![Merre tart Törökország?](https://img.hvg.hu/Img/da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30/c718dff6-bb6d-4ec9-9445-a9cd4074557d.jpg)
Merre tart Törökország?
Néhány határ bezáródhat az EU-ban
Nicolas Sarkozy francia elnök és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök a tegnapi nap folyamán nyílt levélben kérte az Európai Unió két vezető szervét, hogy vizsgálják felül az 1995-ös schengeni egyezményt, mely a szabad mozgást teszi lehetővé az unió területén.
A közel-keleti forradalmi hullám már Kína partjait nyaldossa
A közel-keleti események hatására a kínai kormány úgy érzi, ismét kénytelen az egypártrendszer védelmére kelni, ha szükséges, akár erőszakkal is - olvasható a Diplomaci blogon.
Formálódóban egy új világrend?
Nincs egy hete annak, hogy a világ feltörekvő gazdasági hatalmai közül az öt legfontosabb Kínában gyűlt össze azért, hogy megvitassa a közeljövő kiemelt pénzügyi és politikai kérdéseit. A hainani csúcstalálálkozót lezáró memorandum szerint Kína, India, Brazília, Oroszország és Dél-Afrika vezetői egyetértettek: gyökeres változásokra van szükség ahhoz, hogy a fejlődő országok megkapják az őket megillető helyet a világban.
Veszélyben a palesztin állam terve?
Bombaként robbant a hír, miszerint az eddig szembenálló palesztin politikai erők, a Fatah és a Hamasz megegyezett az egységkormány felállításáról. A szélsőséges fegyveres csoport beemelése azonban elbátortalaníthatja azokat a nyugati hatalmakat, amelyek már-már rábólintani látszottak a palesztin állam közeljövőben tervezett egyoldalú kikiáltására.
Jacques Chiracra börtön várhat
Annak ellenére, hogy leköszönése óta már több mint négy év telt, Jacques Chirac volt francia elnök saját hazájában még mindig a legnépszerűbb politikusok egyike. A lakosság szimpátiája azonban könnyen kevésnek bizonyulhat, ha a közeljövőben Chiracot bűnösnek találják korrupció vádjában - olvasható a Diplomaci blogon.
Egy hónapos tömegdemonstráció volt az Egyesült Államokban
Az idei év talán eddigi legnagyobb belpolitikai eseménye az Egyesült Államokban, Wisconsinban történt azzal a közel egy hónapos tömegdemonstráció-sorozattal, amely tovább növelte az országban tapasztalható politikai megosztottságot - olvasható a Diplomaci blogon.