szerző:
hvg.hu

A magyar női válogatott ezüstérmet szerzett a horvátországi kézilabda-világbajnokságon. A döntőben igen furcsa körülmények között bukott el a csapat.

A magyar csapat elveszítette a női kézilabda-világbajnokság zágrábi döntőjét, s ezzel folytatta azt a sorozatot, amelyet a magyar kézilabdások világversenyek döntőiben hosszúra nyújtottak az elmúlt évek során. Így aztán megállapíthatjuk, hogy a fináléban veszíteni már tudunk. Az elmúlt napok információszilánkjaiból, hírfoszlányaiból összeáll a kép, s felsejlik, hogy a magyar válogatott - amely kétség kívül a vébé legjobb társulata volt -, miért nem jutott végül aranyéremhez.

A pálya

A finálénak helyet adó zágrábi sportpalotában legalább 7500, torkaszakadtából szurkoló magyar foglalt helyet. Ebben a csarnokban több honfitársunk buzdíthatta a válogatottat, mint például a magyar fővárosban tehette volna, ahol a Budapest Sportaréna kisebb tribünjére nem ülhet fel ennyi rajongó. Minden sportoló erről álmodik, mert kiélezett helyzetekben a közönség hangja képes átlendíteni a játékot a holtponton. A franciáknak alighanem igen nehéz lehetett megküzdeni azzal a pszichés nyomással, ami nézőtérről áradt.

A csapatok

Ha megpróbáljuk a csapatokat a világbajnokság előtti állapotukban összehasonlítani, csakis a nemzetközi tapasztalatokat érdemes figyelembe venni. Ebből kitűnik, hogy a francia válogatott valamivel tapasztaltabb és egy kevéssel eredménytelenebb a támadásban. A franciák átlagéletkora 28,5 év, átlagmagassága 175 centiméter, átlagsúlya 67 kilogramm volt. Játékosai átlagosan 117 nemzetközi mérkőzésen átlagosan 231 gólt lőttek, azaz mérkőzésenként és fejenként 1,97-et.

A magyarok átlagéletkora két évvel kevesebb a franciákénál, s e különbség egy csapat esetében elég sok. A magyar lányok átlagmagassága 178 centiméter, átlagsúlya 68 kilogramm volt. Játékosaink átlagosan 48 nemzetközi mérkőzésen átlagosan 114 gólt szereztek eddig, azaz meccsenként és fejenként 2,38-at. Tehát a magyar csapat erőteljesebb, támadóbb szellemű játékosokból állt, kellő tapasztalattal. A legfőbb erősségünk a támadás, aminek sarokpontjait a zseniális irányító Görbicz, s a világ alighanem legjobb átlövő párja, Farkas és Radulovics alkotja.

Ha csak a számokat nézzük, akkor a magyaroknak le kellett volna rohanniuk a franciákat, akik szívósan védekeztek volna, de végül a magyaroknak, ha nem is túl nagy különbséggel, de 33:28-ra felül kellett volna kerekedniük.

A kapitányok és stílusok

Olivier Krumbholz szangvinikus figura, aki csapatát az utolsó pillanatig űzi, s nem ismer megalkuvást, feladást. Ordít a csapattal, a bírókkal, a zsűrivel, a játékvezetőkkel, időnként a közönséggel is. Fanatizmusát igyekszik átragasztani a csapatára is, amely így mindig a harcosság megtestesülése.

Mocsai Lajos megfontolt stratéga, aki kiváló elméleti felkészültségű ember, a kézilabdasport egyik legnagyobb szaktekintélye. A mérkőzéseket felépíti, a csapatban igyekszik kialakítani azt az erkölcsi tartást, amely a rájuk rakott nehéz feladatot segít elvégezni. Mocsai a precíz előkészületek mellett nagy jelentőséget tulajdonít játékosai kreatív képességeinek. Ezért nem is szívesen avatkozik be a játékba, hiszen az első játékvezetői sípszó után a kész műnek magától kell már működnie.

