Rengeteg anekdota szól az átütő eredményeket eredményező ábrándozásokról - például Einstein is híres volt notórius elkalandozó elméjéről -, az álmodozást általában mégis negatív fényben tüntetik fel. Már az iskolapadban arra biztatják a gyerekeket, hogy hagyják abba az ábrándozást, és összpontosítsanak; az elkalandozó gondolatokat gyakran hozzák fel a közúti balesetek vezető okaként is. Egy olyan kultúrában, ami megszállottja a hatékonyságnak, az ábrándot lustálkodásnak, vagy fegyelmezetlenségnek könyvelik el – mint a halogatás, és korántsem a termelékenység jeleként - írja a The Boston Globe.

© sxc.hu

Mindazonáltal, a tudósok napjainkban kezdték csak megérteni, hogy az álmodozás bizony nagyon eltér ettől. Bebizonyították, hogy alapvető sajátossága az emberi agynak – valójában annyira lényegi, hogy gyakran úgy említik, mint a gondolat „alapértelmezett” módozatát. Sok tudós érvel amellett, hogy az ábránd a kreativitás kulcsfontosságú eszköze, gondolatfolyamat, amely lehetővé teszi az agynak, hogy új társításokat és kapcsolatokat hozzon létre. Ahelyett, hogy a közvetlen környezetünkre összpontosítunk, az ábrándozásban elmerült elme szabadon bonyolódhat elvont gondolatokba és fantáziadús kalandozásokba. Ennek eredményeként, képesek leszünk olyan dolgokat elképzelni, amik valójában nem léteznek.

„Ha nem engeded szabadjára a gondolataidat, az megbéklyózza a tetteidet” – mondta Jonathan Schooler, a Santa Barbara-ban található Kalifornia Egyetem pszichológusa. „Ehelyett részt vehetsz egy mentális időutazásban, vagy bármely másfajta szimulációban – az álmodozás alatt a gondolataidnak semmi sem szab határt.”

Az elvont gondolkodás képessége, amely az ábrándozás alatt ér csúcspontjára, fontos szociális hatással is bír. Javarészt, egymásról – ahogy az agy feleleveníti az emlékezetet – álmodozunk, „mi lenne ha” forgatókönyvekben gondolkodva, és azon elmélkedve, hogyan működhetnek a dolgok majd a jövőben. Ebből a szempontból az ébren álmodás leginkább egy szappanoperához hasonlít, a szociális interakciókban valósan és feltételezhetően viselkedő emberekkel. Ekként, magunk mögött tudjuk hagyni azt, ami van, és elképzelhetünk egy olyan világot, amilyet szeretnénk. Ez az a képesség - elmélyedés a fantáziában a jelen pillanat kiiktatásával - amely különlegessé teszi az emberi agyat.

„Az ábrándozás arra az alapvető tehetségre épül, amely során az emberek képesek olyan képzeletbeli helyekre varázsolni magukat, mint például a jövő” – mondta Malia Mason, a Columbia Egyetem szakembere, aki szerint e készség nélkül nagyon korlátolt teremtmények lennénk.

Teresa Belton, a brit East Anglia University kutatója először akkor kezdett érdeklődni az álmodozás iránt, amikor általános iskolás gyerekek történeteinek gyűjteményét olvasta. Noha Belton arra bíztatta a diákokat, arról írjanak, amiről csak akarnak, meglepődött, hogy a történetek többsége mennyire ihlettelen volt. „A történetek már-már unalmasak és fantáziátlanok voltak” – mondta Belton, „mintha a gyerekeket megakasztotta volna a korlátolt észjárás. Ráadásul, mikor bátorítást kaptak a kreatív gondolkodásra, nem igazán tudták, hogyan is kell azt.”

Miután több hónapon keresztül megfigyelte a gyerekek napi gyakorlatát, Belton arra a következtetésre jutott, hogy képzelőerejük hiányát – legalábbis részben – az okozta, hogy nem voltak „üresjáratban”, azaz nem volt részük olyan időszakokban, amelyek mentesek bármilyen tevékenységtől vagy érzékelési ingertől. Észrevette: ahogy a gyerekek csak egy kicsit is elkezdenek unatkozni, bekapcsolták a televíziót: a mozgó képek lefoglalták az agyukat.

