szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sportközvetítési jogdíjak témája egy összetett terület. Világszerte hatalmas pénzeket mozgat meg, azonban megannyi formája, típusa van, mind az értékesítésnek, mind az elosztásnak. Jogilag az se mindig egyértelmű, hogy ki és mit közvetíthet - írja a palyagondnok.blog.hu.


A blog szerzője először sorba veszi a közvetítési folyamat szereplőit. A két alapszereplő a jogdíj tulajdonosa - szövetség, sportklub, esemény szervezője, stb.- és a televíziós társaság. Másrészt a hirdető (vállalati szféra), aki számára értékesíti a társaság a reklámidőt, illetve a szövetség, sportklub, esemény szponzorai, akiknek fontos a megjelenés, hiszen többek között ezért lettek szponzorok. A főszereplő azonban mindig a televízió előtt ülő fogyasztó (szurkoló). Az ő kegyeiért van ez az egész.

Ideális esetben a megfelelő lefedettséggel (figyeljünk!), koncepcióval, ajánlattal rendelkező televíziós társaság megvásárolja a jogokat x évre például a szövetségtől, vagy egy esemény jogait a szervezőktől. (Van olyan például, hogy egy világeseményt egy nagy TV-konzorcium, ami tovább értékesíti, ezt majd egy másik bejegyzésben.) Tegyük fel, piacképes a termék maga, az esemény, így sok embert vonz a televízió elé. Mi történik? A vállalati szféra reklámidőt vásárol - tehát a társaság jogdíjvételi kiadásai kezdenek megtérülni. Az esemény, illetve a csapatok szponzorai is megjelenést kapnak a közvetítés által. Mindenki boldog! Azonban ez egy olyan körfolyamat, ha az egyik tényező változik, akkor az összes többi is.

Ha gyengül a termék minősége (értsd, pl. kizárják a Fradit), akkor kevesebb nézőt vonz, a jogdíjakat nem az ideális áron lehet értékesíteni, a reklámbevételek is csökkennek, a szponzorok is kevesebb pénzt áldoznak az eseményre. Ráadásul így duplikálódik a forráscsökkenés (jogdíjbevétel+szponzori pénzek), ezáltal tovább gyengülhet a termék, majd csökkenő helyszíni nézőszám... Van, hogy eleve kevés nézőt vonz egy esemény. Nem a termék minősége, hanem például a sportág népszerűségének foka, a megfelelő kommunikációs stratégia hiánya, vagy egyebek okán. Ez esetben a tévétársaság kevesebbet, vagy egyáltalán nem is fizet a jogokért, illetve ismert olyan, amikor maguknak a jogdíjtulajdonosoknak kell fizetni, hogy közvetítsenek.

http://palyagondnok.blog.hu/

MTI Sport

Magyarország egy helyet javított a világranglistán

Egy helyet javított júliusi pozícióján, így a 43. Magyarország a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán kiadott világranglistáján, melynek élén továbbra is a Konföderációs Kupa-győztes brazilok állnak.

hvg.hu Gazdaság

Pénzmosás futballal: milliárdok a csalók keze ügyében

Az európai futballban hatalmas pénzek mozognak. Bizonyságul elég csak a jelenleg is tartó átigazolási szezonban egy-egy sztárjátékosért kifizetett euró tízmilliókra gondolni. Ekkora összegek már felvetik, hogy nem mindig a gazdasági racionalitás mozgatja őket. A Financial Action Task Force (FATF) független kormányközi vizsgáló szervezet az OECD-vel együttműködve a minap tette közzé azt a tanulmányát, amelyben a pénzmosás megjelenését elemzi a világ labdarúgásában. Íme, a krimi fontosabb részletei.

hvg.hu Sport

Győzött a Debrecen és továbbjutott a Bajnokok Ligájában

Lassan kezdődött játék a Levadia Tallinn - DVSC mérkőzésen, de megbízható és a második félidőben egyre bátrabb játékkal a Loki megőrizte, majd növelte Tallinnban szerzett előnyét az észtek ellen a Bajnokok Ligája selejtezőiben. A debreceniek a selejtezők utolsó körébe jutottak, a nemzetközi porond már garantált.

hvg.hu Sport

A kispesti foci krónikája: száz év és a másodosztály

2009. augusztus 3-án ünnepelte századik születésnapját a Bp. Honvéd (Kispest) egyesülete. A legutóbbi kupagyőztes az élmezőny stabil tagja, de mint többen, belekóstolt a másodosztályba is. A labdabiztos.blog.hu írása.

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

Magas részvételi aránnyal startolt a voksolás a sorsdöntő román parlamenti választásokon

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

Kézilabda-Eb: Kiütéses győzelemmel vágtak vissza a magyarok a svédeknek az olimpiai vereségért

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

DK: Orbán elárulta a szlovákiai magyarokat is

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal

"Az élővilág szeretete tanítható. Valódi változást a kollektív döntésektől várhatunk" – interjú Báldi András ökológussal