A bírák, a zsűri és a hivatalosok

A mérkőzés játékvezetői és az ellenőr Izlandról érkeztek. Elég messze vannak mind földrajzilag, mind kulturális kapcsolatok terén mindkét országtól ahhoz, hogy bármilyen elfogultsággal lehetne vádolni őket. Ez talán elmondható Dr. Hassan Moustafáról, a nemzetközi kézilabda szövetség (IHF) egyiptomi elnökéről is, de Raymond Hahnról, a francia nemzetiségű főtitkárról, akinek a döntőn fontos szerep jutott, már nem.

A mérkőzés

A mérkőzés tíz másodperc híján úgy folyt le, ahogy Mocsai megtervezte. A magyar csapat korán átvette a kezdeményezést, s egyre növelte előnyét. Hét perccel a befejezés előtt már hét góllal, 25-18-ra vezetett. Ekkor azonban megtört a lendület. A bírók rendre elvették a labdát lépéshibáért, támadószabálytalanságért, s ha tőlük nem kapták meg a labdát, akkor a magyarok ügyetlenkedését kihasználva lőttek indításgólokat a franciák. Az előny így is elgendő lett volna, ha a bírók Görbicz teljesen szabályos gólját nem anullálják, majd a következő támadásnál pár másodperccel a játékidő vége előtt a szabálytalankodó irányító ellen nem ítélnek 7 méterest, amivel a franciák kiharcolhatták a hosszabbítást. A folyamatos emberhátrányok és a lendületbe jövő franciák ellen a magyar válogatottnak ekkor már nem volt ellenszere, s elbukta a döntőt.

Az okok

A történtek előtt még a franciák is értetlenül álltak, hiszen az 53. percre már gyakorlatilag rommá lettek verve, mégis a nyakukba hullott az aranyérem. S ez kétség kívül hihetetlen küzdeni tudásuk, s az utolsó pillanatig kitartó önbizalmuk jutalma. De ezt az eredményt maguktól aligha érhették volna el. Ehhez szükség volt a magyar csapat sebezhetőségére is.

Ez abban állt, hogy a magyarok a tornán végig betegséggel küzdöttek, s a világ egyik legjobb játékosának tartott Farkas Ágnes nem tudott teljes értékűt nyújtani, a jövő talán legnagyobb átlövő sztárja Szrnka Hortenzia hasonló okok miatt be sem fért a döntőben fellépő csapatba. A kapus Pálinger Katalin 39 fokos lázzal kezdte el a játékot. Mocsai alighanem eleve úgy számolt, hogy a rendes játékidőben megnyerik a mérkőzést, s addig minden embere kitart.

A vereséghez a nagy stratéga taktikai képességeinek korlátai is hozzájárultak. Amikor ugyanis megtorpant a gólgyártás, azonnal időt kellett volna kérnie. De addig hezitált, míg az előny háromgólosra csökkent. Ez a franciákat felhozta, a magyarokat pedig elbizonytalanította. Mocsai ugyanezt a hibát követte el Sidneyben és a mostani vb-n, a koreaiak ellen; ez utóbbi esetben azonban még sikerült talpra állni. A kései időkérés során is magas színvonalú játékot kért, amit az elcsigázott játékosok nem tudtak végrehajtani. Mocsai az idő kényelmes „elcsalására” is buzdíthatta volna csapatát, ez azonban egy erkölcsileg ennyire emelkedett embernek meg sem fordul a fejében.

A vereség másik fontos tényezője a bírók elvtelen alkalmazkodása volt az IHF francia főtitkárának elvárásaihoz. A helyszínről érkező hírek szerint állítólag Raymond Hahn a szünetben követelte a mérkőzés izlandi ellenőrétől: szóljon a játékvezetőknek, hogy jobban segítsék a francia csapatot. Később a magyar kapitány ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak: "A kulcsmomentum az volt, amikor Görbicz Anita szabályos gólt lőtt a csata végén, de nem adták meg. Ezzel elvették tőlünk a megérdemelt világbajnoki címet. ... Amikor a végjátékban az állítólagos támadó-szabálytalanságok vagy lépéshibák miatt sorra elvették tőlünk a labdát, azt már nem tudtuk ellensúlyozni. Napnál világosabb volt, hogy a bírók szorosabbá, izgalmasabbá akarták tenni a hajrát, a franciák megérezték ezt a tálcán kínált lehetőséget és rutinosan éltek vele. Közben Krumbholz kollégám leplezetlenül és erőszakosan pressziót gyakorolt a zsűrire és bírókra."

