Jubileumi koncerttel ünnepelte 80. születésnapját Földes László Hobo, akinek ennyi idősen sem okozott gondot 2 órán át megállás nélkül szórakoztatnia a közönséget a Budapest Arénában.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Olyan hatások értek a születésnapi koncertemen, hogy mára még nem tértem magamhoz. Ezért szíves elnézésüket kérem, valamint pár nap türelmüket, amíg annyira össze tudom szedni magam, hogy papírra vessem azt, amit érzek” – írta vasárnap este a Facebook-oldalára.
A koncert után mindenesetre nem sok pihenést enged magának Hobo, már hétfőn színpadra lép a Nemzeti Színházban a nemrég bemutatott, Medvevára című darabjában. A Kossuth-díjas zenészről-színészről dokumentumfilm is készül, amit hamarosan bemutatnak.
Nyolcvanéves lett a zenész, író, költő és bohóc, aki nem készült ugyan egész népét taní-tani, de mégis sokak legfontosabb irodalomtanára, akit gyűlölünk vagy szeretünk, és akit Hobónak hívnak.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.