szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor összeállítású férfi kajak négyes aranyérmet szerzett az athéni olimpia 1000 méteres versenyében.

A rajtot a mezőnnyel együtt kapták el Kammererék, de féltávnál már le is hagyták az addig vezető fehéroroszokat, majd kezdtek elhúzni. Szinte pillanatok alatt egy hajóhossznyi előnyt szereztek, amit aztán a célig meg is tartottak, így a nap legfölényesebb győzelmét aratták, csaknem két másodpercet vertek a németekre (2:56.919 p és 2:58.659). A célban aztán a győztesek kezéből elrepültek a lapátok, majd Storczék a vízbe vetették magukat örömükben. A Sydneyben is első kvartett hosszú szünet után idén állt igazán újra össze, ennek tükrében még értékesebb a siker.



"A világon nincs jobb négyes hajó nálunk, verhetetlenek vagyunk!" - jelentette ki Horváth Gábor."Megfogadtuk, ha nyerünk, a mellünkre tetováltatjuk a szignónkat." - árulta el Kammerer, akinek ez a diadal Storcz Botondhoz hasonlóan harmadik olimpiai aranyérmét jelentette."Nagyon jól kaptuk el a rajtot, tulajdonképpen végig vezettünk, minden felzárkózási kísérletet visszavertünk, nem is volt kérdéses a siker" - mondta Vereckei Ákos. "Belülről is éreztük, hogy jók vagyunk, csak mi ronthattuk volna el ezt a döntőt, másnak nem volt esélye a győzelemre" - nyilatkozott Storcz Botond.



"Fantasztikus ez a négyes, rutinos versenyzők alkotják. Tudták, mire vállalkoznak, amikor felkészültek az olimpiára. Nincs náluk jobb, nekik van a legnagyobb csapásszámuk, ezzel sokkolják a mezőnyt. Itt Athénban az egyik lelátó piros-fehér-zöldre váltott, amikor beértek" - mondta Schmitt Pál. A magyarok egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárták a kajak-kenu döntők első napját. Szombaton az 500-as finálék következnek. (MTI)
Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Orbán a Facebookon kürtölte szét: a felcsúti „kis csapat” legyőzte a Fradit

Orbán a Facebookon kürtölte szét: a felcsúti „kis csapat” legyőzte a Fradit

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

56 éves pajtalelettől a legújabb villanyosig: Ford Caprikat teszteltünk

Hiába gáncsolja az USA a kínai mesterséges intelligencia fejlesztését, Peking most túljárt Trumpék eszén

Hiába gáncsolja az USA a kínai mesterséges intelligencia fejlesztését, Peking most túljárt Trumpék eszén