szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sidi Péter 588 körös teljesítménnyel 39. lett a férfi kisöbű sportpuskások 50 m-es fekvő számának 56 fős mezőnyében a pekingi olimpián, így elmaradt a nyolcas döntőtől, amelyhez legalább 594-et kellett volna lőnie.

A Komáromi VSE 29 éves versenyzője előzetesen azt mondta, ebben a számban kell a legtöbb szerencse a jó eredményhez, nos, ez pénteken elpártolt mellőle.

Az első két tízes sorozatában csak egy-egy 9-est lőtt, s ezzel még tagja volt az élcsoportnak, utána azonban feltámadt a szél, amely hol az egyik, hol a másik irányból fújt, s ez láthatóan megzavarta Sidit. A harmadik sorozatában három, majd a negyedikben négy 9-es is becsúszott, s ezzel gyakorlatilag elszállt az esélye a továbbjutásra.

Az ötödik és a hatodik körben 98-at, majd 99-et teljesített, s így - tíz körrel elmaradva legjobbjától - 588-cal zárt. Az alapversenyt az ukrán Artur Ajvazjan nyerte 599-cel.

"Nem volt szerencsém a sorsolással, mert a pályának arra az oldalára kerültem, ahol jobban fújt a szél, és a napsütés is zavart. A döntősök közül szinte mindenki a másik oldalon lőtt" - nyilatkozta Sidi. A légpuskában korábban hatodik Sidinek még egy száma van Pekingben, vasárnap a kisöbű sportpuskások összetett számában próbál szerencsét

Kocsis Máté: Iszonyatosan fájdalmas, brutális jogszabályok jönnek, készüljön fel mindenki

Kocsis Máté: Iszonyatosan fájdalmas, brutális jogszabályok jönnek, készüljön fel mindenki

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta