Február 14.: a szerelem és az epilepszia napja

Holnap Szent Bálint napja lesz, / Mindjárt reggel korán; / És ablakodnál, párodul, / Ott leszek, én leány. / Kelt a legény, felöltözött, / Ajtót nyitott neki. / Bement a lány, de mint leány / Többé nem jöve ki - foglalta rímes történetbe 1601-ben a Bálint-nap üzenetét a Hamlet által elcsábított, majd cserbenhagyott Ophélia énekében William Shakespeare. A manapság világszerte szívecskezuhataggal ünnepelt február 14-ének azonban eleinte egészen más tartalma volt, a középkor derekától ugyanis még többnyire az epilepsziások hívták segítségül Szent Bálintot. Bár a legendák homályába vész, hogy az 5. századi hittérítő - aki többször is sikertelenül próbálta megtéríteni a mai bajorországbeli Passau lakosságát, és ezért az Alpokban remeteként fejezte be életét - hogyan került kapcsolatba a szóban forgó betegségben szenvedőkkel, tény, hogy az epilepsziások Közép-Európa-szerte hozzá fohászkodtak. Ennek jeleként a mai Németország, Ausztria, Csehország és Magyarország egyes területein a betegek úgynevezett Bálint-keresztet hordtak a nyakukban - említ tárgyi bizonyítékot Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató.

Máig hiányosak az orvostudományi ismeretek a titokzatos, sokáig csak szent betegségként emlegetett epilepsziáról. Bár feltételezik, hogy az akár eszméletvesztéssel, a száj habzásával és görcsös rángással járó rohamok kialakulását egyes betegeknél fejlődési rendellenesség, fejsérülés, agydaganat, agyi infarktus vagy az agyműködést meghatározó ingerületátvivő anyagok kóros működése okozza, sokszor nincs támpont a betegség eredetéről. Jóllehet az epilepsziás görcsök igen eltérő gyakoriságúak lehetnek - van, akinél többévente, másoknál naponta többször alakulnak ki -, abban hasonlóak, hogy bekövetkeztükkor a normálistól eltérő feszültségűvé és intenzitásúvá válik bizonyos agyterületek elektroenkefalográffal (EEG) mérhető elektromos aktivitása.

Nemcsak az agyi aktivitás kóros változásával jár azonban ez a különös betegség. Az orvosok már régen felfigyeltek arra, hogy olykor a rohamok alatt egyes páciensek nemi szerve vérbővé válik, és öntudatlan állapotukban a betegek az önkielégítésre hasonlító mozdulatokat tesznek. Mivel ezt a kórral járó felfokozott nemi vágyak kifejeződésének tekintették, annak csökkentése céljából másfél évszázada brómot kezdtek adni az epilepsziásoknak. Ez ugyan csökkentette a vágyakat és - mint az Szupera Zoltán neurofarmakológus 2007-es, az Ideggyógyászati Szemlében megjelent tanulmányából kiderül - egyidejűleg a rohamok hevességét is, a legújabb kutatások szerint előbbire nemigen volt szükség, hiszen a betegség általános velejárója nem a libidó és a szexuális képességek fokozódása, hanem sokkal inkább a csökkenése.

E kellemetlen "mellékhatások" elsősorban az úgynevezett halántéklebenyi epilepszia során léphetnek fel. "Ha a halántéklebenyben az amygdalából vagy a hippokampuszból indulnak ki az epileptikus rohamok, megbomlik a hormonrendszer igen kényes egyensúlya. Nem termelődik például elegendő - a libidót mindkét nemben meghatározó - tesztoszteron" - magyarázza Rásonyi György, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet epileptológiai részlegének főorvosa. A halántéklebeny fehérállományában található, a formája miatt amygdalának (mandulának) nevezett mag, valamint a mellette lévő úgynevezett hippokampusz ugyanis kulcsfontosságúak az érzelmek és a szexualitás idegi és hormonális szabályozásában.

