Mivel Jugoszlávia nemzetközi politikai szerepe megnőtt a második világháborút követően, így Joszip Broz Tito kérésének megfelelően Nikola Dobrovics építészmérnök 40 ezer hektárosra tervezte meg Új Belgrádot. Az 1946-os terv az volt, hogy a szocialista realizmus szellemében 72 közel egyenlő nagyságú blokkra felosztották a Zimony és a Száva közötti ingoványos, sással benőtt területet, ahová nemcsak parkokkal szegélyezett lakó- és kereskedelmi egységeket kívántak felhúzni, hanem a „király építette belgrádi palotákkal” ellentétben, az új típusú államalakulatot jobban kifejező reprezentatív és grandiózus méretű épületeket is.

Az első kapavásásra 1948. április 11-én került sor. A lapály feltöltése során nemcsak a magyarok által épített Zimony-Belgrád közötti vasúti pálya nyomvonalát „egyenesítették ki”, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia idejében kialakított 3 kilométer hosszú gátrendszerig (ma Tošin Bunar utca) kimérték a Dunával párhuzamosan futó öt széles sugárút hosszát is. A feltöltést követően gazdasági okokból a 200 ezer itt dolgozó munkás először a Duna-parti zónák területein kezdte el az építkezést. Az itt felhúzott Tošin Bunar és Dusan Milenkovics tervezte magasházak olyan „funkcionális megközelítésben keresték a nyugati modernitást, amelyek tagadták a Moszkvában elvárt szovjet modellek pontos lemásolását”. Hasonló elvárások mentén pályáztatták meg a 13-as blokkba felépíteni kívánt 75 ezer négyzetméter alapterületű Szövetségi Palotát (napjainkban 27-es blokk), amelybe nemcsak a jugoszláv kormányt, hanem a Szövetségi Végrehajtó Tanácsot (SIV) és a Jugoszláv Kommunista Pártot is be kívánták költöztetni - írja a blog szerzője. Kíváncsi a részletekre és arra, hogyan néz ki, milyen volt a "szerbiai New York"? Látogasson el a Falanszter blogra.