szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Creation magazint kiadó alapítvány az előadó-művészeti többlettámogatás keretében jutott az összeghez.

Az Örömhír Alapítvány, amely korábban egy evolúciótagadó rajzpályázatot hirdetett, 12 millió forintoz jutott hozzá az Emmi által szétosztott előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása révén. Erről az Index írt.

A rajzpályázatot az Örömhír Alapítvány Fire Media nevű médiaportálján népszerűsítették, arra pedig felnőttek és fiatalok pályamunkáit is várták. Azt kérték a jelentkezőktől, hogy képekben meséljék el,

miért hamis az evolúció.

Az alapítvány plakátján azt is megemlítette, hogy a pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, majd az is kiderült, hogy az alapítvány az evolúciótagadó magazinját, a Creation magazint is az Emmi által juttatott pénzből szeretné megjelentetni.

A Magyar Ateista Társaság közérdekű adatigénylésre adott válaszából most arra is fény derült, hogy a 12 millió forintról szóló támogatás esetében 

a kultúráért felelős államtitkár, Fekete Péter volt a döntéshozó.

A tárca most arról tájékoztatott, hogy szabálytalanul használta fel az alapítvány a támogatást,

mivel azt valójában az újságra kapták, és nem arra, hogy rajzpályázatot rendezzenek belőle.

"A támogatáshoz kapcsolódó megvalósítási időszak jelenleg tart, így a felhasználás szakmai és jogi szabályszerűségének vizsgálatára ezt követően kerül sor. Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) logóját az alapítvány jogosulatlanul használta a rajzpályázat meghirdetésekor. A jogosulatlan használat megszüntetésére irányuló intézkedések megtörténtek" – írták az Emmi részéről.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Fidesz útját járják be az amerikai republikánusok egy új tanulmány szerint

A Fidesz útját járják be az amerikai republikánusok egy új tanulmány szerint

Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

Hajnali négyre hirdetett misét egy pap Szlovákiában

1000 helyett 1200 lóerős lehet a Mercedes hiperautója

1000 helyett 1200 lóerős lehet a Mercedes hiperautója