Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

2015 nyarán menekültek százezrei indultak el a balkáni migrációs útvonalon Németország felé, legtöbbjük Magyarország déli határán lépett be az Európai Unióba. A helyzet nálunk augusztusra várt tarthatatlanná, a kormány ugyanis elzárta útjukat Nyugat felé, az itt rekedt tízezrek pedig embertelen körülmények között várták azt, hogy elhagyhassák az országot. Miközben az Európai Unió egyfajta áthelyezési mechanizmust igyekezett kidolgozni a déli határokon keresztül Afrikából, a Közel-Keletről vagy Ázsia távolabbi vidékéről nagy számban érkező migránsok számára, a kormány ezt elutasította, és déli határzár felépítésével igyekezett elzárni a menekülők útját. A helyzet augusztus végére vált tarthatatlanná, a sokasodó röszkei át- és kitörések mellett a Budapesten ragadt menekültek előbb vonaton, majd – napra pontosan öt évvel ezelőtt – gyalog próbálnak eljutni Ausztriába. Képgalériánkban a 2015. nyári menekültválság legemlékezetesebb pillanatait idézzük fel.

Augusztus / Naponta menekültek ezrei kelnek át a szerb határon
©
Augusztus 8. / Tranzitzónákat alakítanak ki a Keleti pályaudvaron a lezárt határ miatt a fővárosban rekedt menekülteknek. Később több ilyen helyet alakítanak ki, ahol gyakorlatilag a szabad ég alatt húzzák meg magukat a menekültek.
©
Augusztus 26. / 71 menekült holttestére bukkannak Parndorfnál egy lezárt hűtőkocsiban. A belülről kinyithatatlan, nem szellőztethető teherautóban embercsempészek szállították Magyarországról a migránsokat, akiknek a halálát elhúzódó fulladás okozta. Az ügy négy vádlottját 2019 júniusában jogerősen életfogytiglani börtönre ítélik.
©
Augusztus 26. / A röszkei befogadóállomáson zendülés tör ki a migránsok között. A balhé azért alakul ki, mert a menekültek a sajtónak akartak nyilatkozni a tarthatatlan állapotokról, a rendőrök azonban ezt megakadályozták.
©
augusztus 27. / Menekültek százai érkeznek Szerbiából a Nyugati pályaudvarra.
©
szeptember 1. / Készenléti rendőrök szállják meg a Keleti pályaudvar peronját, hogy kiszorítsák a menekülteket a vonatokról és a peronról.
©
szeptember 3. / A migránsok megrohamozzák a Keleti pályaudvaron a Nyugat felé tartó vonatokat, miután a rendőrök elvonulnak a helyszínről. A MÁV elindít szerelvényeket, azokról azonban Bicskénél, Győrnél és Nagyszentjánosnál leszállítják a menekülteket, és a befogadóállomásokra szállítják őket.
©
szeptember 4. / Miközben a röszkei állomásról több száz menekült tör ki, százas tömeg indul el gyalog a Keletitől az M1 autópályán Nyugat felé. A céljuk Németország. A csoport délutánra ezresre duzzad, a menetet egy mankós, féllábú férfi vezeti.
©
szeptember 4. / Közben a Keleti pályaudvarnál verekedés tör ki a magyar–román meccsre érkező ultrák és a menekültek között, Bicskén pedig egy migráns férfi összeesik, és már nem tudják megmenteni az életét.
©
szeptember 4. / Az operatív törzs úgy dönt, buszokat vezényel a Keleti pályaudvarhoz és az M1-es autópályához, felajánlva az ott tartózkodó menekülteknek, hogy azokkal Hegyeshalomba szállítják őket. Az éjszakai órákban száz BKV-busz indul el a határ felé. Ausztria erre bejelenti, felkészültek a menekültek fogadására, később Werner Faymann kancellár közli: hazája és Németország is beengedi őket.
©
szeptember 7. / Csaknem ezer ember töri át a szerb–magyar határon kialakított gyűjtőpontnál a rendőri őrizetet. Ugyanezen a napon Orbán Viktor meglepetéslátogatást tesz Mórahalmon, ahol megtekinti a határkerítés építését.
©
Szeptember 8. / Világhírűvé válik az a felvétel, amelyen László Petra, a Jobbik-közeli N1 TV operatőre Röszkén menekülteket rugdos. A nő egy darabig rögzíti az eseményeket, aztán egy a gyermekével elfutni próbáló férfit elgáncsol, később két másik embert is rugdosni kezd. A nőt jogerősen elítélik garázdaság miatt, 2018-ban a Kúria felmenti.
©
Szeptember 14. / A kormány célja az volt, hogy november 30-ra elkészüljön a szerb határon a zár, végül már szeptember 14-re felhúzzák az első kerítést. Két évvel később a kétsoros rendszer második vonala is megépült.
©