szerző:
Tetszett a cikk?

Falvédők karantén idejére címmel látható a Godot Galériában Barcza Réka kiállítása, amelynek fő témáit a magyar családpolitika és az ahhoz fűződő – sok esetben botrányt keltő – nyilatkozatok szolgáltatták. A régi, hímzett falvédők üzeneteit idéző festményeket egyszerre szülte a düh, a politika sok-sok arculcsapása és az erős alkotói vágy. Beszélgetés feleségjelöltségről, panelromantikáról és a ráncfelvarráson átesett rendszerekről.

Narancssárga bikinifelső egy hosszú hajú nőn. Egy férfi mellett üldögél egy udvaron elhelyezett felfújható medencében, a kerítés mögött, három panelház árnyékában. Az egyik falon ott a jól ismert plakát a babaváró támogatásról, de amíg azon a fiatalok elmerülnek egy ölelésben, a medencés pár inkább a békés egymás mellett ücsörgést választja. Babaváró hitelesek fürdőznek panelházuk tövében: ez Barcza Réka egyik nemrég kiállított festményének a címe, amelyet – ahogy az összes képnél – valós helyszín inspirált, ám a figurákat már a művész teremtette hozzá a karanténidőszak alatt.

„Rendszeresen szoktam sétáltatni kutyát a zuglói panelházak környékén. Tavaly nyáron felfigyeltem rá, hogy az egyik panelsor tövében, közvetlenül a szemétgyűjtő mellett valaki kihelyezett egy felfújható medencét, és körberakta növényekkel. Akkor és később sem láttam benne fürdőző párt, de ez annyira szürreális volt, hogy beindította a fantáziámat. Ez az igazi panelromantika, főleg karantén alatt: fürödhetünk a rácsok mögött egy felfújható medencében a bűzlő szemetesek mellett.

Végtelenül szomorú, de nekem nagyon szép is

– mondja a 34 éves festő, Barcza Réka, aki a karanténidőszak alatt ecsetet ragadott, és tizenöt képben igyekezett összesűríteni azokat az édes-bús életképeket, amelyeket a sokszor hangoztatott politikai szólamok szültek a fantáziájában.

Babaváró hitelesek fürdőznek panelházuk tövében
©

Barcza Réka már gyerekként kacsintgatott a művészet felé, azonban komolyan kilenc évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni a festészettel és a fotózással. Akkoriban már diplomája volt, újságíróként dolgozott, a kezdeti képeit sokan „ijesztőnek, sötétnek” titulálták. Egy barátja bemutatta őt Sinkovics Ede festőművésznek, aki viszont nagyon is látott fantáziát az alkotásokban. „Rajzórákra kezdtem járni hozzá a munka mellett. Sokat tanultam tőle a vizuális gondolkodásról és az önfegyelemről is. Akkoriban még azt gondoltam, hogy ha van tehetségem, az bőven elég lesz, de rá kellett jönnöm, hogy rendet kell tanulni ahhoz, hogy káoszt csinálhassak. Nem lehet megúszni, hogy lefektessük az alapokat” – mondja a festő.

A Kisképző esti képzésére járt két évig Gerber Pál osztályába, majd hallott arról, hogy Skóciában létezik egy úgynevezett Fine Art szak: ott nem kellett választania a festés és a fotózás között. „Azonnal tudtam, hogy én ezt akarom. Iszonyúan fájdalmas volt itt hagyni a családomat, mert nagyon kötődöm hozzájuk, már a repülőn bőgtem, mintha a szívemet szakították volna ki. De nagyon akartam ezt a szakot. Az újságírást szerettem, de hiába dolgoztam állandóan, nem jutottam egyről a kettőre, ráadásul a politikai helyzet is egyre inkább szorított, úgy éreztem, elfogyott a levegő.”

Barcza Réka
©

Nekivágott az útnak, de rajta kívül szinte mindenki egyetértett abban, hogy ez borzasztó ötlet. „Megérkeztem Dundee-ba, volt összesen ezer fontom meg szállásom négy napra. Nem volt munkám, és nem ismertem senkit. Szerencsére rövid idő alatt találtam egy másik helyet, ahol lakhatok, és jobb híján sikerült elhelyezkednem egy gyorsétteremben. Megviselt, hogy a családommal akartam lenni, de ehelyett minden hétvégén fél hatkor keltem és vécét pucoltam, ráadásul néhány szűklátókörű kollégától gyakran megkaptam, hogy migrant. Az egyetemen azonban ezt soha nem éreztették velem: mind a közeg, mind az oktatás szempontjából a mennyországban éreztem magam, otthonra leltem és új barátokra, mondtam, hogy én skót leszek! Használhattam a műtermeket, a stúdiókat, megtanítottak minket vakrámát készíteni és vásznakat feszíteni. Ezután már a hétvégi takarítói állás is ösztönzött, mert bár nehéz volt boldogulni, úgy éreztem, azt az időt, amit nem ott töltök, hanem festéssel, nagyon ki kell használnom. Reggeltől estig a műteremben voltam, heti négy napot.”

