Tarr Zoltán: Felülvizsgálja a kormány a könyvfóliázós szabályozást
A kultúráért felelős miniszter több ígéretet is tett a könyves szakmának az Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
A kultúráért felelős miniszter több ígéretet is tett a könyves szakmának az Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
HVG
A Budapesti Operettszínház dolgozói kértek felülvizsgálatot, az államtitkár szerint ott kezdik a munkát, ahol a legégetőbb a helyzet.
HVG
Életében először itt, egy 1956-ban Magyarországra érkező, skót kommunista beosztottjaként kapott honoráriumot azért, mert írt valamit – mondta el a Könyvhetet megnyitó beszédében David Szalay, aki leszögezte: ő nem magyar író.
HVG
Szeptember 8-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Alice Cooper, Johnny Depp és Joe Perry zenekara, a Hollywood Vampires.
MTI
A rendező még 2021-ben hagyta el az országot, miután felfegyverzett rendőrök rontottak be a házába, hogy házkutatást tartsanak készülő dokumentumfilmje ügyében. A bíróság most első fokon felmentette minden vádpont alól.
HVG
Andy Vajna halála után újabb központosítás kezdődött, a Nemzeti Filmintézet magához vonta a sorozatrendelés jogát is, ami paradox helyzetet eredményezett a közmédiában – mondta el az előző kormánnyal kiemelten jó kapcsolatot ápoló Kálomista Gábor.
A basszusgitáros Rob Trujillo magával hozta Magyarországra a feleségét is, akivel a budai Várban pózoltak, és már látható a Metallica speciális körszínpada is a Puskás Stadion felezővonalánál.
HVG
Az író nem írta alá azt a petíciót, amely a Kneecap zenekar Sziget-koncertjének betiltását követelte. Vámos Miklós szerint Wass Albert könyveit sem azért nem kéne olvasni, mert náci volt.
HVG
XIV. Leó pápa felavatta a barcelonai Sagrada Família-bazilika Jézus Krisztusról elnevezett tornyát, amit a város látványos fényshow-val, tűzijátékkal és dróninstallációval ünnepelt meg.
HVG
A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége több javaslatot is tett a könyvszakma helyzetének rendezésére.
HVG
A Puskás Arénában csütörtökön és szombaton este is koncertet rendeznek, emiatt változik a közlekedés a stadion környékén – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
MTI
Az intézmény közölte: áll a dolgozók által kezdeményezett átvilágítás elé.
HVG
Makó Szilveszter jó úton halad, hogy a legmenőbb divatfotósok között emlegessék.
HVG
A gyűlölet elmúlt 30 éves, de ma is üt: Mathieu Kassovitz 1995-ös filmje felújított változatban tér vissza a héten a mozikba. A magyar gyökerű filmessel a külvárosi hiphopról, zsidó családja történetéről és a magyar választásokról is beszélgettünk.
Dél-Korea úgy épített globális kulturális márkát, hogy közben saját tradícióit sem számolta fel. A hanbok, a konfuciánus minimalizmus vagy a tradicionális kézművesség ma ugyanúgy része a koreai exportnak, mint a K-pop vagy az AI-alapú médiaművészet. Helyszíni riport.
Bagyó Anna
A januárban meghalt zenészlegenda szánt egész alakos szobrát Orbán Előd alkothatja meg.
HVG
A He-Man néven ismert, negyvenöt éves akciófigura, rajzfilm-, film- és képregényhős újra mozivászonra került: Az univerzum védelmezői sokáig kicsit komolyan vehetetlen nosztalgiabulinak tűnik, de aztán az alkotók húznak egy szokatlant.
A szakszervezetek Ókovács Szilveszterhez fordultak, miután egy operaénekes súlyos, korábbi években tapasztalt visszásságokról számolt be.
HVG
A Fidesz-kormány által létrehozott, a tanárok számára eddig kötelező tagságot jelentő Nemzeti Pedagógus Kar megszüntetését kezdeményezné a PDSZ, az oktatási miniszter viszont csak a kötelező tagságot törölné el, de felmerült egy kamara alakítása is. A kar elnökét, Horváth Pétert kérdeztük.
A döntést nem indokolta Eszenyi Enikő, akinek május végi bocsánatkérését számos színész mellett a színész szakszervezet sem fogadta el egészen.
HVG