Figyelmesen nézte a karácsonyi filmeket, hogy észrevegye ezeket a figurákat?
Tartsunk egy kis szünetet két bejgli között: karácsonyi filmajánló helyett most sorra vettük kedvenc mellékszereplőinket, akik nélkül nem lenne teljes egy igazi ünnepi mozizás. Diszfunkcionális családok, idegesítő bolti eladók, magányos, idős zsenik és két lábon járó szerencsétlenségek – miattuk lesz igazán őrült, de boldog a karácsony!
Igazából szerelem – Rufus (Rowan Atkinson)
Az Igazából szerelem csaknem két és fél órás film, ebből mindössze négy perc jut Rowan Atkinsonra, de ő aztán tudja, hogyan használja ki a rendelkezésre álló játékidőt: néhány levendulavirág elmorzsolásával is olyan feszültséget képes teremteni, amitől felejthetetlen marad az alakítása. Rufus látszólag egy házasság szétesésének a katalizátora lesz, hiszen ő adja el Alan Rickman karakterének, Harrynek a nem olcsó nyakláncot, amelyről először még azt gondoljuk, hogy a felesége, Karen (Emma Thompson) karácsonyi ajándéka lesz, de aztán kiderül, hogy valójában a szeretője kapja meg. (Ez persze Karen számára is kiderül, hogy aztán a film egyik legerősebb jelenetében egyedül sírja ki magát a szobában.)
Rufus a karácsony szellemétől átlelkesülve a munkaköri leírásához akár a vevő igényeinek semmibe vétele árán is ragaszkodik: ő akkor is szakszerűen fogja becsomagolni az ajándékot, ha a vevő sürgeti, és közben egyre elkeseredetteb arcot vág – a nézők legteljesebb szórakozására. Mert persze mi sem hisszük, hogy eddig lehet fokozni egy csomagolást, de aztán mindig előkerül egy újabb fahéjdarab. 2019-ben persze nemcsak a feszültség miatt viseljük nehezen a jelenetet, hanem azért is, mert Rufus eszméletlenül sok csomagolóanyagot is elhasznál, mi pedig már tudjuk, mi az a klímaválság.
Mindenesetre nem olyan rég a film forgatókönyvének szerkesztője elárulta, hogy a történet egyik korábbi verziójában Atkinson karaktere nem azért volt olyan lassú és aprólékos, mert egy idegesítő alak, hanem mert szándékosan próbálta megakadályozni, hogy Harry megvegye a láncot, és persze kísértésbe essen a szexi asszisztenssel, Miával. Az életmódvezetési példákra fogékonyak viszont remélhetőleg levonják a következtetést is: karácsony előtt nem érdemes rohanni, inkább élvezzük ki a fahéjillatot.
Kőkemény család – Sybil (Diane Keaton)
A 2005-ös Kőkemény család ezer sebből vérzik, annak ellenére is, hogy Thomas Bezucha rendező nagy nevekkel dolgozhatott. A sztori faék egyszerűségű, a Stone-gyerekek karácsonyra mind hazatérnek szüleikhez (Diane Keaton és Craig T. Nelson): a laza, de nagyszívű Ben (Luke Wilson), a nagyszájú, kekeckedő Amy (Rachel McAdams), a hallássérült fiú, Thad (Tyrone Giordano) és fekete vőlegénye, a várandós Susanna (Elisabeth Reaser) és iskolás kislánya. De hazalátogat a “tökéletes fiú”, Everett (Dermot Mulroney), aki magával hozza barátnőjét, Meredith-t (Sarah Jessica Parker).
