Casanova malacságai legfeljebb a cenzori fejekben kavarogtak

122 történetileg igazolt hódítása ellenére Giacomo Casanova rokokó virágnyelven megfogalmazott emlékiratai mindent körülírnak, semmit sem mondanak ki trágárul. Az utókor itt-ott méltatlanul bánt a szöveggel, és csak annyi biztos, hogy Casanova élete és memoárjának utóélete is kész regény. Történeteinek gyűjteményét máig csak töredékesen ismerhetik a magyar olvasók, ráadásul 2024-ben elhunyt a legnagyobb magyar casanovista is.








A másodrendű teherbírású csúcsteljesítmény – „Miért nem kapott Szabadság-díjat a Kossuth-híd kommunista társtervezője?”

Miután a német hadsereg Budapest ostromának végnapjaiban a Dunán átívelő összes fővárosi hidat felrobbantotta, még a gyalogosoknak is nagy kaland volt a közlekedés Buda és Pest között. Mindenki tudta, hogy a következő télen a jégzajlás az ideiglenes cölöphidakat, pontonhidakat is elviszi, és szétszakad a város, ha nem épül fel addigra rekordgyorsasággal egy állandó híd a városban, ahol drámai hiány volt mindenből, ami a hídépítéshez kell. Majdnem sikerült. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1946. január 15-én, öt nappal azután, hogy a jég valóban szétszakította a várost, ráléphettek az első átkelők a Kossuth hídra. 




Törött világ, sérült közösségek: mit gyógyít a kincugi? – különleges kiállítás a Ludwigban

Sebekkel, törésekkel és javításokkal dolgozik a Ludwig Múzeum Finom illesztések – Golden Repair című kiállítása. A tárlat a gondoskodás fogalmát társadalmi, politikai és ökológiai léptékbe emeli: a japán kincugi – „aranyjavítás”– metaforáján keresztül a gyarmatosítás, a belső kolonializáció, a transzgenerációs traumák és a közösségi cselekvés kérdéseit kapcsolja össze. A projekt nem lezárt állítás, hanem nyitott folyamat: múzeumi önkritika, aktivista művészet és részvételi gyakorlat találkozása egy olyan korban, amikor a javítás már nem technika, hanem erkölcsi és kollektív döntés. Popovics Viktória és Dabi-Farkas Rita kurátorokkal beszélgettünk.