szerző:
Kisőrsi Zsófia
Tetszett a cikk?

Hetvenöt éve a mai napon törtek ki a német és a magyar katonák a Budai Várból. A megemlékezések körül eddig is volt botrány, idén talán még nagyobbra is nőtt, mint eddig. Hogyan jutott oda az ország, hogy a magyarságot érintő egyik legnagyobb tragédiára, Budapest ostromára nem lehet békésen emlékezni?

1944. november 2-án a főváros felé közeledő szovjet tankok felbukkanásával vette kezdetét Budapest ostroma. A katonák és civilek tízezreinek halálával járó harcok három és fél hónapig tartottak. Ez idő alatt 38 ezer civil, köztük 17 ezer zsidó vesztette életét. Az ostrom 1945. február 13-án zárult, a német-magyar katonák két nappal korábbi kitörési kísérletét követően.

Ungváry Krisztián történésznek Hősök? A budapesti csata német katonai elitje című könyve mellett idén jelent meg Kamen Nevenkin bolgár történész monumentális munkája is, A Budapest Erőd 1-2., amely a főváros ostromát korábban nem kutatott levéltári iratok alapján mutatja be. Ismereteket tehát van honnan meríteni a legfrissebb szakirodalomból is, ezekből pedig azt lehet leszűrni, hogy a február 11-ei kitörés a második világháborús magyarországi tragédiák sorába illeszkedik. Nemcsak a zsidókat, romákat, melegeket Dunába lövő, Hitlert éltető nácik haltak meg itt, hanem sokféle ideológiai hátterű katona és civil: németek, magyarok, szovjetek. Többségük azóta is jelöletlen helyen nyugszik valahol a budai hegyekben.

©

A kitörésre emlékezés igénye tehát érhető és jogos. Az is könnyen belátható, hogy egy ideológiailag ennyire terhelt időszak esetében elkerülhetetlen, hogy a jó-rossz, hős-antihős szerepekre egyszerűsödjön le a gondolkodás. Az azonban elgondolkodtató, hogy hogyan jutott az ország 2020-ra oda, hogy ezen a napon a szélsőjobb tudja megszólítani a legnagyobb embertömeget. Ungváry Krisztiánnak erre az a válasza, hogy

A baloldal volt annyira idióta, hogy ezt az egész ügyet elengedte.

A magyar neonácik eközben kisajátították, és becsület napjává nevezték át a kitörés napját.

Ungváry szerint ebben a folyamatban szerepet játszott az, hogy 1990-ig a magyar lakosság egyáltalán nem tudta elsiratni Budapest ostromakor elesett civil és katonai halottjait. De 1990 után is nagy hallgatás övezte a témát, a magyar emlékezetpolitika nem teljesített túl jól ebben az ügyben. Ebben az „űrben nem véletlen, hogy a nemzeti-szocialista narratíva a vajpuha terepen ki tudott terjeszkedni” – fogalmazott Ungváry. Ennek az eredményét idén is láttuk: tucatnyi neonáci szervezet több ezer embert mozgósítva szervezett programokat ebből az alkalomból, míg regnáló polgármesterek csak idén próbálkoztak meg először valami hasonlóval – ráadásul jóval kisebb léptékben.

Ungváry krisztián
©

Kigyalogolt történelem

A polgármesteri próbálkozásoknál sokkal jobban bejáratott eseménye az évfordulónak az úgynevezett Kitörés Emléktúra, amelynek a szervezője, Moys Zoltán, a Börzsöny Akciócsoport vezetője (és nem mellesleg a közmédia egyik beszállítója) a Magyar Nemzetnek adott interjúban néhány nappal ezelőtt azt mondta: kegyeleti, és nem politikai rendezvényről van szó, amelyre a felhívás szerint olyanokat vártak, akik „csendesen, méltóságteljesen, a katonák útját járva szeretnének emlékezni honvédőinkre”. A teljesítménytúrának ennél árnyaltabb megítélése is van, konkrétan neonáci menetelésnek is lehet tekinteni. Az évforduló előtt három budai (az I., II. és XII. kerületi) polgármester közös közleményében nem véletlenül szerepeltek ezek a mondatok:

A három önkormányzat elhatárolódik minden olyan rendezvénytől, amely az eseményeket nem egységben minden fél szempontjait figyelembe véve, hanem valamely oldal szenvedéseit idealizálva, szélsőséges módon mutatja be. Elfogadhatatlannak tartják, hogy önkényuralmi jelképek viselésével, félelemkeltő ruházatot viselve bárki meggyalázza az áldozatok emlékét.

Felvetődhet a kérdés, hogy az idén is túrázó több mint háromezer ember akkor mind neonáci-e. Ha pedig nem, akkor minek mennek oda? Ungváry Krisztiánnak erre az a válasza, hogy azért, mert „Nehéz megtalálni, hogy mikortól ciki valami és mikortól nem. A dolog szándékosan le van butítva és el van kenve úgy, hogy ez ne legyen egyértelmű.”

©

Az idei túra résztvevőinek a válaszaiból az derül ki, hogy a többség nem náci, nem neonáci és még csak nem is szélsőjobbos. Zömében húsz és ötvenöt év közötti férfi baráti társaságokat lehetett látni, akik ilyenkor a környezethez illeszkedő témákról (a természet szeretetéről, túratervekről) beszélgettek séta közben. Az éjszaka során belefutottunk a telefonjukon Kárpátiát üvöltve játszó, sörözgető nevezőkbe is, de a többség halkan beszélgetett, és egy-egy megállónál csak teát szürcsölgetett a termoszából.

