Mi, magyarok – már ha lehet nemzetkarakterológiai egységként beszélni egy 10 milliós társadalomról – hagyományosan ellentmondásosan viszonyulunk a pénzhez. Egyik oldalról a vágyaink tárgya, másik oldalról viszont van bennünk a pénzzel szemben valamiféle negatív értékítélet, ha úgy tetszik, megvetés - írja a Pénzkérdés című blog.
De még a Pénz beszél, kutya ugat közmondásból is kiérződik valamiféle pejoratív felhang, egyfajta sajnálkozás a pénz hatalma felett. Talán csak az Az idő pénz közmondás nem tartalmaz negatív értékítéletet. Hasonló kép bontakozik ki, amikor megvizsgáljuk a szavainkban megnyilvánuló viszonyulásunkat a takarékoskodáshoz. Fukar, zsugori, szűkmarkú, kicsinyes, garasoskodó, fösvény, sóher, anyagias, smucig – hosszasan lehetne sorolni az erős negatív felhanggal rendelkező jelzőket, amelyekkel a takarékoskodó viselkedésmintázatot illetni tudjuk.
Honnan ered a pénzzel kapcsolatos ambivalencia a magyar társadalomban, és mióta adjuk tovább generációról generációra? Átfogó történeti munka hiányában a blog megkísérli intuitív alapon felfejteni a történelmi szálakat.
