Radnóti Miklós vagy József Attila ér többet? Műgyűjtőkről indul sorozat Veiszer Alindával
A Spektrum Home új, nyolcrészes sorozata Magyarország legnevesebb gyűjtőiről, galeristáiról fog szólni.
hvg.hu
Április 18-án indul a Minden pénzt megér (Worth Every Penny) című sorozat a Spektrum Home csatornán Veiszer Alindával. A műsorvezetőről épp a napokban derült ki, hogy ezután az ATV reggeli programjában, az ATV Startban is viszont láthatják majd őt a nézők, a spektrumos sorozatban pedig ezt követően nyolc részen keresztül fogja kérdezni Magyarország legnevesebb galeristáit, gyűjtőit, szakértőit, akik az életüket és vagyonukat tették fel gyűjteményük felépítésére – írja a Media1. A sorozatot még a járványidőszak előtt vették fel.
A sorozatban Veiszer el is látogat majd a gyűjtők otthonaiba és az aukciókra, találkozik majd Munkácsy Mihály szenvedélyes gyűjtőjével, és szemtanúi lehetünk, ahogy egy árverésen több százmillió forintért elkel egy festmény, vagy valaki kipenget 35 millió forintot egy verseskötetért.
A szombatonként 23 órakor (az ismétlés vasárnap délelőtt lesz 10:30-kor) látható műsor arra próbál majd választ találni, hogy mi hajtja a gyűjtőket, akik laikus szemmel gyakran irracionális összegeket képesek kifizetni egy-egy műtárgyért.
A Spektrum Home-ra egyébként visszatér Hadas Kriszta sorozata, a Jön a baba is, hétvégenként pedig az Elviszlek magammal és a NőComment! epizódjait láthatják a nézők. Szintén a csatornán lesz követhető Hajós András műsora, a Dalfutár, illetve Fördős Zé Street Kitchen! és Havas Dóra Lila füge című műsora is.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.