Meghalt Boros Attila rádiós műsorvezető
Boros Attila a Ki nyer ma? című rádióműsor játékvezetőjeként szerzett szélesebb körű ismertséget.
Boros Attila a Ki nyer ma? című rádióműsor játékvezetőjeként szerzett szélesebb körű ismertséget.
HVG
Gáspár Győző egykori munkahelyét, az RTL-t is megszólította.
HVG
A filmet az Oscar-díjas Sarah Polley rendezi majd.
Oroszország négy év után először újra jelen lesz a nemzetközi művészeti élet egyik legnagyobb eseményén, a döntést huszonkét ország, valamint az Európai Bizottsága alelnöke is elítélte, és a biennálé támogatásának felfüggesztését is kilátásba helyezte.
HVG
HVG
MTI
A francia film fáradhatatlanul dolgozó ikonjával Párizsban találkoztunk, hogy új filmjéről, A világ leggazdagabb asszonyáról beszélgessünk. Tarr Béla, Brigitte Bardot és Michael Haneke is szóba került.
A 63 éves Alessandra Mussolini sok minden volt már.
„Úgy tudom, neked nincs gyereked se, ugye? Meg azt hiszem, el is hagytak?” – igyekezett viszavágni az influenszer.
HVG
A Stoned Jesus szerint nem hagyhatják figyelmen kívül az ukrán külügyminisztérium ajánlását.
HVG
Kucsora Márta festészete régóta jelen van a nemzetközi kiállítóterekben, de a svájci Zugban most olyan művésszel állít ki közösen, akinek neve a kortárs művészet egyik legismertebb brandje: Marina Abramovićcsal. Az After Attention című tárlat a performansz és a festészet találkozását vizsgálja – azt a pillanatot, amikor a cselekvés már elmúlt, és csak a nyoma marad. A magyar alkotóval a kiállításról, pályájának állomásairól és a műtermi munka performatív természetéről beszélgettünk.
Szerecsendió és szegfűszeg – Roger Crowley brit történész annak a történetét írja le, hogyan vezetett ezeknek a fűszereknek a birtoklása iránti versengés a világ minél teljesebb feltérképezéséhez.
Meddig képes az ember meghunyászkodva a saját lábvizében ázni? Már csak 13 millió forint hiányzik és megtudhatjuk.
Peace is coming – énekelte Florence Welch és összeölelkezett két fiatallal.
HVG
Jon Bon Jovi szerint a legjobb lenne, ha a fia játszaná őt.
Kleber Mendonca Filho filmjében az életéért fut versenyt Wagner Moura, aki Pablo Escobart alakította a Narcos sorozatban.
HVG
Kivételes, hogy ennyit fizetnek egy műalkotásért, de most egy nagyobb, közérdekű projekt kedvéért mégis megtették.
Az Operaház főigazgatója már bánja, hogy annak idején lelkesedett az író kitüntetéséért.
HVG
Kazuo Ishiguro, Philippa Gregory és Richard Osman is csatlakozott a szerzői jogokért folytatott kampányhoz Nagy-Britanniában.
HVG
A Nobel-díjas író egy interjúban azt mondta: semmi sem mérhető intenzitásában és brutalitásában ahhoz, ami Magyarországon zajlik.
HVG
Ez az a könyv biztos nem fog bekerülni a hatvanpusztai családi könyvtár gyűjteményébe. Pedig itt a főszereplő maga Orbán Viktor miniszterelnök. Igaz, nem épp előnyös megvilágításban szerepel a lapokon – ez indokolja, hogy sose tűrjék meg Marabu legújabb könyvét Hatvanpusztán.
HVG
Az amerikai vállalat érintett alkalmazottjai szerint a Disney utasítására kell kivágni a filmekből a nyíltan meleg szerelmet ábrázoló jeleneteket.