Meghalt Benedek Gyula
A színész-rendező húsz éven át volt a Pesti Művész Színház társulatának tagja.
A színész-rendező húsz éven át volt a Pesti Művész Színház társulatának tagja.
HVG
Nagyjátékfilmet rendezett a Fidesz filmügyi kormánybiztosa, Káel Csaba: ha a Néprajzi Múzeum számára készített szemléltető anyagként nézzük, nincs is semmi baj a Magyar menyegzővel, de széles közönségnek szánt filmként már nem ilyen rózsás a helyzet.
Életének 98. évében elhunyt az 1928-ban Budapesten született Márkus Anna, azaz Anna Mark. A párizsi emigrációban világhírűvé vált művészgeneráció tagja volt a 2020-ban eltávozott Reigl Judit és a három évvel később, 99 évesen meghalt Molnár Vera is. Anna Mark alakját az őt személyesen ismerő, szintén Párizsban élő Cserba Julia művészettörténész idézi fel.
Cserba Júlia
Az író dolgozószobája emlékhelyként lesz látogatható.
HVG
Orosháza és térségének országgyűlési képviselője bemutató szöveget is írt a Facebookra Farkas Zoltánról, ám a bejegyzése már nem elérhető.
HVG
A négy éve tartó háború ellenére az orosz és az ukrán iskolák továbbra is működnek, de mindkét országban egészen más lett az oktatás. A január 24-én induló Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) két döbbenetes film mutatja meg, mennyire.
A napokban, Bereményi Géza 80. születésnapján megjelenik Járai Márk első szólóalbuma Összevissza tánc a világ címmel. Az egész úgy indult, hogy Bereményi arcon csókolta Járait.
HVG
Már csaknem másfél éve megjelent a Péterfy Bori & Love Band Medúza című albuma, de a lemez legsikeresebb dalához, a fiatal rapper Sisivel közös Huncut menyecskékhez csak most készült klip.
HVG
Ők mind szabadlábon védekezhetnek, a nyomozás pedig még mindig folyamatban van.
HVG
A színházi szakember csaknem negyven éven át szolgálta a magyar színházak ügyét. A Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára ősszel vonult vissza.
HVG
Mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot, amelynek a bemutatója az edinbourgh-i Fringe Festivalon volt.
HVG
Jackie Chan búcsújában azt írta: „Emlékeimben mindig is kung-fu mester marad.” A filmsztár 77 éves volt.
HVG
A DJ OTI-ként augusztus 8-án fellépő rádiós bulija nem része a Sziget Fesztiválnak, csak a helyszín ugyanaz.
HVG
Laár András szerint ha Galla Miklós jó formában van, dől belőle a jobbnál jobb ötlet. De nincs jó formában.
HVG
Az üzente: „Takarodjatok a p*csába Minneapolisból.”
HVG
Egy Örkény-egypercest mesél el egy olyan animációs filmben, amin ő maga is feltűnik.
Három éve, a FreeSZFE szervezésében tartott Tarr Béla nemzetközi filmes workshopot A kés címmel. Ritkán látott fotókon pillanthatunk bele a kurzusba.
Megvetette a középszerűséget, a megalkuvást, lázadóbb volt mindenkinél, megmutatta, hogy tartással kell élni és filmet csinálni – a múlt héten elhunyt Tarr Béla filmrendezőre egyik tanítványa, Ladányi Jancsó Jákob filmrendező emlékezik.
Ladányi Jancsó Jákob