szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ha egy pillanatra nem moralizálva közelítünk, hanem racionális cselekvőként tekintünk a politikusokra, rögtön látni fogjuk, hogy mint minden politikusi döntés, a „kettős beszéd” használata is alapvetően az előnyök és a hátrányok mérlegeléséről szól - írja blogbejegyzésében Török Gábor politikai elemző.

Egyre többen vetik Orbán Viktor szemére, hogy mást mond a híveinek és mást a tárgyalópartnereinek - írja bejegyzésében Török Gábor azt követően, hogy a kormányfő március 15-i beszédének egy könnyedén dekódolható részében lényegében Moszkvához hasonlította Brüsszelt, amire az Európai Bizottság elnöke is reagált.

Török kifejti, hogy többé-kevésbé minden politikus „kettősbeszél”, hiszen a politikusi lét különböző fórumain más és más esélyes a hatás keltésére, itt azonban szerinte ennél lényegesen többről van szó: hiszen amikor a politikus arról határoz, hogy tartalmában is jelentősen mást fog képviselni itt és ott, feltehetően tisztában van a potenciális nyereségekkel és veszteségekkel.

Attól tartok, hogy ebben a helyzetben - ahová persze nem teljesen véletlenül került a magyar kormány - a „kettős beszéd” szolgálja leginkább a fenti politikai célok együttes érvényesülését - írja Török, aki szerint a jól használt, ügyesen kimunkált „kettős beszéd” az, ami egy ilyen helyzetben sikerre vezethet. Az elemző itt teljes egészében olvasható cikkében azt is leírja, mire gondolna most, ha ő volna Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója.

Vörös Eriktől a norvég meteorológusokig, avagy mit keresnek Grönlandon a dánok, akiket Trump kipenderítene?

Vörös Eriktől a norvég meteorológusokig, avagy mit keresnek Grönlandon a dánok, akiket Trump kipenderítene?

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

"Drága az életünk, szeretnénk, ha tovább tartana" - az egészségügy helyzete miatt tartott tüntetést a Magyar Orvosi Kamara a Kossuth téren

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció

Szokatlan kompromisszumokkal kezdi kormányzását a szaxofonozó és szivarozó osztrák Churchill vezette koalíció