A probléma ezzel az - Belton szerint -, hogy gátat szabott a gyerekek álmodozásának. A gyerekek ritkán unatkoztak, hiszen legalább a tévé ott volt, ám emiatt sosem tanulták meg, hogyan használják a saját képzeletüket önmaguk szórakoztatására. Az álmodozás képessége lehetővé teszi, hogy az adott személy üres idejét egy olyan élvezetes tevékenységgel töltse ki, ami bárhova elrepítheti. Azonban ez a készség valós fejlesztést igényel, de nagyon sok gyerek sosem szerzi meg ezt a gyakorlatot.

Míg az álmodozás és a kreativitás közötti kapcsolat számos bizonyítéka csupán anekdotákban maradt fenn, a tudósok az összefüggés konkrét bizonysága után kutatnak. Jonathan Schooler laborjában azt már bebizonyították, hogy azok, akik több álmodozásba bocsátkoztak, kézzelfoghatóan nagyobb alkotószellemről tehetnek tanúbizonyságot, ami pedig arra készteti az embereket, hogy rendkívüli összefüggéseket kreáljanak.

Az álmodozás magában foglal egy jóval ellazultabb gondolkodási módot, az emberek így sokkal inkább hajlandóak fontolóra venni olyan ötleteket, amelyek butaságnak, vagy túlzónak tűnnek. Míg ez a sok fantáziadús gondolat nem mindig praktikus, gyakran a kreatív meglátás forrása – állítja a kutatás.

Mindazonáltal, nem minden ábránd ad ihletet az alkotóképességnek. Schooler a kísérletében az álmodozás két típusa között tesz különbséget. Az egyik típus olyan embereknél figyelhető meg, akik csak akkor vették észre, hogy elkalandoztak, amikor a kutatók rákérdeztek. Noha megkérték őket, hogy amint álmodozáson kapják magukat, nyomjanak meg egy gombot - ám ez kudarcba fulladt. A másik típus, ezzel ellentétben, akkor volt megfigyelhető, amikor a kísérlet alatt az alany saját maga érte tetten álmodozását, anélkül, hogy rá kellett volna kérdezni. Schooler és kollégái szerint azok az egyének, akik észre sem vették, hogy álmodoznak, nem mutattak fokozott kreativitást.

A magyarázat, hogy például Arthur Fry miért olyan jó feltaláló – akinek több mint húsz szabadalom fűződik a nevéhez, köztük a Post-it – nem egyszerű, lévén ő egy termékeny ábrándozó. Mindez mégis azért van, mert képes figyelni az álmaira, és képes észlelni azokat a pillanatokat, amikor az ábrándból használható ötletek születhetnek.

Minden alkalommal, mikor észrevétlenül ábrándozunk, az agyi területek meghatározott részei aktiválódnak. Noha számos szellemi önkívületi állapot látszódik gyakran a tompultság egyik jeleként – reménytelenül bámulunk a semmibe – a kéreg nagyon is aktív, ahogyan számos agyi terült is kapcsolatban van egymással. Ahelyett, hogy a külvilágra reagálnánk, az agy belső táját kezdi szemlélni. Ez az, amikor új és kreatív kapcsolatok létesülnek a látszólag összefüggéstelen ötletek között.

Az álmodozással kapcsolatos problémák, úgy tűnik, az öregedéssel összefüggésben sújtják az agyat: a Harvard kutatói nemrég fedezték fel, hogy az öregedés egyik fő tünete a rendszerben lévő összhang csökkenése; azok a területek, amelyek általában szinkronban működtek, eltérő időben indulnak be. A tudósok azon spekulálnak, hogy ez a hiányosság hozzájárul-e ahhoz, hogy sok idős személy elveszti az ábrándozás tartalmával és idejével kapcsolatos kontrolt.

Amint ezek a tanulmányok mutatják, a megfelelő álmodozás olyan fajta gondolkodás, amely akkor történik, mikor az agy saját magán gondolkodik – az emberi agy egy kulcsfontosságú jellemzője. Lehet, hogy elsőre úgy tűnik, mintha a fejünk üres volna, de szó sincs erről: koponyánk mindig tele vann ötletekkel és összefüggésekkel.

A kreativitás táplálásának egyik legegyszerűbb módja tehát, ha komolyabban vesszük az ábrándozást. Még azok a földi ábrándok is - amelyek számtalan esetben történnek meg velünk egy nap - sokat segítenek nekünk a jövő tervezésében, más dolgokkal kölcsönhatásban, és megszilárdítják a saját éntudatunkat. És amikor megakadunk egy különösen nehéz problémán, egy jó álmodozás nem jelent menekülést – sokkal inkább a legtermékenyebb dolog, amit csak tehetünk egy ilyen esetben.