekülő fiatalok, narkósok, deviánsok”. Olyan emberek, akik nem tudtak a „normális” világhoz alkalmazkodni.

Kisebb szünetekkel 1963-tól 1988-ig jelentett.

Géczi János író, aki pesthidegkúti betegekről írta Vadnarancsok című kultregényét, a filmben arról beszél, hogy ő ott akkor a rendszerváltás vezető értelmiségével találkozott. És valóban, megfordult itt a különböző eseményeken Bálint Endrétől Mészöly Miklóson át Dornbach Alajosig és Halász Péterig sok korabeli prominens értelmiségi.

A szabadság köreinek résztvevőit annak létrehozója figyelte meg

Goldschmidt kisebb szünetekkel 1963-tól 1988-ig jelentett. A jelentések egy része hozzáférhető, másik része, főleg a rendszerváltást megelőző évek anyaga úgy tűnik, eltűnt. A beszervezés körülményeiről a film szereplői csak találgatnak. Az, hogy Goldschmidt intézményét hagyták abban a társadalmi-politikai közegben működni, mindenesetre erős érdekérvényesítő képességre utal. Elképzelhető, hogy a hatalom várt valamit cserébe.

Az intaházai Batthyány-Strattmann-kastély

Wikipedia / Matteo55

A film egyik szereplője úgy véli, Goldschmidtet talán az akkoriban szabaduló ismert pszichológus Mérei Ferencre állították rá, aki a professzornak barátja, sőt mestere volt. És aki számtalanszor megfordult Intapusztán. A film szakértő történésze azt is megjegyzi, van olyan bizarr feltételezés, hogy Goldschmidt és Mérei talán együtt írták ezeket a jelentéseket.

Dér szerint erkölcsileg nem lehet felmenteni egy besúgót, akkor sem, ha azért jelent, hogy cserébe meg tudja őrizni intézménye szabadságát, ahol esetleg komoly szakmai minőségű munkát végez, és számos emberen segít.

Hiszen aki megérkezett ebbe a szabadságba, arról jelentés készült. És nincs jó vagy rossz jelentés, mert ha kikerül egy ilyen anyag, azt bármire fel lehet használni.

Az ügynökkérdéssel kapcsolatban Magyarországon visszatérő probléma, hogy közvetlenül a rendszeráltás után és teljeskörűen nem nyitották meg az ügynökaktákat. Goldschmidt egykori munkatársa elmondja, hogy mikor a rendszerváltás után kikérte az aktáit, kiderült, hogy róla sokan jelentettek, de csak egy ember (Goldschmidt) ügye kapott publicitást. Pedig úgy lenne igazságos, ha minden ügynökre rámutatnánk.

'Szerintem, ügynök ügyben körülbelül ennyit tehetünk. Hogy megbeszéljük egymással, megsiratjuk és valahogy továbblépünk'

A rendezők által megkérdezett történész szerint ez a hajó már elment, hiszen nem tudni pontosan, milyen anyagokat semmisítettek meg, mi maradt fenn, sőt, maga az Állambiztonság is manipulálta az anyagokat. Az utóbbi 30 évben az ügynökakták a politikai küzdőtéren is komoly szerepet kapnak, ahol a mi ügynökünk felmenthető, a tiétek viszont gazember. Időnként bizonyos emberek lejáratására előkerülnek a politikai érdekeknek megfelelő borítékok, miközben másokról soha nem fog kiderülni az ügynökmúltjuk.

Goldschmidt Dénes évtizedek óta halott, a pszichológus szakma java része pedig, – mint a rendezők elmondják – valamiért elzárkózott attól, hogy Goldschmidtről nyilatkozzon.

„Szerintem ez a film többek közt arról szól, hogy miért lehetetlen ma Magyarországon ügynökfilmet készíteni. Amiről viszont lehet, sőt kell filmet csinálni, az maga a trauma. Goldschmidt Dénes lánya, Liza ül az intapusztai kastélypark gyepén, egy pokrócon és zokog. Hogy mi ez az egész, miért hallgat a szakma, és mit kezdjen ő most ezzel? Ennyi év után? Gyerekkori barátai, Jakab Gyuri és a besúgott főkönyvelő fia, Heim Gyuri pedig zavartan hallgatnak. Aztán megindul közöttük egy feloldó beszélgetés. Szerintem, ügynök ügyben körülbelül ennyit tehetünk. Hogy megbeszéljük egymással, megsiratjuk és valahogy továbblépünk” – mondja Muhi Klára.  

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: