Ez a cikk most Önökről, HVG-olvasókról szól

Intenzív, igényes kultúrafogyasztás, az átlagosnál magasabb iskolázottság és jobb vagyoni helyzet jellemzi a HVG-olvasókat, akik rendszerint heti három órát töltenek el lapunk forgatásával.

  • HVG HVG
Ez a cikk most Önökről, HVG-olvasókról szól

Karinthy Frigyes Együgyű lexikon című humoreszkjében a természeti tünemények kategóriában emlegeti az olvasókat. A róluk szóló vicces szócikk szerint az írás reciprok műveletét végző olvasó ma már igen ritkán megfigyelhető jelenség, két fő válfaja a közönséges és a nyájas olvasó. A HVG olvasóit mi mindenképp az utóbbi csoportba soroljuk, ráadásul kiadónk kutatásai és más közhiteles felmérések szerint nem is olyan ritka, mint amilyennek a humor nagymestere vizionálta.

A HVG-t 360 ezer fő, a 15 éven felüli lakosság 4,3 százaléka forgatja több-kevesebb rendszerességgel, egy-egy héten pedig átlagosan 164 ezer fő olvas bele a lapba a hivatalos olvasottságkutatás legfrissebb adatai szerint. A HVG-olvasók 34 százaléka rendszeresen, minden vagy csaknem minden héten beleolvas a lapba, 30 százalékuk minden második, míg 36 százalékuk minden harmadik-negyedik héten.

Igen erős elköteleződésről árulkodik az az adat, mely szerint az eladott példányok háromnegyedét előfizetők veszik meg. Bizonyos társadalmi szegmenseken belül jellemzőbb a HVG olvasása: a budapestiek 7,3 százaléka, a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezőknek pedig a 11 százaléka forgatja a HVG-t. Van még egy nagyon szűk, de gazdasági szempontból annál meghatározóbb réteg, ahol a HVG évtizedek óta elsődleges információforrásnak számít: a lakosság alig két százalékát kitevő üzleti döntéshozók. Utóbbiak közel kétharmada olvas HVG-t, sőt minden második közülük hétről hétre szokott a HVG-ből (is) tájékozódni.

Egy HVG-előfizető átlagosan 3 órát szán egy-egy lapszámra, és nagyjából a cikkek 70 százalékát elolvassa. Persze vannak, akik minden lapszámot az elejétől a végéig átböngésznek, ők jellemzően az idősebb korcsoportokba tartoznak, nagyjából a lap indulása óta HVG-olvasók, és ma már több szabadidejük is van.

Sokan azt gondolják, hogy inkább a férfiak forgatják a HVG-t, de még sosem volt 40 százalék alatt a nők aránya. Az viszont valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az olvasók kétharmada diplomás – ez a csoport több mint háromszorosan felülreprezentált a HVG olvasótáborán belül. Az olvasók egyharmada budapesti, kétharmada vidéki, ezen belül is a nagyobb városokban élőkre jellemzőbb a lap forgatása.

Az olvasók között ugyanúgy jelen vannak a frissdiplomások, mint az aktív éveik közepén járók vagy a nyugdíjazás előttiek, de leginkább a 30–59 év közöttiek vannak felülreprezentálva a teljes népességen belüli arányukhoz képest. Az évtizedek alatt egyébként nem sokat változott az olvasótábor szerkezete, kivéve a korösszetételt, hiszen a fiatalabbak ma már jellemzően inkább digitálisan böngészik a híreket és az egyéb tartalmakat egyaránt.

Természetesen van átfedés a nyomtatott HVG és a hvg.hu közönsége között, előbbi olvasóinak nagyjából egyharmada szokta követni a HVG híreit online platformokon is. A hvg.hu látogatószáma 2019 első 4 hónapjában 2,6–3 millió között változott, de a hetente odalátogatóké is 1,3–1,5 millió között mozog.

A HVG Kiadó összes munkatársa köszöni az olvasóknak az együtt töltött évtizedet
Juhász István András

A HVG-olvasók fontos jellemzője a szabadidő aktív, sokszínű eltöltése és az intenzív kultúrafogyasztás. A HVG-olvasók között az országos átlaghoz képest kétszeres a rendszeres színházlátogatók aránya, a művészeti kiállítások nézői csaknem háromszorosan, a komolyzenei hangversenyek látogatói pedig több mint ötszörösen felülreprezentáltak.

Mindezek ismeretében elmondható, hogy a HVG olvasói összetétele igen nagy változatosságot mutat, már csak a széles elérés miatt is, de összességében az átlagosnál jobb, stabil vagyoni helyzetben lévő közönség rajzolódik ki, amelyre nemcsak vásárlásban, hanem a szabadidő eltöltésében vagy éppen kultúrafogyasztásban is az igényesség a jellemző.

ZILAHI ANDRÁS