szerző:
MTI

Az elhízott és túlsúlyos emberek szállítása több üzemanyagot igényel, ráadásul többet is esznek másoknál, és a helyzet csak romlik, hiszen egyre többen küzdenek súlyproblémával - érveltek a London School of Hygiene and Tropical Medicine kutatócsoportjának tagjai, akik a Lancet című szakfolyóirat pénteken megjelenő számában publikálták tanulmányukat.

Világszerte legkevesebb 400 millió elhízott felnőtt él. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2015-re több mint 700 millió lesz az elhízottak száma, és 2,3 milliárd a túlsúlyosaké. A világnépesség 40 százalékának testtömeg-indexe (BMI) 30 körül van. Sok ország hamarosan eléri, illetve már meg is haladta ezt a szintet - vázolta fel a tényeket Phil Edwards, a tanulmány egyik szerzője. 

A BMI a magasság és a súly arányából kiszámított jelzőszám. Normális esetben 18-25 közötti értéket kell kiadnia, 25 fölött túlsúlyról, 30 fölött elhízásról beszélünk. Az elhízott emberek átlagosan napi 1680 kalóriát fogyasztanak az erőnlétük megőrzéséért, és további 1280-at a napi mozgás fedezeteként - ez 18 százalékkal több egy normális testtömeg-indexű ember szükségleténél. 

A soványabbak kevesebbet esznek és hajlamosabbak a gyaloglásra, így szállításuk kevesebb üzemanyagot igényel és a mezőgazdaságot is kevésbé terhelik - magyarázta Edwards, és hangsúlyozta, hogy az utóbbi azért fontos, mert az üvegházhatást kiváltó káros gázok 20 százaléka a mezőgazdasági termelésből származik. 
 
A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a világ a normális testtömeg-index felé haladna, az nem csak a globális felmelegedésre lehetne hatással, hanem az élelmiszerhiányt is enyhíthetné, s leverhetné az egyre magasabbra kúszó élelmiszerárakat is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az antibiotikum-rezisztencia veszélyezteti az egyébként is nehéz helyzetben lévő orrszarvúkat

Az antibiotikum-rezisztencia veszélyezteti az egyébként is nehéz helyzetben lévő orrszarvúkat

Lángolt a kereke, ki kellett üríteni egy török repülőt

Lángolt a kereke, ki kellett üríteni egy török repülőt

Újabb életveszélyes vihar söpörhet végig Európán

Újabb életveszélyes vihar söpörhet végig Európán

Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság

Orbán Viktor beadta a derekát Varga Mihálynak, de legalább jön a zöld államadósság

Lehet, hogy most vasárnap zajlik le a 2022-es választás főpróbája

Lehet, hogy most vasárnap zajlik le a 2022-es választás főpróbája

Már Európában is van halálos áldozata a koronavírusnak

Már Európában is van halálos áldozata a koronavírusnak