szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A bányabalesettel kapcsolatos híradások a mentés technikai feltételeire és az emberi drámára fókuszálnak, holott két részletet nem szabad figyelmen kívül hagynunk: a bányavállalat pénzügyi gondokkal küszködő tulajdonosai hónapokon át figyelmen kívül hagyták a biztonsági riasztásokat, a másik egy apróság: a bánya egyik tulajdonosa magyar származású - olvasható a Clandestino blogon.

A La Segunda napilap összeállításából kiderül, hogy a San José bányát működtető vállalatot egy ötvenhatos magyar emigráns, Kemény György (Jorge Kemeny) alapította, aki 1957-ben érkezett a chilei Vallenarba feleségével, Füller Ágnessel. Az első bányában vasat termeltek ki kezdetleges eszközökkel, gépesítés nélkül, majd amikor a 80-as évek elején a vas világpiaci ára drámaian lecsökkent, Kemény György bezárta a bányát és két újat nyitott Copiapó közelében – a San Josét és a San Antoniót. Mindkettőből aranyat és rezet termeltek ki.

A bányavállalatnak a San Esteban Primero (Első Szent István) nevet adta, és társtulajdonosként bevette két fiát, Eméricót (Imre) és Marcelót (Marcell). Kemény György, aki megbecsült szakember volt, és szaktudásának köszönhetően egy ideig a chilei Nemzeti Bányászati társaság tanácsadójaként is dolgozott, 2000-ben meghalt. A vállalatot a két fiú fele-fele arányban örökölte, ám Marcelo pár évvel később megvásárolta bátyja tulajdonrészét - olvasható a blogon. Kíváncsi a részletekre? Látogasson el a Clandestino blogra.

MTI Világ

Négy hónapot nehezen lehet kibírni a föld alatt

Nehezen lehet négy hónap kényszerű fogságot kibírni mélyen a föld alatt, a legfőbb "ellenség" az unalom és a fertőzésveszély, ha az életben maradáshoz szükséges felszerelés a rendelkezésre áll - mondta Adamkó Péter, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

80 milliós bírságot hozott össze egy reptéri parkolóban felejtett Golf

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

20 milliárd forintért kelhet el Fangio és Moss Forma–1-es Mercedese

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is

Blokkolták Trump szövetségi kifizetéseket leállító rendeletét is