Barcza Réka
©

Barcza Réka egy tanévet Kolozsváron töltött az Erasmus-programmal, majd visszament Skóciába lediplomázni, utána pedig hazaköltözött. Úgy fogalmaz, amikor visszajött, arcon csapta a politika. Először nagyon nem érezte jól magát, rögtön vissza akart menni, de végre a családjával lehetett, ráadásul rá kellett jönnie, hogy ő minden problémájával együtt is szereti ezt az országot. „Akkor is, ha ilyen. Ilyen nosztalgiával teli, keserédes. De külföldön a magyarságtudat jócskán felerősödik ám az emberben. Kint mindig büszkén válaszoltam, amikor kérdezték, mi ez az ufónyelv, amin beszélek, sok magyar filmet mutattam a skót barátaimnak. Ott nem volt kérdés, attól, hogy liberális gondolkodású vagyok, még lehetek-e a szó legjobb értelmében vett hazafi. Itthon sajnos egyre nagyobb a szakadék a kettő között, és ez erős skizoid érzést okoz.

Mi, magyarok alig mosolygunk, lehajtott fejjel várakozunk a boltokban, a tömegközlekedésen, türelmetlenkedünk állandóan. Ennek ellenére nagyon ragaszkodom ehhez az országhoz, ahol egy kis lakásban éldegélve a panelrengeteg a kilátásom. Torokszorító, és mégis gyönyörű, nagyon inspirál, nem véletlenül jelent meg a festményeimen.

Csalódott Magyar Nemzeti Feleségjelölt lomtalanítás idején
©

Barcza Réka jelenleg művészetterapeutának tanul, jövő januárban diplomázik, így a karantén is az egyetemi tanulmányai alatt érte. A képek többsége az első hullám alatt készült, először a Beteljesíteném a női princípiumomat című festménybe vágott bele. A kezdő lökést az adta meg a számára, hogy úgy érezte, a társkeresésbe, a partnerkapcsolatokba is begyűrűzött a politika. Előfordult vele például, hogy ismerkedett valakivel, nagyon megkedvelték egymást, aztán bejelölték egymást Facebookon – pedig nem kellett volna.

„Láttam, hogy milyen híreket osztott meg, ő meg azon akadt ki, hogy én milyeneket. Addig nem derült ki, hogy mi ennyire másképp gondolkozunk, és valószínűleg itt vált elképzelhetetlenné, hogy ez a kapcsolat tovább folytatódjon. Végül is kiderült, hogy ő egy klasszikusabb nőt képzelne el maga mellé, én túl önálló vagyok a számára. Eljátszottam a gondolattal, vajon mit is jelenthetne, ha »klasszikusabb nő lennék«. Beugrott, hogy sokat vagyok a konyhában, alaposan kihasználom a méhemet, háztartást vezetek, csöndben vagyok, tökéletes anya vagyok, de azért szexi feleség, és várom haza a férjemet. Néha ablakot pucolok zsebkendővel, méregdrága kabátban, és nem kell versenyeznem a férfiakkal. Megelégszem azzal, hogy életet adhatok.

Egyébként hozzátenném, hogy ez tényleg csodás dolog lehet, és én is szeretnék majd gyereket, hiszen én magam is nagyon kötődöm a családomhoz – de a politika helyett hadd döntsük már el mi, nők, hogy mit tartunk az »önmegvalósításunk legmagasabb minőségének«.

Beteljesíteném a női princípiumot
©

Szóval, dühömben úgy éreztem, hogy egy ilyen nemzeti kis menyecske címkével kellene árulnom magam ahhoz, hogy ezen a piacon áruképes legyek, így született meg az első képem. Ez a női princípium narratíva nemhogy leépült az elmúlt években, hanem felerősödött, és a női politikusok sajnos sokat tesznek azért, hogy ez folytatódhasson. A mostani kijelentések tényleg olyanok, mintha a régi falvédőkről ismert patriarchális gondolatok visszhangoznának, mintha ezek próbálnák meghatározni a női létünket.”

A maszkot is árusító nemzeti mintafeleség-mintaanya bolt készült el másodjára, a többi mű pedig már párhuzamosan, úgy, ahogy a karanténséták inspirálták a festőt. „Az első hullám alatt még csak korlátozás volt, nem tilalom, de ügyeltünk arra, hogy kimozdulhassunk. Sétáltunk a barátnőimmel, illegálisan ittuk a söröket, és belefutottunk egy Trabantba az egyik ház előtt. Olyan szépen rímelt ez a kép az ország állapotára, hogy odaállítottam a barátaimat, lefotóztam őket, és annak alapján megfestettem a képet. Számomra azt jelenti, hogy itt lakom egy felújított panelban, de ahogy a ház, úgy a rendszer is hiába esett át egy ráncfelvarráson, egyszer csak szembejön a Trabant:

csak elhitetjük magunkkal, hogy változott valami.”