Meredith hiába igyekszik, nem tud bevágódni a családnál, innentől kezdve pedig igazi háború kezdődik, annak ellenére is, hogy az ünnepet jócskán beárnyékolja az anya, Sybil betegsége. Diane Keaton rengeteg filmben játszott már hasonló szerepet, de a Kőkemény családban valamiért mégis különleges. Mindegyik gyereke más, mindegyiket a nekik megfelelő módon szereti, vagy éppen szembesíti azzal, ha hülyeséget csinál. Ő sem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy cseszegesse Meredith-et, „leszarja, hogy megígérte”, odaadja az anyja gyűrűjét Everettnek, és nem felejti el emlékeztetni Bent, hogy a házban nincs füvezés. Csak a kertben.
Bár Bezuchának nem sikerült jól vegyíteni a könnyű karácsonyi vígjátékot és a családi drámát, a hangos drámakirálynő szerepében tetszelgő Diane Keatonért bármikor szívesen végignéznénk.
Holiday – Arthur Abbott (Eli Wallach)
Drágám, én 1978 óta ráérek!
– ezt válaszolja Arthur Abbott, amikor a Holiday című filmben Iris azt pedzegeti, hogy esetleg ráérne-e vele vacsorázni ma este. Az alapsztori szerint két nő – egyik Angliában, a másik Los Angelesben – épp túlesett egy fájdalmas szakításon, ezért házat cserélnek két hétre. Mindkettőjüknek elege van a férfiakból, persze annak rendje és módja szerint szerelembe esnek a világ másik felén.
A Holiday alkotóinak azonban sikerült egy igazán szívmelengető mellékszálat írni a filmbe, ez pedig Iris és a szomszédja, Arthur (Eli Wallach, A hét mesterlövész) barátsága. A 90 éves férfi legendás hollywoodi forgatókönyvíró, a háza tele van Emmy- és Oscar-szobrokkal, azonban az öregedés és a felesége halála miatt magányosan, lelkesedés nélkül tengeti otthon a napjait. Arthur igazi régivágású úriember, mindent tud, mindent észlel maga körül, kérdezni sem kell őt, csak hallgatni, úgy tud mesélni a feleségéről, – akiben igazán volt spiritusz – és Hollywood aranykoráról, amelyben még se híre, se hamva nem volt a multiplexeknek vagy a speciális effekteknek. A kulcskérdés azonban az, hogy Arthur képes-e felmenni az életműve előtt tisztelgő esten a színpadra. Járókerettel közlekedik ugyanis, Iris viszont elhatározza, hogy formába hozza az eseményre.
És persze Arthur szolgáltatja a film egyik legnyálasabb, de leigazabb mondatát, amikor Irisnak magyarázza, miért érdemes egy másik szemszögből nézni a rossz dolgokat: „A filmekben van a főhősnő, és van a legjobb barátnője. Én tudom, hogy maga a hősnő, de valamiért úgy viselkedik, mint a barátnője.”
Karácsonyi vakáció – Eddie (Randy Quaid)
Gondolta volna, hogy az egyik legszórakoztatóbb karácsonyi vígjátékban, a Karácsonyi vakációban négy Oscar-jelölt színész is játszott egyszerre? Az egyikőjük Randy Quaid volt, aki a gusztustalan, tróger, két lábon járó szerencsétlenséget, Eddie-t alakította.
A tökéletes karácsonyért görcsösen munkálkodó, de mindig mindent valahogy elbaltázó családapa (Chevy Chase), no meg a szentestébe belerondító vérmókus mellett igazán Eddie marad meg a néző emlékezetében. A nagybácsi, aki aztán megtestesít mindent, amit egy rokonban nagyon nem akarunk viszont látni, ha egyszer csak beállít hozzánk karácsonykor. Büdös a szivartól, iszik, mint a gödény, féleszű („csak egy vékony bakelit van az agya meg a külvilág között”), és valójában csak kuncsorogni jött. Egy csődtömeg, aki ostobasága és nemtörődömsége miatt akaratlanul borsot tör Griswoldék orra alá.
