Lovaggá ütötték Emma Thompsont

Ezentúl Dame Emmaként is emlegethetjük a színésznőt, a legendás Liverpool-focista, Kenny Dalglish pedig Sir Kennyként. A királynő szülinapja alkalmából művészek, sportolók, tudósok kaptak lovagi címet.


Budapesten forgatták a foci vébé himnuszát

Az oroszországi focivébé hivatalos videóklipjében egy belvárosi utca mögé állították díszletnek a Vörös teret, de felismerhetjük a Flórián téri szalagházat vagy a szétgraffitizett egykori Nagyvásárcsarnok épületét is.


Bedőltünk a látszatnak

Hagytuk, hogy a könyvek csomagolása csábítson, és a borítók alapján választottunk nyári olvasmányokat. Vigyázat, nem minden könyv az, amit a borító ígér!











Ahol mutyik, züllött mulatozások emlékét őrzik a falak – videó

Az Ünnepi Könyhéten debütál Tolnai Lajostól az Új föld, új szerencse, a Tisztviselőtelep születéséről szóló regény, amely a maga idejében akkora vihart kavart, hogy kötetben már meg sem jelent, így csaknem 130 év után ez az első kiadása. A kötet kiadója a könyv apropóján sétát tartott a VIII. kerületi telepen, ahol végigkövethettük a valóságban is létező szereplők életének helyszíneit: a falak mutyik, züllött mulatozások emlékét őrzik. Videó.


Borbély Alexandra már forgatja az újabb lélektani drámáját

Elkezdődött Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a Spirál forgatása a sződligeti horgásztónál. A lélektani dráma főszereplője az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra, az Anyai szív című filmmel Arany Medve-díjat nyert Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna. A film fontos szereplője lesz egy cica is.



Így vonult végig a történelem az Ünnepi könyvhét nyitóbeszédein

Történetének 89 esztendeje alatt a magyar szellemiség „legzökkenőmentesebb” ünnepére a politika hol nyíltan, hol burkoltabban telepedett rá. Ez nem a tekintélyes könyvtárat megtöltő újdonságok összetételén mérhető le igazán, hanem az éppen elhangzó megnyitóbeszédeken.