Hangsúlyozom, én is vágyom gyerekekre, és én magam is nagyon kötődöm a családomhoz, de a politika helyett hadd döntsünk már el mi, nők, hogy mit tartunk az "önmegvalósításunk legmagasabb minőségének". "önmegvalósításunk legmagasabb minőségének".Szóval, dühömben úgy éreztem, hogy egy ilyen nemzeti kis menyecske címkével kellene árulnom magam ahhoz, hogy ezen a piacon áruképes legyek, így született meg az első képem. Ez a női princípium-narratíva nemhogy leépült az elmúlt években, hanem felerősödött, és a női politikusok sajnos sokat tesznek azért, hogy ez folytatódhasson. A mostani kijelentések tényleg olyanok, mintha a régi falvédőkről ismert patriarchális gondolatok visszhangoznának, mintha ezek próbálnák meghatározni a női létünket.”
Magyar Nemzeti Feleségjelöltek Trabanttal
©

Barcza Réka számos festményen megfestette magát, de úgy véli, ez nem számít, hiszen csak azok ismerik fel, akik tudják, milyen a külseje: mindenki másnak pusztán teremtett figuráknak tűnnek a festményeken szereplő nők. „Egyébként azért is van rajtam napszemüveg, hogy valamennyire elváljon a valódi és a festett én, de valójában csak egy olyan prototípust szerettem volna létrehozni, amely segítségével képviselhetem a csalódott feleségjelölteket. Az a sok történet, amit a nőktől hallok – úgy érzem, mind az enyém is. A festményekkel ezért nem egy nő történetét, hanem mindannyiunkét szeretném megmutatni – lehetőleg pont olyan bugyután tematizálva, ahogy korábban a nőket ábrázolták a falvédőkön.”

Az apa férfi, az anya főz
©

A festő azt reméli, a művei segítségével rávilágíthat arra, hogy érzi magát egy fiatal nő egy olyan országban, ahol a politikai színtéren vitatják meg a legbensőségesebb magánügyeit. Mint amikor megállítanak a szomszédok, hogy na, férj? Gyerek? És még mindig úgy gondolják, hogy közük van hozzá. De ha végiggondolom, milyen lehet nekiszegezni annak ezt a kérdést, aki meddő, épp örökbe akar fogadni, vagy egyszerűen tényleg nagyon vágyik családra, csak nem találja hozzá a megfelelő társat, elborzadok.

Ne mondjunk le a privilégiumainkról egy rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben
©

Mintha tényleg annyira egyszerű lenne, hogy bemegyünk egy áruházba, és a szinglikosárral rögtön találunk egy férjet vagy egy feleséget magunknak. Lehet, hogy erről a történetről kellene festeni egy képet nagy, nemzeti találkozóhely címmel. Egyébként az a vicces, hogy közben nekem lett egy vőlegényem, úgyhogy tényleg magyar nemzeti feleségjelölt lettem!” – mondja Barcza, akinek ezután egyértelmű volt, hogy megfesti magát menyasszonyként is, de a Novák Katalin által mondott Ne mondjunk le a privilégiumainkról egy rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben címet adta neki.

A képeken nem csak az jelenik meg, hogy a festő szerint a mostani rendszer hogyan tekint a nőkre, számos közelmúltbéli, közéleti botrány is fel-felbukkan. A tálca krumplit ábrázoló asztal, és a mögötte lévő Orbán-portré egy képzeletbeli szobában kapott helyet, de azt elég pontosan megtudjuk, kinek a szobájában lehetünk. A kép címe ugyanis: Külügyi dolgozók karácsonyi ajándéka Orbán Viktor miniszterelnöktől. Egy másik festményen a Meseország mindenkié című kötet is megelevenedik, épp egy olyan karcagi focipályán, ahol „az ismét csalódott nemzeti feleségjelölt konstatálja, hogy nem rúghat labdába”.

Ne bántsd a magyart
©

De Szájer József, korábbi EP-képviselőről is született kép, aki immár szivárványos nyakkendőben, prófétapózban üzeni: Ne bántsd a magyart! (ez Szájer József 2019-ben megjelent könyvének a címe – a szerk.). Barcza Réka elmondta, nem a gúny szülte a képet, sokkal inkább Szájer áldozati szerepét akarta megjeleníteni. „Mennyire nehéz, szomorú és frusztrált lehet az az élet, amikor ennyire nem vállalhatod fel önmagadat! Ráadásul utána a kormányközeli oldalról is azt mondták, hogy »hát, ezt régóta tudtuk a Jóskáról«. Tudták, de "megtűrték" maguk között? Egy ideális országban a tudták után nem következik semmilyen de. Ezzel a képpel üzenném Szájernek, hogy bátran vállalja fel önmagát: most már végre felveheti a szivárványos nyakkendőjét, ha akarja.”

Barcza Réka kiállítása 2021. március 6-ig tekinthető meg a Godot Galériában.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Huawei még idén több mint 300 millió készülékre tenné elérhetővé új operációs rendszerét

A Huawei még idén több mint 300 millió készülékre tenné elérhetővé új operációs rendszerét

Európai Gyógyszerügynökség: Nem világos az összefüggés a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

Európai Gyógyszerügynökség: Nem világos az összefüggés a Johnson & Johnson vakcinája és a vérrögképződéses esetek között

Megkapta Majka is az oltást, maga Merkely Béla oltotta be

Megkapta Majka is az oltást, maga Merkely Béla oltotta be