szerző:
hvg.hu

Kofi Annan kedden türelemre intette az Egyesült Államokat az Irak elleni esetleges háború megindításával kapcsolatban: az ENSZ főtitkára szerint jelenleg semmi nem igazol egy ilyen hadműveletet, s Washingtonnak meg kellene várnia a világszervezet iraki fegyverzetellenőreinek jelentését, mielőtt harci cselekményeket kezdene.

Annan erről az izraeli hadsereg rádiójának adott nyilatkozatában beszélt. Az ENSZ főtitkára hangsúlyozta: Bagdad nem akadályozza az ellenőrök tevékenységét, ezért egyelőre nem lát semmilyen érvet, amely igazolná a hadművelet megindítását.
Az iraki háború ellen emelt szót Gerhard Schröder német kancellár is, aki azonban nem volt hajlandó egyértelműen kizárni, hogy országa ellenezné az ENSZ Biztonsági Tanácsának erre vonatkozó esetleges határozatát. "Mi németek tapasztalatból tudjuk, hogy a diktátorok olykor csak erővel fékezhetők meg" - jelentette ki Schröder az országos televíziós csatornák által kedden sugárzásra kerülő, de a hírügynökségek által hétfőn előzetesen ismertetett újévi üzenetében. "Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a bombázás, a pusztítás és az otthonok elvesztése mit jelent az emberek számára" - tette hozzá a német kancellár.
Az amerikai kormány elégedetlenségét hangoztatta az Irak által december 7-én az ENSZ Biztonsági Tanácsának benyújtott jelentéssel kapcsolatban, amelyben Bagdad fegyverkezési programjáról adott számot a világszervezetnek. Az ENSZ fegyverzetellenőrei, akik négyéves távollét után november végén felújították iraki ellenőrzéseiket, hiányosnak tartják a jelentést. George Bush amerikai elnök pedig többször is háborúval fenyegette meg Irakot. Bagdad viszont azt állítja, hogy nem rendelkezik atom-, biológiai vagy vegyi fegyverekkel, sem a célba juttatásukra szolgáló rakétákkal. (MTI)

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ

Megmosta Orbán Viktor egykori iskolatársának a fejét az ÁSZ

Videón, ahogy a rendőrök lerohanják a 21 éves férfit a Körúton

Videón, ahogy a rendőrök lerohanják a 21 éves férfit a Körúton

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Pontosított Volner, a békés tüntetőkkel nincs baja

Pontosított Volner, a békés tüntetőkkel nincs baja

Másfél millió forintos pénzbüntetésre ítélték Márki-Zayt

Másfél millió forintos pénzbüntetésre ítélték Márki-Zayt

Minimál módszerrel akart kivinni az országból egy vélhetően lopott autót egy férfi

Minimál módszerrel akart kivinni az országból egy vélhetően lopott autót egy férfi