A legtöbb résztvevő sportfelszerelésben túrázott, de sikerült lencsevégre kapnunk egy Drezdából érkező SS és Wehrmacht – szakértői vélemény szerint ugyan hiányos, de korhű – egyenruhában menetelő baráti társaságot is. Német ajkú túrázókat könnyű volt találni, rengetegen érkeztek erre a rendezvényre.

©

Saját elmondásuk szerint hatástalanított, korhű vagy hatvanas-hetvenes évekbeli fegyvereket csak pontőrök viseltek, de szívesen kölcsönadták őket egy-egy fotó erejéig a túrázóknak is. Idén a tavalyi túrával ellentétben mi nem láttunk a hagyományőrzés kontextusába bele nem illő önkényuralmi jelképeket, mint amilyenek a korábbi években felbukkantak. A szimbólumok, jelképek, jelvények káosza azonban idén is lépten nyomon tetten érhető volt a Magyar Királyi Honvédség tüzéreinek hiányos öltözetétől kezdve a Bundeswehr rendszeresített hidegháborús ruháiig.

©

A nyíltan szélsőjobbos elemek könnyen kiszúrhatók voltak: saját mozgalmaik zászlói alatt vonultak tíz-tíz fős társaságokban. A városmajori, nyíltan szélsőjobboldali rendezvény résztvevőinek jelentős része is elindult ugyan ezen a túrán, de ők elvesztek a túrázók tömegében: amíg a városmajori masírozáson maximum ötszázan vettek részt, addig itt több mint háromezren. A megkérdezett túrázók döntő többségének esze ágában sem volt elmenni a menetelésre. Mindezek fényében akkor mégis miért kavar óriási balhét minden évben ez a túra?

Mindenki másra gondol

Leginkább azért, mert a rendezvény csak formálisan apolitikus. A túra a Karl Pfeffer-Wildenbruch-féle narratívára épít, aki a budapesti csata idején a német csapatok főparancsnoka volt. Tehát a korabeli, a nemzeti szocializmussal azonosuló emberek szemléletéből indul ki, amely szerint a német és magyar kitörő katonák hősök voltak, így ennek következtében, akik ellenük harcoltak – akár országon belül, akár nemzetközi szinten – azok antihősök. Ez pedig azt üzeni, hogy a németek és az ideológiájuk, a nácizmus a jó, a követendő, a példaértékű. Emiatt az szemlélet miatt nem lehet ezt az eseményt hagyományőrzésnek nevezni – közvetítette egy interjúban Ungváry Krisztián a tudományosan elfogadott véleményt. 

©

A Kitörés Emléktúrán résztvevőknek azonban ezt mintha senki sem magyarázná el, ők leginkább magukra vannak hagyva az értelmezéssel, és a gyaloglás közben vagy neonácikkal vagy antifasisztákkal találkoznak. Ha például nem vesznek részt a városmajori felvonuláson, csak annyit látnak, hogy a Bécsi kapu téren a várfalról üvölt nekik egy maroknyi ember, aki Koncz Zsuzsát bömböltet és közben minden elhaladót lenáciz. Egy ennél is keményebb, magát antifasisztának nevező mag szombaton a neonáci felvonuláshoz minél közelebb vonulva síppal, dobbal üvöltött, sőt füstbombázott, és többszöri rendőrségi felszólításra ellenére is eltakarta az arcát.

Hogy mindezt miért tették? Leginkább azért, mert – mint mondták – így tudják kifejezni azt, hogy elutasítják a náci és szélsőjobb szellemiséget: „Aki efölött szemet huny, az több mint álszent, könnyen maga is benácul, közönyösen nézi végig a nácik pusztítását, vagy épp tapsol is nekik” – mondta az egyik résztvevő. Az indokok között szerepelt persze az is, hogy „céluk megakadályozni, hogy a nácik próbálják meg újrajátszani a háborút” – akármit is jelentsen ez. Az ő olvasatukban mindenki, aki részt vesz akár a megemlékezésen, akár a túrán az náci és/vagy fasiszta vagy együtt a kettő.

©

Amire azonban a leginkább fény derült, az a homály. A teljesítménytúrát megelőző felvonuláson a felszólalók azt hangsúlyozták, hogy a normalitást képviselve méltók próbálnak lenni az Európát hősiesen védő magyar és német katonák emlékéhez: „A hősök, akik a fajért, hitért és kultúráért szálltak harcba. (…) Mi az ő munkásságukat kívánjuk folytatni, hogy egykoron majd megoszthassuk velük, hogy mégis csak ők győztek.”

Ezt a megosztást azonban aligha segíti majd elő, ha – mint a beszédeikben tették – a történészeket szidják.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hamvay Péter hvg360

Ungváry Krisztián: A kitörésnél a német és a szovjet katonák sem hősök voltak

Bár a rendőrség a történész egyik publicisztikájára is hivatkozott, amikor idén nem engedélyezte a neonácik felvonulását az úgynevezett becsület napján, Ungváry Krisztián szerint nem lehet minden köztéri megemlékezést betiltani. A HVG-nek adott interjúban elmondta, fontosabb lenne alternatív emléktúrákat szervezni a kitörés évfordulóján.

Megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma Olaszországban

Megugrott a koronavírusos fertőzöttek száma Olaszországban

Több szól a ketogén diéta ellen, mint mellette

Több szól a ketogén diéta ellen, mint mellette

Legyen önnek is saját lapja: bemutatjuk a myhvg-t

Legyen önnek is saját lapja: bemutatjuk a myhvg-t