A vereség okai között feltétlenül meg kell még említeni a sportdiplomáciánk sikertelenségét is. Míg döntőbeli ellenfelünket előrejutásukban a vb-n résztvevő francia bírók és a már említett IHF főtitkár is támogathatta, addig a magyarokat senki. A nemzetközi szövetség tisztségviselői és a technikai delegátusok között nincs magyar. Még csak magyar bírók sem szerepeltek a világbajnokságon, mindössze tartalék státusra érdemesítették két sípmesterünket. Azaz nem volt cserealap az „én segítek a tieidnek, te segítesz az enyéimnek” játékban.

A következmények

Mindezek ellenére is meg lehetett volna nyerni a döntőt. A módszert férfi vízilabdásaink már elsajátították, pedig hosszú ideig ők sem tudtak nyerni. Egyszer a végső sikerről Joan Jané spanyol szövetségi kapitány nyakában aranyéremmel és egy kiöregedő csapattal a háta mögött a magyarok érdeklődésére – akik nagy esélyesként éppen elveszítettek egy világbajnokságot – a következőket mondta: "Nem elég a legjobb csapatnak lenni. Meg kell tanulni győzni.”Már a kezdet kezdetén megállapítottuk, hogy veszíteni tudunk, most viszont már ideje volna a kapitánynak, a játékosoknak, a magyar bíróknak, a szövetség sportvezetőinek és a sportdiplomatáinknak megtanulni győzni. Mivel a csapat éhes maradt a sikerre és a dicsőségre, Athénben az olimpián ez a gárda győzelemre van ítélve. Addig is mondhatjuk az Illés zenekar régi számával: "Ne sírjatok lányok! Az élet szép…"

Összegzés

A világbajnokság gólkirálynője a magyar csapat sztárja, Radulovics Bojana lett, a legtöbb lövést pedig magyar kapus, Pálinger Katalin hárította. A koreai Oh mögött a második legtöbb gólpasszt Görbicz Anita adta. Ezen a listán az első negyvenben öt magyar van és csak egy francia a vége felé. A passzok és a gólok összegét tartalmazó kanadai táblázat elején is Radulovics végzett. A legjobb negyven góllövő között négy magyar és csak egy francia van, ő is a hátsó régióban. Magyarország 465 lövésből 192-őt hárított, ez 41,3 százalék. A franciák 384 lövésből 160-t, 41,7 százalékos hatékonyságot elérve. Magyarország 329 gólt lőtt a vébén, s támadásait 60 százalékos hatékonysággal vezette. A franciák 282 gólt értek el 53 százalékos támadójátékkal. Labdalopásban és a lövések blokkolásában a franciák valamennyivel elénk kerültek, de ami még szintén igen sokat mond: a „fair” játékban a legutolsók vagyunk. Összesen 148 percnyi kiállításunk volt, ami meccsenként közel 15 perces átlag. Azaz a mérkőzések negyedét emberhátrányban játszottuk. A franciák hasonló mutatója 12 perces. A döntőben is szinte ugyan ezek az arányok álltak fenn.

Végül összegezzük a történteket Raymond Hahn (ha tetszik reális, ha tetszik cinikus, ha tetszik kárörvendő) szavaival: "Mocsai Lajos csapata ennek a világbajnokságnak a legjobbja volt. Óriási eredményt ért el azzal, hogy az elődöntőben legyőzte Dél-Koreát, és persze már korábban is bizonyította, hogy nagyon felkészült együttes. Ez a döntőben is látszott, hiszen már hét góllal vezetett. Aztán úgy járt, mint Sydneyben."
Megnősült a „Szikla”

Megnősült a „Szikla”

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Lezárt utcákkal ünnepelték a 30 éves szabadságot Sopronban

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Négyezer embert kellett kitelepíteni Gran Canarián az erdőtűz miatt

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája

Tovább folytatódik az Open Arms kálváriája