Mario Vargas Llosa a sírig őrizte a Márquezzel közös titkát
Egyikük sem árulta el, miért szakadt meg évekkel ezelőtt a barátságuk.
hvg.hu
89 éves korában meghalt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író, és most már elmondható, hogy akárcsak Gabriel García Márquez, ő is a sírig őrizte a közös titkukat, és nem árulta el, miért szakadt meg évtizedekkel ezelőtt egykori barátságuk.
A két világhírű latin-amerikai író 1976-ban szakította meg a kapcsolatot egymással, miután egy vitájuk – egyesek szerint a politikáról, mások szerint Vargas Llosa feleségéről – tettlegességig fajult. „Volt köztünk egy megállapodás, hogy nem beszélünk erről. Ő haláláig tartotta magát ehhez, és én is ezt fogom tenni. Hagyjuk az életrajzíróinkra, ha kiérdemeljük őket, hogy kiderítsék ezt az ügyet” – mondta Vargas Llosa még 2014-ben, Márquez halála után.
Mario Vargas Llosa művei főként a totalitarizmus gonoszságairól szóltak. Az irodalmi Nobel-díjat 2010-ben ítélték oda neki, igaz, korábban is megkaphatta volna az elismerést, de tény, hogy a kilencvenes években inkább politikai aktivitása miatt került reflektorfénybe.
Bár a mágikus realizmus megteremtőjeként emlegetett Márquez több mint tíz éve meghalt, tavaly posztumusz jelent meg egy addig kiadatlan regénye.
Világirodalmi szenzációként értékelik, hogy a minap a tíz éve elhunyt Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai írónak „új” regénye jelent meg. A Találkozunk augusztusban témája egy középkorú nő sajátos szerelmi kalandja. Vass Péter írása.
Most pedig az életrajzírókon a sor, hogy kiderítsék a két író közös titkát.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.