Néhány dolog megjelent rólam a hírekben. Úgy gondoltam, helyreteszem a dolgokat. Azt meg tudom erősíteni, hogy 95 éves lettem. Azt is meg tudom erősíteni, hogy soha nem adtam interjút egy osztrák, Kurier nevű kiadványnak, sem bármelyik másiknak az elmúlt hetekben, és hogy az interjú teljes egészében hamis
– tisztázta közleményében Clint Eastwood, miután a világ legfontosabb filmes lapjai – köztük a közlemény címzettje, a Deadline – és hírügynökségei is felkapták a Kurier állítólagos interjúját.
A Kurier olyan interjút közölt Eastwood 95. születésnapja ürügyén, amelynek szövegében a sztár többek között arról beszélt volna: visszasírja azokat az időket, amikor „még mindenkinek új ötletei voltak”, amelyekből olyan filmek születtek, mint a Casablanca, ezzel szemben ma már „a remake-ek és franchise-ok korában élünk”. A kamu interjú azt is leszögezte, Eastwood egyelőre nem gondolkodik a visszavonuláson.
A Kurier egyelőre nem mondott semmit az üggyel kapcsolatban.