Nem véletlen, hogy a halántéklebenyi epilepsziában szenvedők mintegy felét a testi szerelmet különösen megnehezítő tünetek is érintik. Ráadásul, miközben a "szent betegek" kétharmadának állapotát gyógyszer-kombinációkkal karban lehet tartani, a gyógyszeres kezelésre nem reagáló betegcsoport jelentős hányadát éppen a "halántéklebenyiek" alkotják - teszi hozzá Erőss Loránd, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet idegsebész főorvosa -, akiknek ezért inkább a műtét jelenthet esélyt a gyógyulásra.

Ez utóbbi - az amygdala és a hippokampusz eltávolításával járó - beavatkozás azonban rizikós lehet. Heinrich Klüver német klinikai pszichológus és Paul Bucy amerikai neuropatológus állatkísérleteikben már 1939-ben kimutatták, hogy az operáció mellékhatásaként kórosan felfokozott (hetero- és homo) szexualitás, érzelmi és látászavarok is felléphetnek. A mindkét oldali halántéklebenyt (s így mindkét amygdalát és hippokampuszt) érintő műtét következményeit példázta mintegy két évtizeddel később egy súlyos epilepsziában szenvedő, H. M. monogrammal elhíresült amerikai férfi esete. Az átlagos intelligenciájú H. M.-nek az operációt követően olyan súlyos memóriazavara lett, hogy a legegyszerűbb információkat - munkahelye címét, az őt kezelők nevét vagy aznapi ebédje fogásait - is képtelen volt megjegyezni. Ezért ma már mégoly súlyos rohamokkal járó epilepszia esetén is csak az egyik halántéklebenyen végeznek műtétet - így Erőss főorvos. A statisztikák szerint ez az esetek mintegy háromnegyedében nemcsak rohammentességet hoz, hanem az intim érintkezés említett - a szakzsargonban hiposzexualitásnak nevezett - nehézségeit is csökkenti.

Bármilyen látványosan kapcsolódik a tünetek szintjén az egykor nyavalyatörésnek nevezett betegség a szerelemhez, az 5. századi epilepsziapatrónus csak egyike volt a Valentin-nap névadóinak. Több korabeli vértanút is így hívtak. Legkorábban, 270 táján, a római Valentinust végeztette ki II. Claudius császár, aki a legenda szerint nem nézte jó szemmel, hogy a hittérítő olyan fiatal férfiak házasságát szentesítette, akiknek ő azt, besorozhatóságuk miatt, megtiltotta. Nagyjából ugyanekkor élt az itáliai Terniben egy másik Bálint is, aki csodálatos gyógyításaival hívta fel magára a figyelmet, és a város kormányzójával való konfliktusa miatt kellett meghalnia.

A három - egyaránt február 14-én ünnepelt - szent alakja a középkor évszázadai során eggyé olvadt a köztudatban, sőt a romantikus szerelemmel is ekkor került kapcsolatba a Bálint név. Elsőként a Canterburyi meséket jegyző Geoffrey Chaucer angol író vetette papírra 1381-es, II. Richárd angol uralkodó eljegyzésére írt költeményében, a Bolondok parlamentjében azt a "népi hagyományt", miszerint a madarak párválasztásával is egybeeső Szent Bálint napján a szerelmesek vágytól fűtött üzeneteket küldözgetnek egymásnak. A későbbi kutatások azonban sem Angliában, sem máshol nem bukkantak ilyen tradíció nyomára, így feltehető, hogy költeményével maga Chaucer volt a hagyomány megteremtője - derül ki Jack Oruch amerikai történész 1981-es, Szent Bálint, Chaucer és a februári tavasz című, angol nyelvű tanulmányából. Ezt erősítheti meg az is, hogy az első ilyen, ma ismert üdvözlőlapot az 1410-es évek második felében küldték el - teszi hozzá a már említett Tátrai Zsuzsanna. Azt, hogy a Valentin-napi szokások eredeténél Chaucer lehet a kulcsfigura, jelzi, hogy Szent Bálint ünnepét VI. Pál pápa idején, 1969-ben hátrébb sorolták a katolikus liturgiában, mert a nevéhez kapcsolódó legendák történeti hűsége úgymond kétséges.

BALÁZS ZSUZSANNA