Különleges koncertfilmmel jelentkezett az egri Török Fürdőből a Kerekes
A 200 ezer darab aranyozott mozaikkal burkolt kupola alatt, a leengedett medencébe épített színpadon rögzítették a Live: Water című anyagot, amelyben a zenekar – szokásától eltérően – teljesen akusztikus hangszerelésben jelentkezik. A zenék hangulatát a helyszínhez igazítva állították össze: áthangszerelt saját számok, illetve belső-ázsiai, kaukázusi és török dalok előadásával. Filmpremier a hvg.hu-n.
hvg.hu
Bár az egyik kedvenc helyén, az egri Török Fürdőben vette fel koncertfilmjét a Kerekes, a zenekar mégis az eddigi legnehezebb forgatásán van túl. A helyszínként szolgáló medencét 21 órakor kezdték leereszteni, csak ez után indult a színpadépítés és a hang-fénytechnika beszerelése. A forgatás – Szőke Barna rendező irányításával – éjfélkor kezdődött és hajnal fél 4-ig tartott. E mellé párosult a 32 fokos hőmérséklet és a 100 százalékos páratartalom.
„A Bakui Magyar Nagykövetség keresett meg minket, hogy az elmaradt kaukázusi turnénk helyett nagyon örülnének egy türk tematikájú koncertfilmnek. Ekkor kezdtük meg a tárgyalásokat az egri Török Fürdővel, akik végig nagyon pozitívak és segítőkészek voltak: a zenekari próbákat például a leengedett medencében zárás után tartottuk. Az aranykupola alatti öt másodperces visszhang teljesen más zenei gondolkodást igényelt. Azonnal láttuk, hogy minden számunkat át kellett hangszerelni, szerkeszteni. A magas páratartalom és az egyedi látványvilág mellett a zenekarra jellemző magas szintű muzikalitás is nagy hangsúlyt kap ebben a történelmi atmoszférában. A saját szerzeményeink mellett hat türk dalt is átdolgoztunk a Kaukázustól Belső-Ázsiáig, így például az anatóliai rock stílus egyik nagy slágerét, a Yektét Zsombor törökül énekli” – meséli Fehér Viktor, a Kerekes dobosa.
A filmet hat országban – Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország, Üzbegisztán és Türkmenisztán – mutatják be. A Water egy négyrészes koncertfilmsorozat második állomása. Az első rész a hollókői vár tetején rögzített Live: Air nemrégiben önálló albumként is megjelent. Tavasszal Fire címmel egy akusztikus népzenei, míg nyáron a rockosabb hangvételű Earth megjelenését tervezi a Kerekes.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.