Prosztatarákkal diagnosztizálták A Grace klinika sztárját
A sorozatban Dr. Richard Webbert alakító színész hangsúlyozta, hogy a korai felismerés életet menthet.
A sorozatban Dr. Richard Webbert alakító színész hangsúlyozta, hogy a korai felismerés életet menthet.
Hírességek egész sora vesz részt szombaton a pápai audiencián az Apostoli Palotában.
HVG
„Tudom, hogy senki nem végez szívesen politikai munkát, de a tényleges változás mégiscsak ezen múlik, és nem azon, hogy ki kivel ért egyet a kávézóban” – mondja a Csaknekedkislány frontembere az interjúnkban, és kiabálja ki a pénteken megjelent Most című albumuk több dalában is. Összefér-e az idétlenség a rendszerkritikus dühvel? Hogyan idézi Cseh Tamást az új CSNK-lemez? Mennyire követi a zenekari büdzsé az ingatlanárakat? Interjú Csepella Olivérrel és Konsiczky Dáviddal.
Az osztrák Kurier című lap megtudta, ki az a magyar személy, akinek a neve a több milliárd forint értékű, Magyarországról kivitt Gustav Klimt-festmény exportengedély-kérelmén szerepel. A képet azóta lefoglalták az osztrák hatóságok, mert jogtalanul vihették ki Magyarországról.
Kelly Osbourne szerint voltak olyan rajongók, akik átlépték a határokat, és tiszteletlenül viselkedtek Ozzy Osbourne halálát követően.
HVG
Valamennyi földi esemény egyetlen hiperintelligencia, az andromedaiak társasjátékának része: három nappal a világvége előtt. Kiderül, hogy Peppa malacnak mi köze a zenetörténethez, és mit lát Isten, amikor lepillant a Zeneakadémiára. Különleges kulturális termékeket ajánlunk.
HVG
Így cáfolná egy bulvárlap állítását.
HVG
A Loupe Színházi Társulás alapítójának a TEDx konferenciáján tartott előadásából ki kellett hagynia a politikai szereplők nevét. A szervezők reagáltak Lengyel Tamás állításaira.
HVG
A Háttal a napfelkeltének című dal a Pénzes Máté és a Zseb hamarosan megjelenő albumának beharangozója. Klippremier a HVG-n.
HVG
A Bohemian Betyars új dala váratlan és megható fordulatot hoz a zenekar történetében. A világot bejárt, őrületes energiájáról ismert formáció most egy meglepően intim oldalát mutatja meg – egy olyan pillanatot, amikor a kavalkád helyét a nyugalom, az őrületét a gyengédség veszi át.
HVG
Az észt külügyminisztérium szerint nincs helye az országban olyanoknak, akik egy agresszort támogatnak.
HVG
A Telexnek a rendőrség elmondta: nem zárult le a nyomozás a büntetőjogi felelősség megállapításának ügyében.
HVG
„A kultúra értékei romokban, a fizetésünk alatta” – ilyen tábla is előkerült a demonstráción.
Az Igazság Órájának vendége volt Horváth László, ahol szóba került ByeAlex drogügye. A kormánybiztos szerint téves az a feltételezés, hogy ők küldték ki a rendőröket, hiszen már több mint 8000 eljárás indult március óta, és ezen „fennakadnak celebek is”, de visszautasította, hogy kormányellenes dalszövegek miatt kerülne bárki is célkeresztbe.
HVG
A bécsi ügyészség Magyarország kérésére elrendelte Gustav Klimt osztrák festő Afrikai herceg című képének lefoglalását – közölte szerda este a ZiB2 osztrák hírműsor. A művet Magyarországról vitték Ausztriába, ám ahogyan lapunk felderítette, az exportengedélyt a hatóság megtévesztésével szerezhették meg.
Elsőként Ed Harris és Gazdag Gyula kapja a Robert Redford emléke előtt tisztelgő díjat.
Az Érzelmi érték című film meghozhatja az agyvérzésen átesett svéd színész első Oscar-jelölését.
A NER-es luxizást pellengérre állító Lölő című dalával robbant be két éve a Z-generációs rapperek egyik különös figurája, a vajdasági Berta Csongor, azaz bongor. A minap megjelent EXTÁZIS című lemeze sem mentes a közéleti témáktól, de a fókuszba most inkább az alkohollal való küzdelme került. Interjú.
A kortárs könyvtervezés egyik legizgalmasabb fiatal alakja, Visnyai Zoltán a Magvető és az Open Books kiadványai mellett a Simon Márton költő által alapított Okapi Press mikrokiadó arculatát is meghatározza. Munkáiban a tipográfia kísérleti tereppé válik, ahol a betűk önálló jelentést hordoznak, mégis megőrzik a szöveg iránti alázatot. A tervezőgrafikussal a független kiadói működésről, a művészkönyvekről, a könyv műtárgy szerepéről, Tandori Dezső verseskötetének fakszimile kiadásáról és a közösségépítés fontosságáról beszélgettünk.
Bényi Lilla
Kihirdette az arculat megújítására kiírt nyílt pályázat eredményét a Budapesti Közlekedési Központ.
HVG