Csak gyönyörködöm a téli reggelben. Nézem a zúzmarás ágakat, és azt, hogy egy seggfej a csatornánkba nyomja a latrináját
– mondja Chevy Chase Clark Griswoldja egy ponton, amikor Eddie karácsonyi zenére idéz elő potenciális katasztrófát bűzös-gázos szennyvízével. Természetes, hogy Eddie-re jutott az a feladat is, hogy néhány altesttáji poént szállítson a filmbe (itt idéznénk a tele volt a szarkonténer szállóigét), de végül a készítők őt is felmentik a nézők szemében, és egy jó cselekedettel helyre hozza, amit addig elfuserált. Bárcsak a valóságban is így történne ez.
Káosz karácsonyra – Emma (Marisa Tomei)
Egyetlen ünnep sincs, ahol annyira kijönne egy család diszfunkcionalitása, mint a karácsony. A Káosz karácsonyra című filmnek pont ez a mozgatórugója: itt senki sem normális, és épp ezért szerethető. (A kritikusok annyira nem szerették, viszont több mint 40 millió dolláros bevételt termelt.) De még az elcseszettségnek is vannak fokozatai, és ezt a versenyt nagy eséllyel Marisa Tomei passzív-agresszív karaktere nyeri. Emma ráadásul a film nagy részét egy rendőrautó hátsó ülésén tölti, miután megpróbál a szájában kilopni egy ajándéknak szánt ékszert a boltból, és lebukik. Innen szép élvezni a karácsonyt.
A keresztény/nyugati kulturális identitásunk része, hogy a karácsonynak tökéletesnek kell lennie, a lélektani fejlődésünk fontos felismerése pedig, hogy a karácsony eleve nem lehet tökéletes, mert ennyi elvárást nem bír el. Persze van, aki ehhez a felismeréshez soha nem nő fel: ő a Káosz karácsonyra hatvanas éveiben járó Charlotte-ja (Diane Keaton), aki nagyon szeretne még egy tökéletes ünnepet, mielőtt elválik a férjétől és gyermekei apjától. És van, aki eleve ebbe a felismerésbe nő bele, ő Charlotte húga, Emma, akinek se férje, se gyereke, és aki gyerekkora óta azt tanulta meg, hogy a nővére a tökéletes, neki pedig esélye sincs labdába rúgni. És mintha már nem is akarna. Emma sok szempontból kilóg ebből a családból, és bár ez a törvényen kívüliség felszabadultságot is hozhatna neki, ő mégis a sértettséget, a kisebbségi érzéseket, a csalódottságot dédelgeti magában. Vagyis mindent, ami robbanásveszélyes tud lenni egy ünnepen.
A filmben egyetlen, valódinak ható kapcsolódás lesz: a bolti lopás után őt szállító rendőrrel, akivel egyfajta terápiás beszélgetésbe bonyolódik, amelynek során kiderül, hogy a rendőr valójában meleg, Emmának pedig kezdenie kellene végre valamit az életével – a karácsonyi felismerések netovábbja. A film vége persze tartogat számára is némi feloldozást, mert elcseszettnek érzi ugyan magát, de kiderül, hogy valahol mindenki más is az körülötte.
Hook – Giling-galang (Julia Roberts)
Arról, hogy a Hook karácsonyi film-e, megoszlanak a vélemények, de ha a Reszkessetek, betörőket! annak tekintjük, akkor Steven Spielberg alkotása simán az. Azokban pedig, akik a kilencvenes években jártak moziba, ráadásul életüknek épp egy olyan szakaszában, amikor már felnőtté kellett válniuk, de ők még gyerekek maradtak volna, biztosan megpenget néhány nosztalgiahúrt. A kritikusok annyira nem szerették, és különösen nem voltak oda Julia Roberts alakításáért, de ez a szerep annyira eszement és hihetetlen (már-már a karácsonyi csoda kategóriája), hogy most csak azért is foglalkozunk vele.
