szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új média tiszteletlensége kétségtelen. Honlapok, de főként blogok az irónia tárgyává tesznek bármilyen kezdeményezést, mely egységet, békét és rendet szeretne - olvasható a Méltánysság-blog friss bejegyzésében.

Jól látszott ez már a nemzeti együttműködés nyilatkozata esetében is. Ami kötelező, az rögtön a féktelenül tomboló őrjöngés, vagy épp a maró irónia tárgyává válik. Némi aggodalom e szabad és tiszteletlenül tomboló nyilvánosság részéről csak akkor volt megfigyelhető, amikor a kormány előterjesztette a Médiaalkotmányt. Ez ugyan az újságírók tényfeltárásának sohasem látott szabadságot ígért, de a blogolókat már korlátozni szerette volna, pl. a regisztrációkényszerrel.

A Médiatörvény és az új Médiatanács is rendet ígér, tiszteletet már valószínűleg az új közegben nem tud teremteni egyik sem. A kiegyensúlyozási kényszer is rendkívül megijesztette a szabad publicisztika műveléséhez szokott újságírókat. Akkor csak annyit tudtak kitalálni, úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, írnak tovább, ahogy eddig is, aztán majd meglátják, mi lesz. Hát az lett, hogy minden maradt a régiben, sőt még szabadosabb lett - írja a bejegyzés szerzője. A teljes elemzést elolvashatja a Méltányosság-blogon.

hvg.hu Napi merítés

Új alkotmány, régi megosztottság

Az országgyűlés Fidesz-KNDP-s többsége 2011. április 18-án elfogadta ugyan az új alkotmányt, pontosabban Magyarország Alaptörvényét, az ünnepélyességnek, az emelkedettségnek mégis alig volt valami nyoma - olvasható a Méltányosság-blog friss bejegyzésében.

hvg.hu Napi merítés

Ki nyeri a gyógyszerkasszajátszmát?

A gyógyszerkassza átalakítása kapcsán igen érdekes és sokrétű politikai játszma bontakozik ki az egészségügyben. A szereplők: a kormány, az egészségügy szakmai szervezetei, a gyógyszergyártók és a betegek.

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Középszinten könnyebbre számítottak, az emelt viszont nem volt nehéz – így értékelik a történelemérettségit a diákok

Harmadik gyerekét várja Rihanna

Harmadik gyerekét várja Rihanna