Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az NDK polgárai Németország mielőbbi egyesítésére szavaztak, legalábbis így értékelték az első kommentárok a kereszténydemokrata párt 1990-es, váratlan választási győzelmét - olvasható a Német egység blogon.
A visszatekintő blogban, ahol az egykori berlini rádiótudósító feleleveníti egy húsz évvel ezelőtti időszak történéseit, arról esik szó, hogy a kereszténydemokrata párt 1990 márciusában váratlan választási győzelmet aratott. Több, mint 40 százalékkal a legerősebb párt lett és két szövetségesükkel az abszolút többség közelébe vagy valamivel még a fölé is jutottak. Ha kíváncsi, hogyan látta a rádió egykori tudósítója az átalakítást, kattintson!
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.