szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A spanyol Tous bizsumárka kivonulása után ismét birtokba veszi valaki az Andrássy út 16. szám üresen álló üzletét: a Burzsuj blog szerint a homlokzatra hamarosan Hublot felirat kerül. Nem sokkal ezután pedig jön a Tiffany & Co. is.

Egyelőre nem tudni, hogy multibrand órabolt vagy önálló márkaüzlet nyílik majd jövőre, de az biztos, hogy valami készül. Ez a rész ráadásul az órásoké, néhány méteren belül ott az Omega és a Franck Muller márkabolt, egy kicsit feljebb/lejjebb pedig a Tag Heuer. A Louis Vuitton megjelenése óta pedig tudjuk, a luxusmárkák vonzzák egymást, különösen, ha egyazon a profil.

Az olasz Carlo Crocco által alapított svájci manufaktúra 1980-ban debütált, érdekessége a jellegzetes hajóablak formára emlékeztető tok mellett az, hogy az olyan nemes anyagokat, mint az arany, kaucsuk szíjjal kombinálták. Ez ma már persze nem számít újdonságnak, de az Hublot e tekintetben bő egy évtizeddel megelőzte a többieket.

A blog szerint ráadásul Budapestre jön a Tiffany & Co. A hír közvetlenül a cégtől származó információ, akik most Kelet-Európában kívánnak terjeszkedni. Az első üzlet Prágában nyílik jövő nyáron, valamikor utána pedig Budapesten és Varsóban kezdik el forgalmazni az amerikai álomékszereket. Részletek a Burzsuj blogon.

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

Kínai kézbe kerül a legendás olasz kotyogósok gyártója, a Bialetti

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

23 órányi szüntelen tiktokozás is lehetséges a Honor akkubajnok új telefonjával

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

Aki akart, felmehetett a színpadra – hatodik alkalommal zárták le tüntetők az Erzsébet hidat

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták