A blog szerzője először sorba veszi a közvetítési folyamat szereplőit. A két alapszereplő a jogdíj tulajdonosa - szövetség, sportklub, esemény szervezője, stb.- és a televíziós társaság. Másrészt a hirdető (vállalati szféra), aki számára értékesíti a társaság a reklámidőt, illetve a szövetség, sportklub, esemény szponzorai, akiknek fontos a megjelenés, hiszen többek között ezért lettek szponzorok. A főszereplő azonban mindig a televízió előtt ülő fogyasztó (szurkoló). Az ő kegyeiért van ez az egész.

Ideális esetben a megfelelő lefedettséggel (figyeljünk!), koncepcióval, ajánlattal rendelkező televíziós társaság megvásárolja a jogokat x évre például a szövetségtől, vagy egy esemény jogait a szervezőktől. (Van olyan például, hogy egy világeseményt egy nagy TV-konzorcium, ami tovább értékesíti, ezt majd egy másik bejegyzésben.) Tegyük fel, piacképes a termék maga, az esemény, így sok embert vonz a televízió elé. Mi történik? A vállalati szféra reklámidőt vásárol - tehát a társaság jogdíjvételi kiadásai kezdenek megtérülni. Az esemény, illetve a csapatok szponzorai is megjelenést kapnak a közvetítés által. Mindenki boldog! Azonban ez egy olyan körfolyamat, ha az egyik tényező változik, akkor az összes többi is.

Ha gyengül a termék minősége (értsd, pl. kizárják a Fradit), akkor kevesebb nézőt vonz, a jogdíjakat nem az ideális áron lehet értékesíteni, a reklámbevételek is csökkennek, a szponzorok is kevesebb pénzt áldoznak az eseményre. Ráadásul így duplikálódik a forráscsökkenés (jogdíjbevétel+szponzori pénzek), ezáltal tovább gyengülhet a termék, majd csökkenő helyszíni nézőszám... Van, hogy eleve kevés nézőt vonz egy esemény. Nem a termék minősége, hanem például a sportág népszerűségének foka, a megfelelő kommunikációs stratégia hiánya, vagy egyebek okán. Ez esetben a tévétársaság kevesebbet, vagy egyáltalán nem is fizet a jogokért, illetve ismert olyan, amikor maguknak a jogdíjtulajdonosoknak kell fizetni, hogy közvetítsenek.

http://palyagondnok.blog.hu/