Donald Trump a Village People slágerére ropja, megőrül érte az internet
Több kampányeseményen sem tudott Donald Trump ellenállni a Village People 1978-as Y. M. C. A. című slágerének (ami nem mellesleg a meleg szubkultúra egyik ikonikus száma).
hvg.hu
"Rekordokat dönt Donald Trump amerikai elnök arizonai kampányrendezvényén előadott táncának nézettsége az amerikai televíziókban és a közösségi médiában" – jelentette az amerikai közszolgálati rádió szerdán este.
Az amerikai elnök hétfőn Arizonában kampányolt, és Tucsonban a rendezvény végén megszólalt a Village People 1978-as, Y.M.C.A. című slágere, amire Trump – nagypapás mozgással – ropni kezdte.
Nem ez volt az első alkalom, hogy táncra perdült a pódiumon, az NBC News válogatása szerint máskor is enyhe csipőbillegetéssel és ütemes kézmozdulatokkal követte le a zenét.
Tánca pedig másokat is inspirált, a TikTokon például újabban nagy sikere van a "Trump Dance" kihívásnak. Nézzünk ebből is egy válogatást:
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.