"A legfontosabb eleme ennek a jelenleg szigetszerűen működő hőkörzetek integrálása lesz egy körvezetékkel. Ma kilenc ilyen különálló ellátósziget (pl. Kelenföld, Káposztásmegyer stb.) működik a fővárosban. Ezek úgy jöttek létre, hogy ahol a szocialista városvezetés megálmodott egy lakótelepet, oda általában lepottyantott egy erőművet is. A láncba kapcsolás egyik előnye lesz, hogy ezután versenyhelyzet alakul ki. Ha ez egyik hőtermelő túl magas árat kér, megvehetik a szomszédtól is. A másik, hogy újabb területekre juthat el a távfűtés, a több felhasználóval pedig csökken a lakásokra eső díj nagysága" - olvasható a blogon. Részletekért látogasson el az Urbanista blogra.
Mikor lesz távfűtés a belvárosban?
Tíz éven belül új geotermikus hőforrások és biomassza-fűtőművek vesznek majd részt Budapest távfűtésében. Mégpedig láncra fűzve, így olyan helyekre is eljuthat a távhő, ahová korábban nem - írja az Urbanista blog szerzője.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.