Giling-galang tehát egy tündér, komoly feladatlistával: neki kell elvezetnie a nyomorult felnőtté vált Peter Banninget (Robin Williams), vagyis Peter Pant Hook kapitányhoz (Dustin Hoffman), hogy megmentse a gyerekeit, akiket a szintén meglehetősen nyomorult kalózkapitány elrabolt. A hitet, a bizalmat és az önbizalmat felébreszteni valakiben nem könnyű feladat, Giling-galang küzd is rendesen, de végül sikerrel jár: Peter Pan képes mozgósítani a boldog gondolatait és repülni, egészen Seholszigetig.
A Hook forgatása idején Julia Roberts túl volt már a Micsoda nő!-n, vagyis onnantól minden szerepére komoly elvárásokat aggattak. Ilyen kicsi szerepe sem addig, sem azóta nem volt – és ezt most szó szerint is értjük –, a miniatűr Giling-galangba mégis képes volt életet, energiát és kedvet vinnie. És ne felejtsük el: ha nincs Giling-galang, Hook kapitány győz, abba meg bele sem merünk gondolni.
Reszkessetek, betörők – Marley (Roberts Scott Blossom)
Minden idők egyik legsikeresebb karácsonyi filmje a Reszkessetek, betörők! A filmet övező rajongást minden bizonnyal a nosztalgia is táplálja, mert a rossz börleszket idéző humor és a ripacs színészi játék mindent összevetve egészen rettenetes. Arról nem is beszélve, hogy ha most, az amerikai iskolai lövöldözések korában forgatnák, már nem férne bele, hogy az ellenszenves kamaszfiú szobájában egy (lég)puska lógjon a falon. Valószínűleg nem kell bemutatni a filmet, de azért röviden: a nyolcéves Kevin egyedül marad a gigantikus házban, miután a családja a nagy rohanásban otthon felejtette, és nélküle utazott el Párizsba.
Természetesen az inkompetens rendőrség nem tudja felvenni a fiúval a kapcsolatot - hiszen akkor vége lenne a filmnek -, annál lelkesebb viszont két betörő, akik ki akarják rámolni a klasszikus felsőközéposztálybeli álomházat. Ám a ravasz kis Kevint nem kell félteni, változatos csapdákkal jár túl az ostoba bűnözők eszén. Hogy meglegyen a mélyenszántó karácsonyi üzenet is, a filmben feltűnik egy hólapátoló öregember. Marley először csak az a furcsa szomszéd, akiről a már említett puskás kamasz horrorsztorikat talál ki, hogy a kicsiket ijesztgesse vele. Az öreg tényleg lehetne félelmetes figura, ahogy szótlanul meresztgeti nagy kék szemeit Kevinre. Idővel viszont megtudjuk, hogy csupán egy magányos apa, aki úgy összeveszett a fiával, hogy már nem is beszélnek egymással.
Ezt a templomban meséli el Kevinnek, aki azzal a lendülettel meg is oldja Marley életét, mikor magabiztosan azt tanácsolja neki, hogy ne eméssze magát, hanem hívja fel a fiát, így legalább kiderül, tényleg haragszik-e rá, vagy már nem. Marley viszonzásul, amolyan deus ex machina fordulattal, feltűnik abban a jelenetben, amikor a betörők megszorongatják Kevint, és a hólapátjával leüti a két bűnözőt. A forgatókönyv legabszurdabb ötlete, hogy mindezek után az öregember magára hagyja a nyolcéves kisfiút, mintha mi sem történt volna. Persze minden jó, ha jó a vége, Kevin családja hazautazik, Marleyt pedig a távolból látjuk, ahogy összeölelkezik a fiával és az unokájával.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
A kétéves Arthurral hódította meg a vásárlók szívét egy walesi kisbolt karácsonyi reklámja
Fontos üzenete is van a videónak.
Taylor Swift karácsonyi száma alatt a gyerekkori videóit nézegethetjük
Vajon ebből klasszikus karácsonyi sláger lesz?
